Vannak az életben olyan dolgok, melyekbe nem könnyű belevágni. (Direkt nem írok konkétumot, még...) Szóval egyszercsak összejönnek a dolgok, a körülmények, és az ember minden porcikája jelzni, hogy itt az idő megtenni valamit, mert lehet, hogy később már nem lesz ilyen alkalma. Aztán belevágunk és szembenézünk a környezetünk reakciójával, ami ugyan elhanyagolható tényező, de létezik és sajnos hatással van ránk. Találkozunk ilyenkor többek között irígységgel, aggodalommal vagy őszinte örömmel is. Sajnos a rossz mélyebben rögzül, talán helytelen hozzáállás ez (ha egyáltalán a hozzáálláson múlik), de aki tud valami receptet ennek megváltozatására, szóljon ;)
Nemrégiben a munkahelyemen kaptam egy szép adaggal az irígységből, keserűségből vagy mittudoménmiből. Kollégám ugyanis, mikor megtudta hogy mibe vágtunk bele, hümmögött egy keveset (sokatmondóan), aztán "bölcsen" kefejtette a véleményét arról, mekkora butaságnak tartja, hogy éppen most, éppen ilyen körülmények között, éppen mi és egyébként is... szóval elhangzott a mondat, ami úgy kezdődik, hogy "Én a helyedben...". Gyűlölöm ezt a mondatot, talán a "Na látod/Na ugye/Megmondtam"-ot is megelőzi a feketelistámon. Ezek a bölcs emberek, miután valaki belevágja valami nagyobb fába a fejszéjét, azonnal odagyűlnek és okoskodnak, majd pedig rémhírekkel próbálják megalapozni a mélyen lappangó félelmet hogy mi van, ha... De a "mi van ha" semmire sem vezet. Maradhatunk ott ahol vagyunk, és az "én-a-helyedben" típusú embereknek nem akad majd dolguk. Ám, ha valami rosszul alakulna, jöhetne ugyanez az ember a "na-ugye-hogy-megmondtam" szöveggel. Sohasem értettem, miért kell kéretlenül véleményt/tanácsot osztogatni. Őszintén remélem, hogy ha én is ezt teszem, és ezzel őrületbe kergetve a környezetemet, rámszólnának, hogy idejében abba tudjam hagyni. Nem tudom, észre veszi-e az ember magát, mert én úgy látom, sokan nem.
Nemrégiben a munkahelyemen kaptam egy szép adaggal az irígységből, keserűségből vagy mittudoménmiből. Kollégám ugyanis, mikor megtudta hogy mibe vágtunk bele, hümmögött egy keveset (sokatmondóan), aztán "bölcsen" kefejtette a véleményét arról, mekkora butaságnak tartja, hogy éppen most, éppen ilyen körülmények között, éppen mi és egyébként is... szóval elhangzott a mondat, ami úgy kezdődik, hogy "Én a helyedben...". Gyűlölöm ezt a mondatot, talán a "Na látod/Na ugye/Megmondtam"-ot is megelőzi a feketelistámon. Ezek a bölcs emberek, miután valaki belevágja valami nagyobb fába a fejszéjét, azonnal odagyűlnek és okoskodnak, majd pedig rémhírekkel próbálják megalapozni a mélyen lappangó félelmet hogy mi van, ha... De a "mi van ha" semmire sem vezet. Maradhatunk ott ahol vagyunk, és az "én-a-helyedben" típusú embereknek nem akad majd dolguk. Ám, ha valami rosszul alakulna, jöhetne ugyanez az ember a "na-ugye-hogy-megmondtam" szöveggel. Sohasem értettem, miért kell kéretlenül véleményt/tanácsot osztogatni. Őszintén remélem, hogy ha én is ezt teszem, és ezzel őrületbe kergetve a környezetemet, rámszólnának, hogy idejében abba tudjam hagyni. Nem tudom, észre veszi-e az ember magát, mert én úgy látom, sokan nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése