Ma reggel egy szemernyi kedvem sem volt felkelni. Szürke, szombathoz nem méltó idő volt, ráadásul Laci kora reggel kezdettt dolgozni, ami ugyancsak csökkentette a hétvége-érzést.
Ígyhát rávettem magam hogy kimenjek a csarnokba bevásárolni, addigra a nap is kisütött. Amikor kiléptem a házból, valami fantasztikus és várva-várt hatás ért: megéreztem a tavaszillatot. Ok, tegyük félre hogy napok óta náthás vagyok, ez erre a pár percre igenis tavaszillat csapott meg a szellővel. A napsütésnek már halványan érezni az erejét. Persze nem éget, alig melenget, de mégiscsak érezni, hogy ez már másfajta napsütés, mint a tél kellős közepén. Nem is tudom, miért várom ennyire a tavaszt január végén, miért próbálom olyan elkeseredetten bemesélni magamnak hogy ez már a tavasz, nem jön több fagy, nem lesz több téli-depresszióban szenvedő ember körülettem, egyszerűen csak feléled a környezetem, és én is.
Kigombolt kabátban indultam tovább, mélyeket szippantottam a levegőből és ezúttal mindig az utca naposabbik oldalán mentem.
A piacra érve úgy éreztem mintha másokon is nyomot hagyott volna ez a szép idő. Mindenki jókedélyű volt, mintha nem is magyar emberek vettek volna körül. Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de így érzem. Ez a borzalmas magyar depresszió néha úgy érzem elnyel, és engem is megfertőz.
Most viszont nem lökdöstek a nénik arrébb, az árusok örültek a vásárlóknak, örömmel viszonozták a "jó hétvégét" kívánságot. Zugló egyre színesebb és vidámabb, pedig a rügyezés még nem indult el, de a levegőben mégis megindult a változás.
Milyen furcsa, hogy kislányfejjel még az utolsó havazásokat sirattam a tél végével, most pedig alig várom, hogy végre tavasz legyen. Ez van már évek óta. Talán azért, mert nem vagyok már gyerek. Mással nem tudom magyarázni. Egy gyereknek annyira szép évszak a tél. Az ünnepek, amik valljuk be őszintén a gyerekeknek a legszebbek, amíg még hisznek a Mikulásban és a Jézuskában. Aztán ott a hó, ami már önmagában olyan varázslatos, pláne ha ki lehet menni hógolyócsatázni, szánkózni, hóembert építeni és hóangyalkázni. Nem csoda, hogy a gyerekek olyan jól érzik magukat télen, nekem is csodálatos emlékeim vannak. Felnőtt fejjel a tél egészen más. Mivel nem vonzódom a téli sportokhoz igazán, így számomra többnyire sivár és ingerszegény évszak.
Ezeken a dolgokon gondolkoztam, amíg hazaszenvedtem a piacról a cuccokat. Hazaérve összeütöttem egy finom paradicsomsalátát lilahagymával, mellé felkockáztam karalábét, és mindezeket pillanatok alatt eltüntettem. Most jól érzem magam. Van még másfél napom, hogy összeszedjem magam, hogy hétfőn újult erővel térhessek vissza a mókuskerékbe. :D
Ígyhát rávettem magam hogy kimenjek a csarnokba bevásárolni, addigra a nap is kisütött. Amikor kiléptem a házból, valami fantasztikus és várva-várt hatás ért: megéreztem a tavaszillatot. Ok, tegyük félre hogy napok óta náthás vagyok, ez erre a pár percre igenis tavaszillat csapott meg a szellővel. A napsütésnek már halványan érezni az erejét. Persze nem éget, alig melenget, de mégiscsak érezni, hogy ez már másfajta napsütés, mint a tél kellős közepén. Nem is tudom, miért várom ennyire a tavaszt január végén, miért próbálom olyan elkeseredetten bemesélni magamnak hogy ez már a tavasz, nem jön több fagy, nem lesz több téli-depresszióban szenvedő ember körülettem, egyszerűen csak feléled a környezetem, és én is.
Kigombolt kabátban indultam tovább, mélyeket szippantottam a levegőből és ezúttal mindig az utca naposabbik oldalán mentem.
A piacra érve úgy éreztem mintha másokon is nyomot hagyott volna ez a szép idő. Mindenki jókedélyű volt, mintha nem is magyar emberek vettek volna körül. Sajnálom hogy ezt kell mondanom, de így érzem. Ez a borzalmas magyar depresszió néha úgy érzem elnyel, és engem is megfertőz.
Most viszont nem lökdöstek a nénik arrébb, az árusok örültek a vásárlóknak, örömmel viszonozták a "jó hétvégét" kívánságot. Zugló egyre színesebb és vidámabb, pedig a rügyezés még nem indult el, de a levegőben mégis megindult a változás.
Milyen furcsa, hogy kislányfejjel még az utolsó havazásokat sirattam a tél végével, most pedig alig várom, hogy végre tavasz legyen. Ez van már évek óta. Talán azért, mert nem vagyok már gyerek. Mással nem tudom magyarázni. Egy gyereknek annyira szép évszak a tél. Az ünnepek, amik valljuk be őszintén a gyerekeknek a legszebbek, amíg még hisznek a Mikulásban és a Jézuskában. Aztán ott a hó, ami már önmagában olyan varázslatos, pláne ha ki lehet menni hógolyócsatázni, szánkózni, hóembert építeni és hóangyalkázni. Nem csoda, hogy a gyerekek olyan jól érzik magukat télen, nekem is csodálatos emlékeim vannak. Felnőtt fejjel a tél egészen más. Mivel nem vonzódom a téli sportokhoz igazán, így számomra többnyire sivár és ingerszegény évszak.
Ezeken a dolgokon gondolkoztam, amíg hazaszenvedtem a piacról a cuccokat. Hazaérve összeütöttem egy finom paradicsomsalátát lilahagymával, mellé felkockáztam karalábét, és mindezeket pillanatok alatt eltüntettem. Most jól érzem magam. Van még másfél napom, hogy összeszedjem magam, hogy hétfőn újult erővel térhessek vissza a mókuskerékbe. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése