Kaptam még egy hét szabit a szabadságom után, ez már sajnos betegszabi volt, de akkor is jót tett. Az eleje a francnak se hiányzott, olyan rosszul voltam, hogy csak na. Most, hogy gyógyulok, mitöbb igazán nincs már min nyafogjak, inkább az elmaradt pihenést pótolom be. Akárhogy is nézzük, az ünnepek rohangálással teltek, aztán jött a kényszerpihenő, ami számomra cseppet sem kellemes, ha 39 fok fölé szökik a lázam. Néhány napja viszont tényleg pihenek.
Azon jajgattam még tavaly, hogy mennyire semmire sincs időm, ha dolgozok. Reggel bemegyek az irodába és este már csak aludni jövök haza. Mindig tervezgettem, ha szabad leszek egy kicsit, mi mindent fogok kezdeni az időmmel: rajzolni fogok, egy kicsit rendberántom a lakást, magamat, a barátságaimra is lesz végre időm és egyébként is mindenféle jóval fogom eltölteni az időmet. Ezzel szemben most végülis semmit sem csinálok. Nem azt mondom hogy rossz volna ez, rövid távon bizony nagyon is élvezetesnek bizonyul, csakhát hol maradnak a tervek, az álmok? Reggel jó későn ébredek, az ébredés számítógép előtt töltött fázisa órákig elhúzódik, míg átböngészem az Origót, a blogokat, a filmkritikákat és az escape játékokat. Aztán hirtelen rádöbbenek hogy jajj már délután van, kiugrok boltba mert mindig hiányzik valami hozzávaló a kajához, hazaérve ismét egy nagyobb üresjárat, majd főzés, üresjárat, esetleg egy film közbeiktatva, és hoppá, lement a Nap anélkül, hogy történt volna bármi említésreméltó. Egy kicsit tehát csalódott vagyok. Magamban. Mivel elméletileg még beteg vagyok, fertőzök meg minden, így nem nagyon mozdulok ki, nem megyek emberek közé, ők se jönnek. Laci is beteg. Mégis, annyi mindent csinálhattam volna ehelyett a semmittevés helyett. Talán ennek is volt értelme. Talán most végre volt időm hogy kipihenjem magam és talán most ez kellett. Nem tudom miért járatom ilyen hülyeségeken az agyam. Hétfőtől ismét mókuskerék, szóval még van két teljes napom a semmittevésre... akár...
Azon jajgattam még tavaly, hogy mennyire semmire sincs időm, ha dolgozok. Reggel bemegyek az irodába és este már csak aludni jövök haza. Mindig tervezgettem, ha szabad leszek egy kicsit, mi mindent fogok kezdeni az időmmel: rajzolni fogok, egy kicsit rendberántom a lakást, magamat, a barátságaimra is lesz végre időm és egyébként is mindenféle jóval fogom eltölteni az időmet. Ezzel szemben most végülis semmit sem csinálok. Nem azt mondom hogy rossz volna ez, rövid távon bizony nagyon is élvezetesnek bizonyul, csakhát hol maradnak a tervek, az álmok? Reggel jó későn ébredek, az ébredés számítógép előtt töltött fázisa órákig elhúzódik, míg átböngészem az Origót, a blogokat, a filmkritikákat és az escape játékokat. Aztán hirtelen rádöbbenek hogy jajj már délután van, kiugrok boltba mert mindig hiányzik valami hozzávaló a kajához, hazaérve ismét egy nagyobb üresjárat, majd főzés, üresjárat, esetleg egy film közbeiktatva, és hoppá, lement a Nap anélkül, hogy történt volna bármi említésreméltó. Egy kicsit tehát csalódott vagyok. Magamban. Mivel elméletileg még beteg vagyok, fertőzök meg minden, így nem nagyon mozdulok ki, nem megyek emberek közé, ők se jönnek. Laci is beteg. Mégis, annyi mindent csinálhattam volna ehelyett a semmittevés helyett. Talán ennek is volt értelme. Talán most végre volt időm hogy kipihenjem magam és talán most ez kellett. Nem tudom miért járatom ilyen hülyeségeken az agyam. Hétfőtől ismét mókuskerék, szóval még van két teljes napom a semmittevésre... akár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése