Ha emlékeim nem csalnak, október első vagy második hetében szívtam el az utolsó cigimet, azóta passzív dohányos vagyok. Minden gördülékenyen ment - leszámítva azt a néhány pillanatot, amikor egy pohár Martini kellős közepén úgy kívántam egy slukk cigit - szóval minden könnyen ment és füstmentesen, egészen idáig. Őszintén remélem, hogy a mai nap amolyan kakukktojás lesz, és holnap már csak nevetni fogok rajta.
Éjjel rágyújtottam... álmomban persze. Bosszantott is a dolog, hogy miért voltam ekkora barom, hogy hónapok óta nem cigizek, és most tessék... Aztán felébredtem, és megkönnyebbültem, hogy csak álom volt, és mégsem szoktam vissza. Sajnos a gondolat, hogy milyen jó is lenne csak egyetlen slukk, az egész napomat végigkísérte. Mikor párom rágyújtott a boltból kijövet, mikor kólát ittam (miért is ettől?), kaja után és a helyezetet az a félszáraz rozé sem enyhíti, amit éppen kortyolgatok. Nem mellesleg elkezdtem épp a Jóbarátokat nézem, ahol Chandler az első részek egyikében visszaszokik a cigire. :S
Nem tudom, mi ütött belém. Már-már a pánik kerülget a gondolattól, hogy milyen egyszerű lenne elővenni azt a egy szál híjján teljes doboz "dugi-cigit" ami azért van, hogy ne érezzem kényszernek a nem dohányzást. Milyen egyszerű lenne kiszedni belőle egy szállal, és rágyújtani. Végülis senki sem tiltja meg, nagylány vagyok. A leszokásra sem kényszerített senki. Egyszerűen csak nem akarom. Jobban érezem magam a bőrömben, mióta nem dohányzom (kivéve most) . Az, hogy dohányoztam, toleránssá tett a dohányosokkal szemben és ennek örülök.
Most valami furcsa dolog történt a szervezetemmel vagy egyszerűen csak nekem is meg kellett tapasztalnom legalább egy kis szelettel abból, mennyire pokoli dolog letenni a cigit. Mert nekem nagyon is egyszerű volt és azt hittem, ilyen könnyen meg fogom úszni.
Szeretném, ha holnapra minden rendbejönne, és nem piszkálná a gondolataimat, nem kívánkoznék vissza ahhoz a szokáshoz, amitől önként váltam meg.
Éjjel rágyújtottam... álmomban persze. Bosszantott is a dolog, hogy miért voltam ekkora barom, hogy hónapok óta nem cigizek, és most tessék... Aztán felébredtem, és megkönnyebbültem, hogy csak álom volt, és mégsem szoktam vissza. Sajnos a gondolat, hogy milyen jó is lenne csak egyetlen slukk, az egész napomat végigkísérte. Mikor párom rágyújtott a boltból kijövet, mikor kólát ittam (miért is ettől?), kaja után és a helyezetet az a félszáraz rozé sem enyhíti, amit éppen kortyolgatok. Nem mellesleg elkezdtem épp a Jóbarátokat nézem, ahol Chandler az első részek egyikében visszaszokik a cigire. :S
Nem tudom, mi ütött belém. Már-már a pánik kerülget a gondolattól, hogy milyen egyszerű lenne elővenni azt a egy szál híjján teljes doboz "dugi-cigit" ami azért van, hogy ne érezzem kényszernek a nem dohányzást. Milyen egyszerű lenne kiszedni belőle egy szállal, és rágyújtani. Végülis senki sem tiltja meg, nagylány vagyok. A leszokásra sem kényszerített senki. Egyszerűen csak nem akarom. Jobban érezem magam a bőrömben, mióta nem dohányzom (kivéve most) . Az, hogy dohányoztam, toleránssá tett a dohányosokkal szemben és ennek örülök.
Most valami furcsa dolog történt a szervezetemmel vagy egyszerűen csak nekem is meg kellett tapasztalnom legalább egy kis szelettel abból, mennyire pokoli dolog letenni a cigit. Mert nekem nagyon is egyszerű volt és azt hittem, ilyen könnyen meg fogom úszni.
Szeretném, ha holnapra minden rendbejönne, és nem piszkálná a gondolataimat, nem kívánkoznék vissza ahhoz a szokáshoz, amitől önként váltam meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése