Új munka, új időbeosztás, új arcok, új nevek, új munkafolyamatok... és még sorolhatnám. Egyelőre még úgy érzem, nagyon jó döntés volt, hogy munkahelyet váltottam, csak ami ilyenkor természetes: a kihívásoknak, elvárásoknak meg kell felelni, és ez bizony stresszel jár. Rengeteg változás ért az utóbbi időben, jók is, rosszak is.
A munkám stresszmértéke a töredéke lesz az előzőnek, mitöbb szinte stresszmentes állítólag, persze a betanulási időszak azért kemény dió lesz. A főnöknőm tanít be Angliából. Szerencsére nagyon érthetően beszél angolul, és valószínűleg figyelembe veszi, hogy nekem bizony vannak nyelvi korlátaim, szóval többnyire megkímél a szakzsargontól, vagy ha használja, elmagyarázza azt (remélem megtartja majd ezt a jó szokását). Egy kicsit tartok még tőle, furcsa így látatlanban folyamatos kapcsolatban lenni a főnökkel, aki ráadásul nem is az anyanyelvemet beszéli. Lassan megszokom ezt a körülményt is. Mint ahogy a munkával járó kényelmet, a kellemes munkakörnyezetet, a nyugodt és kedves kollégákat, a csodálatos kilátást egyenesen az asztalomtól... stb. Aztán ott vannak a kevésbé kellemes dolgok is, amik idővel megszokottá válnak, mint a ruhatáram gyökeres változása, a fájdalomtól lüktető lábaim a nap végére a kosztümcipőtől, és az, hogy lényegében a hétköznapjaim felváltva telnek munkával és alvással. A köztes idő elhanyagolható, hiszen reggel 9-től este 6-ig bent vagyok az irodában, és a városi élet végülis ebben az időintervallumban zajlik, értem ezalatt a hivalatalos ügyek intézését, a kisebb boltok nyitvatartását, meg ilyenek. Ez van, az ember bekerül a mókuskerékbe, aztán egyszercsak belerázódik és már nem panaszkodik annyit. Én is igyekszem minél kevesebbet panaszkodni, hiszen rengeteg jó dolog történik velem. Nemcsak a munkakörülményeim és a fizetésem javult, de még a családomban is rendben mennek a dolgok egyelőre, és ez megnyugtat. Nem szeretném elkiabálni ezt sem, de azt is észre kell venni, ha jól mennek a dolgok, ahelyett, hogy folyton amolyan magyar sztereotípiát alkalmazva panaszkodjak. Persze hogy mindig van ok a panaszra, nem is olyan könnyű nem nyafogni állandóan. Azt hiszem a sztereotípia tök jogos, a magyarok valami furcsa örömöt látnak a saját és mások nyomorúságának taglalásában...
Lassan megyek is aludni, köpött a maci és időben rá kell startolni az ágyra, ha holnap szellemileg is friss szeretnék lenni. Ez a rengeteg újdonság egyébként is annyi álmot csempész az alvásidőmbe, hogy szinte már olyan mozgalmas, mint nappal. Sajnos ez néha cseppet sem pihentető. Na megyek is, nehogy lekéssem a "vetítést". Jóccakát.
A munkám stresszmértéke a töredéke lesz az előzőnek, mitöbb szinte stresszmentes állítólag, persze a betanulási időszak azért kemény dió lesz. A főnöknőm tanít be Angliából. Szerencsére nagyon érthetően beszél angolul, és valószínűleg figyelembe veszi, hogy nekem bizony vannak nyelvi korlátaim, szóval többnyire megkímél a szakzsargontól, vagy ha használja, elmagyarázza azt (remélem megtartja majd ezt a jó szokását). Egy kicsit tartok még tőle, furcsa így látatlanban folyamatos kapcsolatban lenni a főnökkel, aki ráadásul nem is az anyanyelvemet beszéli. Lassan megszokom ezt a körülményt is. Mint ahogy a munkával járó kényelmet, a kellemes munkakörnyezetet, a nyugodt és kedves kollégákat, a csodálatos kilátást egyenesen az asztalomtól... stb. Aztán ott vannak a kevésbé kellemes dolgok is, amik idővel megszokottá válnak, mint a ruhatáram gyökeres változása, a fájdalomtól lüktető lábaim a nap végére a kosztümcipőtől, és az, hogy lényegében a hétköznapjaim felváltva telnek munkával és alvással. A köztes idő elhanyagolható, hiszen reggel 9-től este 6-ig bent vagyok az irodában, és a városi élet végülis ebben az időintervallumban zajlik, értem ezalatt a hivalatalos ügyek intézését, a kisebb boltok nyitvatartását, meg ilyenek. Ez van, az ember bekerül a mókuskerékbe, aztán egyszercsak belerázódik és már nem panaszkodik annyit. Én is igyekszem minél kevesebbet panaszkodni, hiszen rengeteg jó dolog történik velem. Nemcsak a munkakörülményeim és a fizetésem javult, de még a családomban is rendben mennek a dolgok egyelőre, és ez megnyugtat. Nem szeretném elkiabálni ezt sem, de azt is észre kell venni, ha jól mennek a dolgok, ahelyett, hogy folyton amolyan magyar sztereotípiát alkalmazva panaszkodjak. Persze hogy mindig van ok a panaszra, nem is olyan könnyű nem nyafogni állandóan. Azt hiszem a sztereotípia tök jogos, a magyarok valami furcsa örömöt látnak a saját és mások nyomorúságának taglalásában...
Lassan megyek is aludni, köpött a maci és időben rá kell startolni az ágyra, ha holnap szellemileg is friss szeretnék lenni. Ez a rengeteg újdonság egyébként is annyi álmot csempész az alvásidőmbe, hogy szinte már olyan mozgalmas, mint nappal. Sajnos ez néha cseppet sem pihentető. Na megyek is, nehogy lekéssem a "vetítést". Jóccakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése