Egyszercsak arra eszméltem, itt a nyaralás, utolsó napok a NYÁR előtt a munkahelyen, minél több munkát befejezni, Out of office-t beállítani, csomagokat összepakolni, majd magunkat és irány a pihenésünk helyszíne: Sarti.
Összességében fantasztikus volt. Csak egyetlen hanyagolandó dolog volt, a buszút. Nem is feltétlen a hosszával volt a baj, hanem egyebekkel, de ezt most nem is taglalom, talán egyszer, ha lesz hozzá kedvem. Mindenesetre jó tanulság volt ez az alkalom arra, hogy legközelebb figyeljünk arra a nem elhanyagolható részletre, honnan indul a busz, és többségében milyen nemzetiség képviselteti magát rajta. A busz Szlovákiából indult, 8-an szálltunk be Magyarországon. Sajnos érződött az ellenszenv felőlük. No mindegy. Hamar elfejtettük ezt a kis keserűséget, mikor megérkeztünk a tengerillatú, napfényes, színpompás Sartiba, ahol rengeteg-rengeteg magyar volt. Eleinte zavart ez utóbbi, hiszen mégiscsak Görögországban vagyunk... aztán elkezdtem élvezni azt a különleges hangulatot, ami semmihez sem hasonlítható. Olyan volt, mint egy hatalmas nyári fesztivál, többnyire magyarokkal, görög díszletek között a legnagyobb kánikula idején. Ez a hangulat inkább este érződött, hiszen tele volt az utca emberekkel, a tenger pedig sötétségbe burkolózott.
A nyaralásunk lényegében tömör pihenésből állt. Rengeteg alvás, tengerben lubickolás/búvárkodás/lábáztatás/sörözés, olvasás és még sorolhatnám. Semmi tipikus túrista-szokás. Ettől 4-5 nap alatt annyira kipihentük magunkat, hogy kisimult ráncokkal és mosolygósan tudtuk folytatni ugyanezeket a tevékenységeket a nyaralásunk végéig. :D
A tenger még mindig olyan csodálatos, mint ahogy emlékeimben őrizgettem. A mazsolabor még mindig mennyei. És ami a legeslegjobb volt a nyaralásból, az hogy Kedvesemmel tölthettem. Több mint két hetéten keresztül a nap 24 órájában együtt voltunk, nem mozdultunk el egymás mellől, lényegében nem is volt más társaságunk. Ahelyett, hogy egymás agyára mentünk volna, inkább mégjobban összecsiszolódtunk, még így, négy év után is, még jobban. Sokszor szavak nélkül megértettük egymást, sokszor ugyanazt kezdtük mondani. Egyszerűen csak úgy éreztem: minden tökéletes: a hely, az idő, Ő, mi ketten. Ettől az érzéstől pedig sokszor elszorult a szívem, mert arra gondoltam, nehogy végetérjen. Csak a nyaralás ért véget, a többi megmaradt nekünk, a nyaralás pedig szép emléknek. A pontot az i-re utolsó nap tettük fel egy hajókázással. Kibéreltünk egy motorcsónakot: csak mi ketten és a tenger. 10 órán keresztül voltunk a tengeren, és azt kell hogy mondjam, felejthetetlen élmény volt.
A nyaralás végetért, velünk pedig elindult a busz hazafelé, hiszen várt Magyarország, itthon vártak a barátok, a család. Várt még ránk a teknős, a halak, és persze a munka. Jó érzés volt, hogy nem gyomorideggel mentem vissza dolgozni. Azt hiszem, tényleg jól érzem magam ezen a munkahelyen.
Sokmindent hazahoztunk magunkkal, nemcsak az ajándékokat. Magunkkal hoztuk a sok-sok szép emléket, rengeteg képet, rengeteg mesélnivalót, döbbenetes napbarnította bőrt szereztünk mindketten, a hírhedt hippózott-bőrűek (hiába használtunk 50 faktoros naptejet :) ), a táskáinkban még mindig maradt egy kis tengerparti homok, mitöbb, még mindig tengerillatuk van. Gyűjtöttünk sok csigát és kagylót, hoztunk egy üveggel a tengervízből, az alján ott csillog az a homok, amiben rengeteg csillámló szemcse van.
Végetért a nyaralás, de jó itthon. Jó ismét az otthonunkban lenni, jó ismét magyar feliratokat olvasni az utcán mindenhol, jó visszatérni az életünkbe, hiszen ez teszi olyan fantasztikussá a nyaralást, hogy végetért, és ettől döbbenek rá, milyen boldog vagyok, hiszen itthon is olyan jó. Jó együtt: itt is - ott is.
Az ott, a jobb felső:
Ez meg itt, a "jobb felső"-ről, ami innen már bal felső:
Összességében fantasztikus volt. Csak egyetlen hanyagolandó dolog volt, a buszút. Nem is feltétlen a hosszával volt a baj, hanem egyebekkel, de ezt most nem is taglalom, talán egyszer, ha lesz hozzá kedvem. Mindenesetre jó tanulság volt ez az alkalom arra, hogy legközelebb figyeljünk arra a nem elhanyagolható részletre, honnan indul a busz, és többségében milyen nemzetiség képviselteti magát rajta. A busz Szlovákiából indult, 8-an szálltunk be Magyarországon. Sajnos érződött az ellenszenv felőlük. No mindegy. Hamar elfejtettük ezt a kis keserűséget, mikor megérkeztünk a tengerillatú, napfényes, színpompás Sartiba, ahol rengeteg-rengeteg magyar volt. Eleinte zavart ez utóbbi, hiszen mégiscsak Görögországban vagyunk... aztán elkezdtem élvezni azt a különleges hangulatot, ami semmihez sem hasonlítható. Olyan volt, mint egy hatalmas nyári fesztivál, többnyire magyarokkal, görög díszletek között a legnagyobb kánikula idején. Ez a hangulat inkább este érződött, hiszen tele volt az utca emberekkel, a tenger pedig sötétségbe burkolózott.
A nyaralásunk lényegében tömör pihenésből állt. Rengeteg alvás, tengerben lubickolás/búvárkodás/lábáztatás/sörözés, olvasás és még sorolhatnám. Semmi tipikus túrista-szokás. Ettől 4-5 nap alatt annyira kipihentük magunkat, hogy kisimult ráncokkal és mosolygósan tudtuk folytatni ugyanezeket a tevékenységeket a nyaralásunk végéig. :D
A tenger még mindig olyan csodálatos, mint ahogy emlékeimben őrizgettem. A mazsolabor még mindig mennyei. És ami a legeslegjobb volt a nyaralásból, az hogy Kedvesemmel tölthettem. Több mint két hetéten keresztül a nap 24 órájában együtt voltunk, nem mozdultunk el egymás mellől, lényegében nem is volt más társaságunk. Ahelyett, hogy egymás agyára mentünk volna, inkább mégjobban összecsiszolódtunk, még így, négy év után is, még jobban. Sokszor szavak nélkül megértettük egymást, sokszor ugyanazt kezdtük mondani. Egyszerűen csak úgy éreztem: minden tökéletes: a hely, az idő, Ő, mi ketten. Ettől az érzéstől pedig sokszor elszorult a szívem, mert arra gondoltam, nehogy végetérjen. Csak a nyaralás ért véget, a többi megmaradt nekünk, a nyaralás pedig szép emléknek. A pontot az i-re utolsó nap tettük fel egy hajókázással. Kibéreltünk egy motorcsónakot: csak mi ketten és a tenger. 10 órán keresztül voltunk a tengeren, és azt kell hogy mondjam, felejthetetlen élmény volt.
A nyaralás végetért, velünk pedig elindult a busz hazafelé, hiszen várt Magyarország, itthon vártak a barátok, a család. Várt még ránk a teknős, a halak, és persze a munka. Jó érzés volt, hogy nem gyomorideggel mentem vissza dolgozni. Azt hiszem, tényleg jól érzem magam ezen a munkahelyen.
Sokmindent hazahoztunk magunkkal, nemcsak az ajándékokat. Magunkkal hoztuk a sok-sok szép emléket, rengeteg képet, rengeteg mesélnivalót, döbbenetes napbarnította bőrt szereztünk mindketten, a hírhedt hippózott-bőrűek (hiába használtunk 50 faktoros naptejet :) ), a táskáinkban még mindig maradt egy kis tengerparti homok, mitöbb, még mindig tengerillatuk van. Gyűjtöttünk sok csigát és kagylót, hoztunk egy üveggel a tengervízből, az alján ott csillog az a homok, amiben rengeteg csillámló szemcse van.
Végetért a nyaralás, de jó itthon. Jó ismét az otthonunkban lenni, jó ismét magyar feliratokat olvasni az utcán mindenhol, jó visszatérni az életünkbe, hiszen ez teszi olyan fantasztikussá a nyaralást, hogy végetért, és ettől döbbenek rá, milyen boldog vagyok, hiszen itthon is olyan jó. Jó együtt: itt is - ott is.
Az ott, a jobb felső:
Ez meg itt, a "jobb felső"-ről, ami innen már bal felső:
Mondanom sem kell, hogy most következik egy jópár kép a tengerről:
Végül pedig néhány görög állatka:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése