Az esti fürdésnél okoz leginkább fejtörést, hiszen a "Szerelem hullámhosszán Vass Mayával" már-már rituális esti programom volt, mint másnál a Barátok közt vagy az Esti Híradó. Bedobtam magam egy kád forró vízbe, telis-tele habfürdővel, és csak hallgattam a jobbnál-jobb szerelmes slágereket és Maya olykor túlságosan is szirupos tanácsait a szerelmeseknek. :)
A másik ilyen problémás tevékenység a takarítás, amihez nekem feltétlenül szükséges a rádióból szóló zene. Mehetnének a kedvenc zenéim természetesen CD-ről vagy a gépemen MP3-ról, de legtöbbször fogalmam sincs, milyen zenéhez lenne kedvem, és lusta vagyok alkalmi playlist-et összeállítani.
Pótolva a Slágerrádiót, legtöbbször a Juventus-ra tekerek, talán ezen van a legtöbb dúdolható ismert zene régről és nemrégről. Valamiért a mostani zenékkel nem vagyok igazán tisztában. Ez azért is szomorú, mert huszonéves vagyok (rohamléptekkel a harminchoz közelítve), és ilyenkor még jobb lenne, ha legalább egy kicsit követném az aktuális irányzatokat.
Sokszor igencsak jófajta zenék mennek az új rádióadókon is, onnan viszont egy-két dal után villámgyorsan eltekerek. Volt már, hogy egy ABBA sláger után beraktak valami tuc-tuc-ot, aztán pedig egy fuxosrappet, kábé, mintha nem is lenne zenei szerkesztő, csupán az összes zenei kínálatukra nyomtak volna egy shuffle-t.
Ma, épp mikor főztem és takarítottam, rátaláltam a jelenlegi hangulatomhoz leginkább passzoló rádióra: a Star Fm-re. Kellemes volt a '60-as és '70-es évek zenéit hallgatni. Bár hosszú távon ez is sok nekem. Szeretem ennek a korszaknak az angol és amerikai zenei irányzatait, de amint beválogatnak egy-egy magyar dalt ebből a korból, rögtön lehangoltság vagy kissé kommersz érzés támad meg. Legtöbbször színeket társítok ezekhez a korszakokhoz. Amíg egy amerika dal a '60-as évekből számomra matt sárga-narancssárga-piros, addig egy magyar dal ugyanebből a korszakból inkább barna-drapp. A 80'as évekről például a metálfényű neonszínek jutak az eszembe. Ezek a színek a képzeletemből a hangulatomat is meghatározzák.
A minap a két legjobb barátnőmmel ellátogattunk koktélozni, és éppen egy sláger-teremben foglaltunk helyet. Mindegyik számot ismertük kivétel nélkül. A dallamát, a szövegeit, de még a klippekben lévő koreográfiákat is :D. Furcsa érzés volt rádöbbenni, hogy nosztalgiázunk, és hogy már nem az aktuális zenék teszik ki a kedvenceinket, hanem azok, amik a gyerekkorunk háttérzenéjét szolgálták. A Lambada, a Dirty Dancing zenéje, a Queen akármelyik dala, a Guns, a Roxette, a Take That és még sorolhatnám. Ez már így fog maradni? Mindig le leszünk maradva az aktuális slágerekről? Mindig el fogunk határolódni tőlük valamellyest? Remélem az idő múlásával azért mindig fogunk találni olyan rádiót, ami a korosztályunk kedvenc zenéit játssza... remélem még jópár évtizeddek később is, ha itt leszünk.
A rádió, hiába régimódi technika már, mégis ott van még a konyhában, a fürdőben, az utcán az MP3 lejátszón és munka közben a fülhallgatómban online az internetről, és abban valamiért biztos vagyok, hogy akárhogy is fejlődik a technika, a rádiózás valamilyen formában a következő generációkat is elkíséri.
A másik ilyen problémás tevékenység a takarítás, amihez nekem feltétlenül szükséges a rádióból szóló zene. Mehetnének a kedvenc zenéim természetesen CD-ről vagy a gépemen MP3-ról, de legtöbbször fogalmam sincs, milyen zenéhez lenne kedvem, és lusta vagyok alkalmi playlist-et összeállítani.
Pótolva a Slágerrádiót, legtöbbször a Juventus-ra tekerek, talán ezen van a legtöbb dúdolható ismert zene régről és nemrégről. Valamiért a mostani zenékkel nem vagyok igazán tisztában. Ez azért is szomorú, mert huszonéves vagyok (rohamléptekkel a harminchoz közelítve), és ilyenkor még jobb lenne, ha legalább egy kicsit követném az aktuális irányzatokat.
Sokszor igencsak jófajta zenék mennek az új rádióadókon is, onnan viszont egy-két dal után villámgyorsan eltekerek. Volt már, hogy egy ABBA sláger után beraktak valami tuc-tuc-ot, aztán pedig egy fuxosrappet, kábé, mintha nem is lenne zenei szerkesztő, csupán az összes zenei kínálatukra nyomtak volna egy shuffle-t.
Ma, épp mikor főztem és takarítottam, rátaláltam a jelenlegi hangulatomhoz leginkább passzoló rádióra: a Star Fm-re. Kellemes volt a '60-as és '70-es évek zenéit hallgatni. Bár hosszú távon ez is sok nekem. Szeretem ennek a korszaknak az angol és amerikai zenei irányzatait, de amint beválogatnak egy-egy magyar dalt ebből a korból, rögtön lehangoltság vagy kissé kommersz érzés támad meg. Legtöbbször színeket társítok ezekhez a korszakokhoz. Amíg egy amerika dal a '60-as évekből számomra matt sárga-narancssárga-piros, addig egy magyar dal ugyanebből a korszakból inkább barna-drapp. A 80'as évekről például a metálfényű neonszínek jutak az eszembe. Ezek a színek a képzeletemből a hangulatomat is meghatározzák.
A minap a két legjobb barátnőmmel ellátogattunk koktélozni, és éppen egy sláger-teremben foglaltunk helyet. Mindegyik számot ismertük kivétel nélkül. A dallamát, a szövegeit, de még a klippekben lévő koreográfiákat is :D. Furcsa érzés volt rádöbbenni, hogy nosztalgiázunk, és hogy már nem az aktuális zenék teszik ki a kedvenceinket, hanem azok, amik a gyerekkorunk háttérzenéjét szolgálták. A Lambada, a Dirty Dancing zenéje, a Queen akármelyik dala, a Guns, a Roxette, a Take That és még sorolhatnám. Ez már így fog maradni? Mindig le leszünk maradva az aktuális slágerekről? Mindig el fogunk határolódni tőlük valamellyest? Remélem az idő múlásával azért mindig fogunk találni olyan rádiót, ami a korosztályunk kedvenc zenéit játssza... remélem még jópár évtizeddek később is, ha itt leszünk.
A rádió, hiába régimódi technika már, mégis ott van még a konyhában, a fürdőben, az utcán az MP3 lejátszón és munka közben a fülhallgatómban online az internetről, és abban valamiért biztos vagyok, hogy akárhogy is fejlődik a technika, a rádiózás valamilyen formában a következő generációkat is elkíséri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése