A rendelőben

Úgy alakult, hogy ma, mire beértem az irodába, felment a lázam 38.3-ra és fájt a tüdőm rendesen. Nem, ez nem a szokásos hétfőundoritisz durvább változata, egyszerűen csak lebetegedtem. Reggel 8-tól 9-ig ötpercenként hívtam a rendelőintézet központi számát, és a háziorvosom mellékét, hogy időpontot kérjek. Egyik foglalt, a másik egyszer foglalt, egyszer nem veszik fel. Tartottam tőle, hogy háziorvosomat helyettesítik, ez pedig jót nem jelent. Be is igazolódott, de azért még akadályokat görgetett elém az élet az odajutás alatt is. Kimaradt egy busz, 20 perc várakozás. Ami pedig jött, azon egy olyan félnótás ült, aki szó szerint végigordította az utat. Még a Cranberries se segített sokat a fülemben, mert hallottam, hogy szitkozódik mindenre és mindenkire. Hiába, neki is fáj valami, mint ahogy nekem is. Végre háromnegyed tízre beértem a rendelőbe, ahol kisebb tömeg fogadott a váróban, a már említett helyettesítés miatt. A helyettesítő doktornő nem kapkodta el a dolgot. Bementek emberek "csak receptért megyek" indokkal, és ezek bent is maradtak átlagosan fél órát. Durva törvények alakultak ki a váróban: akinek a legvastagabb az arca, az azonnal sorra került, megnövelve a többiek várakozási idejét. Volt, aki már fél9 óta várakozott a sorára. A rendelési idő pedig hivatalosan délig tartott. Ígyhát vártunk. Néha idő előtt bejutott egy-két ember, megkavarva a sorrendet, és valamiért mindig engem szúrtak ki a nénik, hogy tudom-e ki után jövök. Fogalmam sem volt róla. Egy idő után kevés lett a kabát, elkezdtem fázni. Majd jött a megváltó magasabb láz, ami legalább a fázást megszüntette, égett az arcom, melegem lett, és ellenállhatatlan késztetést éreztem az alvásra. Le is hajoltam a táskámra ültömben, úgy viszont nehezen kaptam levegőt. Visszatért a hidegrázás, és még mindig nem haladt a sor. Délig kétszer kellett kimenjek levegőzni, mert úgy éreztem, ott bent megfulladok. Többen is megszólítottak a rendelő előtt, hogy minden rendben van-e, ez nagyon kedves volt, de gyorsan vissza is tértem a váróba emiatt. Miután néhány embernek bántotta a lelkiismeretét, hogy nem enged maga elé, elkezdtek mentegetőzni, hogy hát sajnálják, előre engednének, de... - és én azonnal udvariasan visszautasítottam. Hiszen mindenki beteg, aki várakozik. (kivéve a receptért jövő nénik/bácsik, akik beslisszannak, hogy elmondják az életüket az orvosnak)

Következő körben mindenki egyhangúan megkért, hogy menjek, mert aggódnak értem. Nos, a meghatódás a tompaságon is átütött egy kicsit. Ezúttal nem hagyták, hogy elutasítsam. Bejutottam az orvoshoz, épp egy néni volt bent, én dülöngéltem egy darabig, amíg a néni nem távozott. Két szabad szék volt, nekem meg nem volt pofám kérdés nélkül elfoglalni az egyiket. Végre tényleg én jöttem. "Mi a panasza" kérdésre nagyjából felvázoltam a tüneteket, mert a nő 1 azaz egy ujjal elkezdte gépelni a kartonomba. Hát bammeg, gyorsan rövidre zártam a "panaszkodást", sokmindent direkt nem is említettem, mert ítéletnapig itt ülünk. Csodálkozott a nő, hogy ráz a hideg. Megmérte a lázamat 10 másodperc alatt: 37.6. Ezen magam is meglepődtem, már-már elkezdődött a bűntudat, hogy hát akkor nem is értem miért reszketek. Persze levetkzőtetett derék felett, a remegés minden eddiginél erősebb lett. A jéghideg sztetoszkóp minden érintésére azt hittem kiszaladok a világból. Influenza - kaptam az ítéletet. Algopirin, köptető, és menjek isten hírével. Táppénzes papírt csak pénteken kapok. Hiába próbálkoztam, hogy dehát a bérszámfejtésre holnap délig le kéne adjam legalább szkennelt/fényképezett formába a papírt, ám ami szabály, az szabály. (Megjegyzem, a háziorvosomnál sohasem volt ilyen probléma) Elindultam hát, előtte mindenkinek megköszöntem a segítséget, és jobbulást kívántam. Hívtam egy taxit, és cirka tíz perc alatt hazarepített. Egy szemernyit sem voltam rosszabbul megérkezve, mint a rendelőben, de azért kíváncsi voltam a lázamra, mert ugye a szemem ég, lázrózsás az arcom, szétszakad a fejem, azért a 37.6 nem indokolná ezt. 39.3 lett a vége. Örülök neki, hogy a rendelőintézetben egy olyan "korszerű" lázmérőt használnak, ami bár pittyeg és villog rajta a led, de szart se ér. Használhatnák óvodások sci-fi fegyvernek, arra tökéletesen alkalmas. Most igyekszem gyógyulni, sok tea meg ilyenek, vissza is fekszek aludni, csak olyan jól esett "kigrafománkodni" magamból ezeket a vegyes érzelmeket máról.