"Súlyos" problémák

Ezzel a problémával már egy ideje nyűglődöm, most megérett, hogy leírjam végre: a súly, konkrétabban pedig az én súlyom. A probémám viszont nem a saját súlyommal van, hanem az emberekkel, aki ezt szóvá teszik.
Nem vagyok már sovány. Mivel nem is olyan nagyon régen még a ruhafogas kategóriába tartoztam, így valószínűleg a mostani molett alkatom nagy változás a környezetemnek. Bevallom, nekem is nagy változás volt, mikor egyszercsak már nem jöttek rám az S-es ruhák, majd pedig az M-esek és most az L-es kategóriával küzködök. Abba még beleférek haha. Egy ideig bajlódtam az új alakommal, majd pedig megbarátkoztam vele, megtanultam öltözködni hozzá, találtam olyan szabásokat és színeket, amik előnyösek, egyre sűrűbben hordok sminket, és most kijelenthetem: jól érzem magam a bőrömben. Ez szerintem nagyobbrészt köszönhető Kedvesemnek, hiszen miatta érzem magam igazán jól.
Vannak pillanatok, mikor ez a helyzet, ha csak néhány percre is, megváltozik. Amikor aerobic-oztam, akkor sokszor éreztem magam csúnyának és kövérnek. Most pedig találkoztam néhány olyan emberrel, aki úgy gondolja, jó lesz nekem, ha felvilágosít mennyire "megasszonyosodtam". Erre általában csak mosolygok, néha barátságosan kijelentem, hogy "bizony-bizony", de őszintén szólva unom már, hogy jó pofát vágjak a dologhoz. Főleg, mikor tanácsokkal látnak el, milyen ételeket hanyagoljak, milyen jó is a testmozgás és hogy most kéne odafigyeljek erre, amíg nem vagyok olyan nagyon kövér, és nem utolsó sorban az ízületem is megbánják a dolgot.
1. Nem kérdeztem a véleményüket. Igazán nem kéne arconcsapniuk már az első pillanatban, rögtön a köszönés után, mert ilyenkor még levegőt is elfelejtek venni. 2. Nem kértem a tanácsukat. Nem éredekel kinek-milyen fogyókúra jött be, ki hogy nyomorgatta a testét és a lelkét, hogy valami megfoghatatlan elvárásnak feleljen meg. Nem érdekel, az ő dolguk. 3. Nézzenek tükörbe, aztán vegyék észre, nekik milyen rosszul esnének ezek a mondatok.
Mert bizony szinte egytől-egyig túlsúlyosoktól kapom a kritikákat. Először csak egy hatalmas kérdőjel volt bennem: MIÉRT? Aztán rájöttem, sorra gyülekeztek az okok. Elképzelhető, hogy ők is ezt kapták egyszer, mikor hízni kezdtek, és most észrevétlenül visszaadják a hasonló sorsú embertársaiknak. Lehet, hogy jobban érzik magukat, hogyha mást is fogyókúrára szólíthatnak fel, ne csak ők szenvedjenek. Persze az is lehet, hogy tényleg jószándékból viselkednek így, és fogalmuk sincs, mennyire kellemetlen ez a másiknak. Visszaszólni meg nem lehet, hiszen ők is átlagon felüli súllyal rendelkeznek. Átlagon felüli... Hogy utálom ezt az "átlag" szót ebben a vonatkoztatásban. Mivel szinte beazonosíthatatlan az az ideális testsúly (persze a szubjektív tényezőket figyelembe véve), így szinte minden nő elégedetlen a testsúlyával, a testalkatával. Egy kicsit soványabb az "átlagnál", egy kicsit kövérebb az "átlagnál". Basszus! Miért nem lehet egyszerűen csak hagyni, hogy ne legyen az ember átlagos? Ha valaki kilóg, rögtön rászólnak.
Nem tudom, mi lesz velem, ha tényleg nagyon meghízok. Attól félek nagyon, hogy én is ilyen molett-kritizáló leszek, és én is le fogom majd osztani az észt arról, amit valójában szenvedésnek fogok megélni, és amit azért fogok csinálni, hogy közelebb kerüljek az "átlag" kategóriához.
Hálás vagyok azoknak az embereknek körülöttem, akik elfogadnak/szeretnek olyannak, amilyen vagyok és ha ezt érzem, én is elkezdem magamat elfogadni/szeretni úgy, ahogy vagyok. Önző dolog ez, talán minden olyan tevékenység önzőség, ami az ember külleméhez kapcsolódik. Az meg már egy külön témakör, hogy van-e egyáltalán önzetlenség. :)
Igyekszem tehát nem kritizálni másokat, hogy ők is jól érezzék magukat a bőrükben. Mennyivel jobb érzés dícsérni valakin a szépet, mint kritizálni a hibákat! Pedig mindenkin van ez is - az is.