Rossz döntések

Tegnap a szokásos aerobicnak nevezett csoportos női kínlódáson vettem részt, addig Laci meg szokott várni egy kávézóban a kollégákkal néhány sör társaságában. A tegnapi hétfő-este-ünneplés kicsit másképp zajlott, mint szokott, egy bosszantó esemény megzavarta a sörözést.
Annyi történt, hogy egy fura alak odajött a kávézóhoz, kinyitotta a mellettünk álló hűtőt ami tele volt sütivel, és kiemelt egy hatalmas csokitortát. Majd becsukta a hűtőajtót, ránknézett és mutatta, hogy maradjunk csendben.
Én naiv először azt hittem, a kávézós lányok barátja, és csak meg akarja őket viccelni, vagy mittudomén. Néhány másodperc múlva, mikor a fazon távolodott tőlünk a jókora tortával a kezében, már értettem hogy mi történt. Azonnal megkérdeztem Lacit, hogy most mi legyen, nem kéne szólni? Mondta hogy szóljak, én meg minden porcikámban azt éreztem, hogy ez így helyes. Odamentem az egyik pincérnőhöz, és tömören felvázoltam neki a szituációt, mire ő azonnal a pasi nyomába eredt, majd kisvártatva a "zsákmánnyal" tért vissza és hálálkodva már ment is nekünk egy ingyen körért. Mondtam neki, hogy nem ezért tettük, és igazán szükségtelen ez, de akkor már motoszkált bennem valami keserűség, valami félelem, ami akkor teljesedett ki, mikor a pasas a biztonságiakkal együtt visszajött hozzánk, és megfenyegetett minket, hogy ebből még baj lesz.
Ettől a pillanattól kezdve éreztem, hogy rossz döntést hoztam. Lehet hogy morálisan tökéletesen helyesen cselekedtem, de a következményekkel nem számoltam, pedig bizony kellett volna. Ilyenek vagyunk mi nők, érzelmekből cselekszünk/döntünk.
Ha egy boltban valaki valami apróságot elcsen, egyszerűen csak nem nézek oda, vagy elfelejtem, az nem az én problémám, bár bosszantana az is. De itt más volt a helyzet, egy viszonylag puccos kávézóból emelt el egy tortát egy forgalmas hely kellős közepén, és a szemtanukat mint cinkosokat kezelt. Ismerem a szót, hogy betyárbecsület, de én nem voltam a cinkostársa, nem akartam az lenni, hiszen nem vettem benne részt, ha hagytam volna, részt vállalok belőle. Ha hallgattam volna, akkor is rosszul éreztem volna magam, ám így is. És most nem a lelkiismeretfurdalás miatt, mert az nincs, csak a félelem miatt.
Attól féltem, megvár minket a kijáratnál néhány cimborájával vagy követ minket kocsival vagy akár ma vagy holnap vagy bármikor találkozunk vele és azt nem szeretném. Félek az ilyen alakoktól. Mivel nő vagyok és igen rossz környéken éltem gyerekkoromban, így arra neveltek, hogy féljek, és ha baj van, fussak. Eddig még nem volt baj... Nem szeretném, ha okom lenne rá, hogy fussak egy ilyen buta "döntsünk helyesen" helyzet miatt. Utálom!