Mikor hozzámjutott, bedobtam a vécé mellé, ami miatt sajnos sokszor a kezembe akad. Ebben az újságban benne van minden tipp, hogy maradhatunk fiatalok, milyen praktikákat kövessünk, hogy a testalkatunkhoz megfelelő ruhát válasszunk, hogy a megfelelő ruhához alakítsuk a testünket, hogy a mimikai ráncok eltűnjenek vagy elő se jöjjenek, vagy ha már elő is jöttek és mégse tűnnek, milyen sminktrükkökkel tehetjük őket láthatatlanná, satöbbi, satöbbi...
Bámulatos mekkora iparág épül az öregedés köré. Az aktuális fiatal generációval reklámoztatják a ránctalanító krémeket, példaértékűnek mutogatják Brad Pittet vagy Celine Diont vagy XY neves sztárt, aki bezzeg már elmúlt ennyi és ennyi esztendős, és lám milyen fiatalos... Aztán jön majd egy új generácó, az éppen aktuális fiatalok, az előzőek feledésbe merülnek, hiszen az évek száma bizony nyomot hagy, és újra és újra ismétlődik ez az ördögi kör.
Valóban félelmetes dolog megöregedni. Itt vagyok huszonévesen, tudom hogy még nincsenek problémáim a ráncokkal, az ősz hajszálakkal, aztán majd észre sem veszem, és hirtelen eltelik a fejem felett pár évtized és már lesznek.
Nem is annyira furcsa, hogy én is félek az öregedéstől, mint mindenki más, inkább csak az a furcsa, mennyire kelletlenül fogadjuk el a tényt, hogy az életünk másik szakaszához érkeztünk. Az öregedés nyilvánvaló jelei mind-mind megrémítik az embert, mert közelebb kerülünk ahhoz, amiről manapság tabu beszélni. Arról, hogy elfogy az életünk egyszer és majd nem leszünk, vagy leszünk, de ki tudja hol és milyen formában. Ez a folyamat szükségszerűen halad, de közben eltüntetjük a nyomokat és fenntartjuk a látszatot és ezekért sok-sok pénzt képesek vagyunk kiadni, szenvedni, fogyókúrázni, drága ruhákat/sminkeket venni és ilyen buta magazinokat olvasni, hogy az igény ezekre a termékekre egyre csak nőjön bennünk.
Én is ezt teszem, nem bírálat ez a néhány gondolat amit írok, vagy ha az is, nyugodtan veletem magamra ebben a pillanatban. Rettegek attól, hogy az évek egyre csak száguldanak és fogalmam sincs miért ilyen gyorsan. Egyre gyorsabban. Attól is félek, hogy képtelen leszek elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok egészen addig, amíg majd észbe nem kapok hogy kellett volna... régen.
Hülye dolog ez, hogy itt ülök huszonévesen a gépem előtt, és ilyeneken töröm a fejem, nem is azért írok erről, mert bármilyen végső konklózióm lenne, egyszerűen foglalkoztat és bosszant a kérdés. Foglalkoztat, mert egyértelműen érintett vagyok (haha de még mennyire!) és bosszant, mert az ég világon semmit nem tehetek ellene. Választhatok hogy az életem során harcban maradok az idővel és felvállalom a folytonos elégedetlenkedést, vagy elfogadom a változást. Az utóbbi bizonyára a bölcsebb döntés lenne, de ehhez azt hiszem kevéske vagyok még vagy egyszerűen fiatal.
Attól félek, hogy a hajfestés, smink, aerobic meg mittudomén mi, amitől igazán úgy érzem hogy szép lehetek egyszer, majd elfajul a fogyókúra, plasztikai műtétek (vagy legalább a gondolatuk) majd végül a beletörődés felé.
Talán ez így normális és talán az is normális, hogy abban az életkorban vagyok, hogy még nem fogadtam el ezeket vagy legalább a reményem megvan még, hogy változtathatok a hozzáállásomon, kívül rekeszthetem magam a behatásoktól. Azt hiszem már lekéstem róla, benne vagyok és akárhogy is próbálom elhitetni magammal hogy nem így lesz, eljön az ideje a ránctalanító krémeknek, a fogyókúrának és a 100%-os ősztakaró hajfestéknek, mert félelmetes dolog elfogadni az idő múlását.
Bámulatos mekkora iparág épül az öregedés köré. Az aktuális fiatal generációval reklámoztatják a ránctalanító krémeket, példaértékűnek mutogatják Brad Pittet vagy Celine Diont vagy XY neves sztárt, aki bezzeg már elmúlt ennyi és ennyi esztendős, és lám milyen fiatalos... Aztán jön majd egy új generácó, az éppen aktuális fiatalok, az előzőek feledésbe merülnek, hiszen az évek száma bizony nyomot hagy, és újra és újra ismétlődik ez az ördögi kör.
Valóban félelmetes dolog megöregedni. Itt vagyok huszonévesen, tudom hogy még nincsenek problémáim a ráncokkal, az ősz hajszálakkal, aztán majd észre sem veszem, és hirtelen eltelik a fejem felett pár évtized és már lesznek.
Nem is annyira furcsa, hogy én is félek az öregedéstől, mint mindenki más, inkább csak az a furcsa, mennyire kelletlenül fogadjuk el a tényt, hogy az életünk másik szakaszához érkeztünk. Az öregedés nyilvánvaló jelei mind-mind megrémítik az embert, mert közelebb kerülünk ahhoz, amiről manapság tabu beszélni. Arról, hogy elfogy az életünk egyszer és majd nem leszünk, vagy leszünk, de ki tudja hol és milyen formában. Ez a folyamat szükségszerűen halad, de közben eltüntetjük a nyomokat és fenntartjuk a látszatot és ezekért sok-sok pénzt képesek vagyunk kiadni, szenvedni, fogyókúrázni, drága ruhákat/sminkeket venni és ilyen buta magazinokat olvasni, hogy az igény ezekre a termékekre egyre csak nőjön bennünk.
Én is ezt teszem, nem bírálat ez a néhány gondolat amit írok, vagy ha az is, nyugodtan veletem magamra ebben a pillanatban. Rettegek attól, hogy az évek egyre csak száguldanak és fogalmam sincs miért ilyen gyorsan. Egyre gyorsabban. Attól is félek, hogy képtelen leszek elfogadni magamat olyannak, amilyen vagyok egészen addig, amíg majd észbe nem kapok hogy kellett volna... régen.
Hülye dolog ez, hogy itt ülök huszonévesen a gépem előtt, és ilyeneken töröm a fejem, nem is azért írok erről, mert bármilyen végső konklózióm lenne, egyszerűen foglalkoztat és bosszant a kérdés. Foglalkoztat, mert egyértelműen érintett vagyok (haha de még mennyire!) és bosszant, mert az ég világon semmit nem tehetek ellene. Választhatok hogy az életem során harcban maradok az idővel és felvállalom a folytonos elégedetlenkedést, vagy elfogadom a változást. Az utóbbi bizonyára a bölcsebb döntés lenne, de ehhez azt hiszem kevéske vagyok még vagy egyszerűen fiatal.
Attól félek, hogy a hajfestés, smink, aerobic meg mittudomén mi, amitől igazán úgy érzem hogy szép lehetek egyszer, majd elfajul a fogyókúra, plasztikai műtétek (vagy legalább a gondolatuk) majd végül a beletörődés felé.
Talán ez így normális és talán az is normális, hogy abban az életkorban vagyok, hogy még nem fogadtam el ezeket vagy legalább a reményem megvan még, hogy változtathatok a hozzáállásomon, kívül rekeszthetem magam a behatásoktól. Azt hiszem már lekéstem róla, benne vagyok és akárhogy is próbálom elhitetni magammal hogy nem így lesz, eljön az ideje a ránctalanító krémeknek, a fogyókúrának és a 100%-os ősztakaró hajfestéknek, mert félelmetes dolog elfogadni az idő múlását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése