A választás - 2020. elején

Amikor azt a bizonyos házat megnéztük, amit végül mindannyian leszavaztunk, szomorúan ballagtunk kifelé a telekről. Ekkor a szomszéd néni megemlítette, hogy a szemközti házban lakik egy fiatal pár, akik szintén szeretnék eladni a házat, ám még nincs meghirdetve. Lehet, hogy érdemes lenne megnéznünk azt is. Messziről rápillantottam a házra, de valahogy nem hagyott bennem mély nyomokat. Egy keskeny kis házikót láttam ami hosszanti nyúlik be a telekre, bejáratánál egy ütött-kopott vályog előtér, melyből kikandiáltak a vályogtéglák. Mivel tél végén jártunk, így a környezete sem dobta fel a látványt, télen valahogy minden olyan szürke és búbánatos. Mindegy, egy lehetőségnek megjelöljük. Közben megnéztünk egy másik lényegesen nagyobb házat a település másik végében, ami sok lehetőséggel kecsegtetett, de szintén rengeteg pénzt kellett volna belefektetni, nem beszélve arról, hogy mindenféle bürokratikus bukatatók is kilátásban voltak abban az adásvételben. Mindegy, a ház tetszett, nem vetettük el a lehetőséget, azért megnéztük azt a kicsikét is. Egy szimpatikus fiatal pár fogadott minket, és invitált be a házba, melybe belépve egy csodaszép otthon fogadott minket, persze immár bútorok nélkül. Pozitívan csalódtam meglátva a színes falakat, kedves kis konyhát, a középső szobában lógó csillárt, a kényelmes, tágas és felújított fürdőszobát sarokkáddal. A kád nagyon fontos nekem, és ott volt az is. Jó. Anyósomékkal és Párommal jöttünk házat nézni, és láttam rajtuk, hogy ez lesz a befutó. Nekem is tetszett, bár az helyiségek elrendezése messze állt az elképzeléseimtől, a falak bontása nagyjából megoldhatatlan, mégis volt benne valami otthonos. Érződött rajta, hogy nem is olyan régen még egy kis család lakta, lehet ezt érezni valahogy, talán az illatán, mindenestre a ház élt még, és várta, hogy újra otthont adjon valakiknek. Talán éppen nekünk. Délután családi kupaktanács, érvekkel dobálóztunk pro-kontra, hogy melyik legyen. Volt még 1-2 ház a településen, amit megnézhettünk volna, de már nem sok kedvünk volt hozzá. Döntenünk kellett, hogy ez utóbbi kicsi házikó legyen-e a befutó, vagy ha nem, miért nem. Persze az lett. Néhány óra múlva eldöntöttük, megbeszéltük az árat, és már úgy utaztunk haza Pestre, hogy tudtuk hová fogunk költözni. Izgalmas, ijesztő, és egyben nagyszerű érzés volt.