Megint Csernus előadáson voltam, ahol téma a barátság, közösség volt. Nem tudom, miért is érdekelt ez a téma, de végülis elmentem rá, és nem bántam meg. Egyrészt nagyon jót szórakoztam, mert Csernus ezúttal nagyon jó beszélgetőpartnert hívott fel a színpadra. Egy hatalmas darab srác vállalta be a „szereplést”, aki pont úgy nézett ki, mint Fishlegs a How to train your dragon-ból, csak sokkal-sokkal viccesebb. Jó poénok voltak, ám a barátság témakörében elkeserítő volt a helyzet. Csernus találomra megszólította az ottlévőket, akiknek vajmi kevés fogalmuk volt arról, hogy mi is az igaz barátság. Legtöbben olyan adok-kapok kapcsolatnak definiálták, ami inkább üzleti jellegűnek tűnt már szerintem. Az őszinteséget nagyon kevesen tekintették igazán fontosnak, inkább csak olyan tessék-lássék közhely, de ha valami kínos téma van, akkor azt inkább nem mondjuk ki. Az elhangzottak egyre csak körvonalazták bennem a barátság fogalmát, és őszinte hálát érzek, hogy megadatott nekem ez a megtapasztalás.
A barátság őszinteség, minden szempontból. Álarcmentesség. Álarcot valamilyen formában minden ember hord az élet különböző területein. Egy baráttal találkozva ezt le lehet venni, és meg lehet pihenni. Ilyenkor ugyanaz történik, mintha egyedül lennék: megengedhetem magamnak, hogy önmagam legyek, és ez nagyon kényelmes. Ha mindketten önmagunk vagyunk, akkor egyszerűen nem érhet minket csalódás egymásban. Ha ismerem a másikat, akkor nem tud olyat mondani vagy tenni, amivel meglephet. Persze ettől még felbosszanthat. :)
Csernus azt mondta, hogy a barátság kemény munka. Ezzel nem értek egyet, kicsit sem. A barátság pihekönnyű érzés. Nem munka, mert nincs „kell”. Nem muszáj semmi: nem kell felhívjuk egymást rendszeres időközönként, nem kell ajándékot adni akármilyen ünnepre, nem kell kedvesnek lenni vele, semmi sem kell. Minden csak úgy jön, olyan flow szerűen. Ha eszembe jut felhívom, ugyanezt teszi ő is, nincs sértődés belőle hogy milyen régen hívtál már. Abból sincs sértődés, ha elfelejtünk egy-két ünnepet, mert nem azért vagyunk barátok, hogy ajándékozgassuk egymást. Ha rossz kedvem van, dühös, undok, piszok vagyok, nem kell megjátszanom magam előtte. Ő majd reagál valahogy rá: vagy megvigasztal, vagy elmenekül előlem, amíg tart a vihar, és én is ugyanezt teszem. A könnyűség számomra ezt a kötelezettség nélküliséget jelenti. Nincsenek érdekek. Nincs cél, nincs bejárandó út, fejlődés, egyszerűen csak egy döntés, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Úgy ahogy vagyunk. Így leírva azt hiszem ez egy csoda, ha megtörténik. Olyan természetesnek vettem eddig, mert olyan természetesnek tűnt, de a hiánya nagyon érezhető lenne azt hiszem.
A barátság őszinteség, minden szempontból. Álarcmentesség. Álarcot valamilyen formában minden ember hord az élet különböző területein. Egy baráttal találkozva ezt le lehet venni, és meg lehet pihenni. Ilyenkor ugyanaz történik, mintha egyedül lennék: megengedhetem magamnak, hogy önmagam legyek, és ez nagyon kényelmes. Ha mindketten önmagunk vagyunk, akkor egyszerűen nem érhet minket csalódás egymásban. Ha ismerem a másikat, akkor nem tud olyat mondani vagy tenni, amivel meglephet. Persze ettől még felbosszanthat. :)
Csernus azt mondta, hogy a barátság kemény munka. Ezzel nem értek egyet, kicsit sem. A barátság pihekönnyű érzés. Nem munka, mert nincs „kell”. Nem muszáj semmi: nem kell felhívjuk egymást rendszeres időközönként, nem kell ajándékot adni akármilyen ünnepre, nem kell kedvesnek lenni vele, semmi sem kell. Minden csak úgy jön, olyan flow szerűen. Ha eszembe jut felhívom, ugyanezt teszi ő is, nincs sértődés belőle hogy milyen régen hívtál már. Abból sincs sértődés, ha elfelejtünk egy-két ünnepet, mert nem azért vagyunk barátok, hogy ajándékozgassuk egymást. Ha rossz kedvem van, dühös, undok, piszok vagyok, nem kell megjátszanom magam előtte. Ő majd reagál valahogy rá: vagy megvigasztal, vagy elmenekül előlem, amíg tart a vihar, és én is ugyanezt teszem. A könnyűség számomra ezt a kötelezettség nélküliséget jelenti. Nincsenek érdekek. Nincs cél, nincs bejárandó út, fejlődés, egyszerűen csak egy döntés, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. Úgy ahogy vagyunk. Így leírva azt hiszem ez egy csoda, ha megtörténik. Olyan természetesnek vettem eddig, mert olyan természetesnek tűnt, de a hiánya nagyon érezhető lenne azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése