Jóbarátok

Mindig is egyik kedvenc sorozatom volt a Jóbarátok, bár sohasem voltam igazán sorozatfüggő. Még kisiskolás voltam, mikor leadták a tévében. Azóta már párszor megnéztem az összes részét, mint ahogy most is megnézek belőle esténként néhány részt. Ezúttal viszont nemcsak a poénokon nevetek, hanem sokszor megdöbbenek, mennyire az én korosztályomról szól a sorozat.
Azok az élethezetek, örömök, problémák, amik még olyan távol álltak tőlem, most itt vannak a nyakamon, velem és a környezetemmel történnek: a pénz/megélhetés kérdése, a lakhatás kérdése, a párkapcsolat, a gyerek (van már vagy lesz-e), a munkahely/munkanélküliség és még sorolhatnám... Hol vannak már azok a régen hatalmasnak tűnő gondok, mint a nagy "Ő", a holnapi ZH/vizsga, a randik, a bulik... stb. Akkor bizony komoly problémák voltak ezek, bár mostanra egy picit megváltoztunk/megváltozott az életünk, a körülményeik. Az iskola többnyire már a múlté, sokszor visszavágyunk. A szülők már nem púp a hátunkon, hanem a szülők, akikért aggódunk. Hosszabbodnak és komolyodnak a párkapcsolatok. A gyerek kérdése is egyre aktuálisabb, hiszen egyre-másra születnek a piciny babák a baráti körben, akik már nem is olyan picikék, akik már járnak, beszélnek, kész kis emberek és ekkor hirtelen megijedünk, látva rajtuk az idő múlását. A dolgos hétköznapok olyan szürkévé és egyhangúvá teszik heteket, hogy csak a hétvége vagy egy-egy esti program hozhat színt az életbe. Nem kell ehhez feltétlen utálni a munkát, a péntekből hirtelen hétfő lesz, aztán megintcsak péntek, és talán észre se vennénk hogy peregnek napok-hetek-hónapok-évek. A változások viszont eszünkbe juttatják az idő múlását. Itt van ez a sorozat, amit gyerekfejjel is viccesnek találtam, viszont cseppet sem aktuálisnak. Vicces felnőttek vicces dolgai. Most: a korosztályom vicces dolgai. Hamarosan a "fiatalok vicces dolgai" lesz... Valahogy mindig megrémültem, ha egy pillanatra megálltam a rohanásban, körülnéztem, és észrevettem, hogy nem ott vagyok, mint az előbb, amikor megálltam. Van, hogy sokáig elfelejtek megállni és körülnézni, ezután ijesztőek csak igazán a változások. Nem tudom, hogy jó-e megállni. Ez egy olyan eldönthetetlen kérdés számomra, amire nem is várok választ.
Most megálltam, körülnéztem, megijedtem egy kicsit, de el kell hogy fogadjam a változásokat (vagy kevésbé bölcsebb, ámde annál kényelmesebb utat választva tovább rohanni, és nem észrevenni őket).
Most abbahagyom a pötyögést, berakok egy újabb Jóbarátok részt, és tovább röhögök a korosztályom vicces helyzetein. Ki tudja, legközelebb milyen szemmel fogom nézni.