,A kedves kis történetem ma reggelről:
Az egész ott kezdődött, hogy kiléptem a kapun a szokásos reggeli kómámban, közben a lehető legnyugalmasabb K's choise zenéket hallgatom az MP3-mon, és éppen átmennék az úttesten.
Igen ám, de a nagy teherautó mindezt nem így gondolta, és mintsem törődve azzal a STOP táblával és nem utolsó sorban azzal, hogy ott szobrozok a járdán, beállt elém pont úgy, hogy ő kilásson a kereszteződésre, én viszont a teherautó közepét lássam. Persze bevágtam a durcát a magam módján, bosszankodó testbeszéddel, b@zdmeget némán artikulálva megkerültem hátulról. Ekkor megszólalt a teherautó hátamögött álló autó dudája. Hátrafordultam azért, de meg voltam róla győződve, hogy a teherautónak szólt, de nem. Egy középkorú muksó lehúzta az ablakát, és flegmán kiszólt nekem, hogy ne hisztizzek...
WTF?! Ekkor kattant el az agyam, pedig a teherautó esetét már-már szinte el is feljtettem. De mégis mi a rohadásnak szól bele más dolgába?! Neki semmi problémája nem származott a méltatlankodásomból a teherautós felé, gyanítom hogy a teherautósnak sem.
Szóval teljes volt a sötétség, a pulzusom az egekig szökött, és szóltam neki hogy hallgasson, bár egy kicsit alpáribb módon. Ekkor még visszaszólt, és erre már üvöltöttem a lehető legcifrább magyar káromkodásokat bevetve.
Az egészből az szűrődött le bennem, hogy 1) egyértelműen nekem volt igazam, 2) nagy az Isten állatkertje, 3) képtelen vagyok normálisan kiosztani az embereket, mikor betelik a pohár. Ez utóbbi sajnos nagyon bosszant, hiszen csak ritkán borul el az agyam úgy igazán, de ekkor a bennem tomboló harag és gyűlölet olyan szinten átveszi az irányítást a gondolataim felett, hogy képtelen vagyok inteligens módon elküldeni valakit a búbánatba. Utána persze 10 perc múlva, mikor egy kicsit lehiggadok, eszembe jutnak azok a furfangos anyázások, amik arra jók, hogy a célpont ne tudja, csak percek múlva, hogy csúnyán visszaküldték az anyjába. Az a baj, hogy nekem az olyan beszólások, mint például "Azt kívánom hogy a kistestvérednek te legyél az apja" meg hasonló szépségek egyszerűen nem jönnek reflexből. Az ilyet azt hiszem nem lehet erőltetni, szóval ki kell mondanom, hogy az önkontrollom egy bizonyos szinten túl egyenlő a nullával.
Sokat puffogtam még útközben is ezen az eseten magamban, de ez szerencsére nem rontotta el az egész napomat. Sajnos ez most egy panaszkodós bejegyzés lett, de muszáj volt kiírjam magamból végre...
Az egész ott kezdődött, hogy kiléptem a kapun a szokásos reggeli kómámban, közben a lehető legnyugalmasabb K's choise zenéket hallgatom az MP3-mon, és éppen átmennék az úttesten.
Igen ám, de a nagy teherautó mindezt nem így gondolta, és mintsem törődve azzal a STOP táblával és nem utolsó sorban azzal, hogy ott szobrozok a járdán, beállt elém pont úgy, hogy ő kilásson a kereszteződésre, én viszont a teherautó közepét lássam. Persze bevágtam a durcát a magam módján, bosszankodó testbeszéddel, b@zdmeget némán artikulálva megkerültem hátulról. Ekkor megszólalt a teherautó hátamögött álló autó dudája. Hátrafordultam azért, de meg voltam róla győződve, hogy a teherautónak szólt, de nem. Egy középkorú muksó lehúzta az ablakát, és flegmán kiszólt nekem, hogy ne hisztizzek...
WTF?! Ekkor kattant el az agyam, pedig a teherautó esetét már-már szinte el is feljtettem. De mégis mi a rohadásnak szól bele más dolgába?! Neki semmi problémája nem származott a méltatlankodásomból a teherautós felé, gyanítom hogy a teherautósnak sem.
Szóval teljes volt a sötétség, a pulzusom az egekig szökött, és szóltam neki hogy hallgasson, bár egy kicsit alpáribb módon. Ekkor még visszaszólt, és erre már üvöltöttem a lehető legcifrább magyar káromkodásokat bevetve.
Az egészből az szűrődött le bennem, hogy 1) egyértelműen nekem volt igazam, 2) nagy az Isten állatkertje, 3) képtelen vagyok normálisan kiosztani az embereket, mikor betelik a pohár. Ez utóbbi sajnos nagyon bosszant, hiszen csak ritkán borul el az agyam úgy igazán, de ekkor a bennem tomboló harag és gyűlölet olyan szinten átveszi az irányítást a gondolataim felett, hogy képtelen vagyok inteligens módon elküldeni valakit a búbánatba. Utána persze 10 perc múlva, mikor egy kicsit lehiggadok, eszembe jutnak azok a furfangos anyázások, amik arra jók, hogy a célpont ne tudja, csak percek múlva, hogy csúnyán visszaküldték az anyjába. Az a baj, hogy nekem az olyan beszólások, mint például "Azt kívánom hogy a kistestvérednek te legyél az apja" meg hasonló szépségek egyszerűen nem jönnek reflexből. Az ilyet azt hiszem nem lehet erőltetni, szóval ki kell mondanom, hogy az önkontrollom egy bizonyos szinten túl egyenlő a nullával.
Sokat puffogtam még útközben is ezen az eseten magamban, de ez szerencsére nem rontotta el az egész napomat. Sajnos ez most egy panaszkodós bejegyzés lett, de muszáj volt kiírjam magamból végre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése