Nagyon nem jött az a tavasz. Persze megint korán örültem, de akkor is... Jól esett örülni.
Mostanság nem örülök túl sok mindennek. Vannak rossz napok és kevésbé rosszak. A náthám enyhült ugyan, de teljesen nem szűnt meg, és őszintén szólva kezdem unni a folyamatos torokfájást. Valószínűleg ezért vagyok néha olyan nyűgös.
A viszonylag eseménytelen hétköznapjaimat egy kisebb munkahelyi "baki" zavarta meg, mikoris egyetlen kattintással hazavágtam az egyik rendszert. Persze igen sok vizet zavart az eset a cégnél, és nem csak Európában. Aztán kiderült, hogy annyi történt összesen, hogy találtam egy bugot, amin majd kedvükre dolgozhatnak az informatikusok.
Mindig attól tartok, hogy valamit hibázhatok, és ezért folyton keresem azokat a tényezőket visszamenőleg, ahol hibázhattam. Ez persze sokszor az őrületbe kerget. Attól még hogy kiderült hogy nem én voltam a hülye, még a nap hátralévő részében végig kattogott az agyam. Ilyenkor nem tudok egyhamar lecsengeni. Csak késő estére sikerült, mikor beültünk a kedvenc éttermünkbe, rendeltem egy pohár rozét és nyugodtan, kényelmesen elszívhattam végre egy cigit.
Hazaérve egy e-mail fogadott egy ex-erasmusos lengyel lánytól, akit utoljára pont egy éve láttam Kortrijkban. Kísérteties, hogy az utolsó napom Belgiumban pontosan Január 28-án volt, és Kaska is pont ezen a napon írt, csak egy évvel később. Biztosan csak véletlen, hiszen ő korábban hazautazott Belgiumból, mint én, mégis eszembe juttatta hogy eltelt egy teljes év... Még mindig úgy emlékszem vissza azokra az időkre, hogy irígykedek az akkori önmagamra, milyen csodálatos időt tölthettem ott. Akkor is éreztem, hogy így fogok visszaemlékezni Kortrijkra, szóval: naugyehogymegmondtam.
Akkor tudtam hogy az a szakasza az életemnek el fog múlni, de most abban reménykedek, hogy a jelenlegi nem fog változni egyhamar. Tudom, hogy a változás az élet velejárója, de egyben félek is tőle, mert rosszat is hozhat, pedig most jó... Maradjon minden így.
Mostanság nem örülök túl sok mindennek. Vannak rossz napok és kevésbé rosszak. A náthám enyhült ugyan, de teljesen nem szűnt meg, és őszintén szólva kezdem unni a folyamatos torokfájást. Valószínűleg ezért vagyok néha olyan nyűgös.
A viszonylag eseménytelen hétköznapjaimat egy kisebb munkahelyi "baki" zavarta meg, mikoris egyetlen kattintással hazavágtam az egyik rendszert. Persze igen sok vizet zavart az eset a cégnél, és nem csak Európában. Aztán kiderült, hogy annyi történt összesen, hogy találtam egy bugot, amin majd kedvükre dolgozhatnak az informatikusok.
Mindig attól tartok, hogy valamit hibázhatok, és ezért folyton keresem azokat a tényezőket visszamenőleg, ahol hibázhattam. Ez persze sokszor az őrületbe kerget. Attól még hogy kiderült hogy nem én voltam a hülye, még a nap hátralévő részében végig kattogott az agyam. Ilyenkor nem tudok egyhamar lecsengeni. Csak késő estére sikerült, mikor beültünk a kedvenc éttermünkbe, rendeltem egy pohár rozét és nyugodtan, kényelmesen elszívhattam végre egy cigit.
Hazaérve egy e-mail fogadott egy ex-erasmusos lengyel lánytól, akit utoljára pont egy éve láttam Kortrijkban. Kísérteties, hogy az utolsó napom Belgiumban pontosan Január 28-án volt, és Kaska is pont ezen a napon írt, csak egy évvel később. Biztosan csak véletlen, hiszen ő korábban hazautazott Belgiumból, mint én, mégis eszembe juttatta hogy eltelt egy teljes év... Még mindig úgy emlékszem vissza azokra az időkre, hogy irígykedek az akkori önmagamra, milyen csodálatos időt tölthettem ott. Akkor is éreztem, hogy így fogok visszaemlékezni Kortrijkra, szóval: naugyehogymegmondtam.
Akkor tudtam hogy az a szakasza az életemnek el fog múlni, de most abban reménykedek, hogy a jelenlegi nem fog változni egyhamar. Tudom, hogy a változás az élet velejárója, de egyben félek is tőle, mert rosszat is hozhat, pedig most jó... Maradjon minden így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése