A gazdasági válság már a kezdetétől fogva érintette a munkahelyemet, legalábbis a kommunikáció szintjén és a hierarchia lábánál szorgoskodó "hangyák" szintjén. Egyre több a megvonás, egyre nagyobb a létszámleépítés. Szerencsére még ott vagyok, szerencsére még van munkám és a közvetlen kollégáim, mitöbb a magyar telephely is többnyire megvan. Remélem nem most kiabáltam el...
A kollégáim többsége nagyon elégedetlen, amit persze megértek. Mindenki rosszul viseli, hogy sorra jönnek az értesítések, mi az, amivel kevesebbet kapunk a következő hónaptól. Én azt mondom, ez van. Nem tudom hogy ez mennyire a válság következménye ez vagy mennyire csak alibi a "válság" megléte, de azt tudom, hogy ha munkanélküli lennék, igencsak kicsúszna a lábam alól a talaj.
Tegnap volt egy nagyobb szabású meeting, ahol ezt-azt ismét bejelentettek, és kérték a lojalitásunkat, kérték, hogy támogassuk a céget ezzel-azzal, adott esetben szabadon választható fizetés nélküli szabival vagy ideiglenes munkaszerződés módosításokkal. Vagy belemegyünk, vagy sem. Az viszont már cseppet sem tetszett, milyen reakciók érkeztek erre. Az elégedetlenség valahogy kihozta azt a tipikus magyar mentalitást, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is" (pedig nem csak magyarok dolgoznak itt). Ujjal mutogatnak egymásra, más részlegen dolgozókra, hogy ez-meg-az őket miért nem érinti, és különbenis, tőlük is igazán megvonhatnának ezt-meg-azt. Ha ilyen a hangulat, csalódott vagyok. Nem szeretnék résztvenni ebben, nem szeretném még hallani sem ezeket a dolgokat. Igen, tőlem is megvonnak juttatásokat ugyanúgy, mint kollégáimtól. De van munkám... még. Kényelmes kis irodában kényelmes munkát végzek és lehetne százszorta rosszabb.
Ilyenkor sokan arra hivatkoznak, hogy ha az ember folyton "lefelé néz", tehát a rosszabb helyzetet tartja szem előtt, akkor sehová sem haladunk. Én meg azt mondom, ha folyton felfelé nézünk, akkor sohasem leszünk elégedettek. Ez a két hozzáállás a két véglet. Valószínűleg az én látásmódom is helytelen, mert ebben a pillanatban akárhányszor belémrúghatnak. De nem így van, mert amíg jól érzem magam a munkahelyemen, addig miért bosszantsam magam hogy rugdosnak? Sokkal jobban érzem magam, ha nagyjából elégedett vagyok a jelenlegi helyezttel is, hiszen vannak más problémáim is, még csak az hiányzik, hogy a munka terén is nyafogjak. Az is megvolt már sokszor az előző munkahelyeimen.
Nem tudom meddig maradok ilyen, meddig sikerül megőriznem ezt a szemellenzős hozzáálást. Lehet hogy zombi vagyok ettől, lehet hogy egy birka csak a nyájban, akit arra terelgetnek amerre akarnak és nem fogom megváltani a világot, de ebben a pillanatban jól érzem magam így. A világot mentse meg más. Így kényelmesebb.
A kollégáim többsége nagyon elégedetlen, amit persze megértek. Mindenki rosszul viseli, hogy sorra jönnek az értesítések, mi az, amivel kevesebbet kapunk a következő hónaptól. Én azt mondom, ez van. Nem tudom hogy ez mennyire a válság következménye ez vagy mennyire csak alibi a "válság" megléte, de azt tudom, hogy ha munkanélküli lennék, igencsak kicsúszna a lábam alól a talaj.
Tegnap volt egy nagyobb szabású meeting, ahol ezt-azt ismét bejelentettek, és kérték a lojalitásunkat, kérték, hogy támogassuk a céget ezzel-azzal, adott esetben szabadon választható fizetés nélküli szabival vagy ideiglenes munkaszerződés módosításokkal. Vagy belemegyünk, vagy sem. Az viszont már cseppet sem tetszett, milyen reakciók érkeztek erre. Az elégedetlenség valahogy kihozta azt a tipikus magyar mentalitást, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is" (pedig nem csak magyarok dolgoznak itt). Ujjal mutogatnak egymásra, más részlegen dolgozókra, hogy ez-meg-az őket miért nem érinti, és különbenis, tőlük is igazán megvonhatnának ezt-meg-azt. Ha ilyen a hangulat, csalódott vagyok. Nem szeretnék résztvenni ebben, nem szeretném még hallani sem ezeket a dolgokat. Igen, tőlem is megvonnak juttatásokat ugyanúgy, mint kollégáimtól. De van munkám... még. Kényelmes kis irodában kényelmes munkát végzek és lehetne százszorta rosszabb.
Ilyenkor sokan arra hivatkoznak, hogy ha az ember folyton "lefelé néz", tehát a rosszabb helyzetet tartja szem előtt, akkor sehová sem haladunk. Én meg azt mondom, ha folyton felfelé nézünk, akkor sohasem leszünk elégedettek. Ez a két hozzáállás a két véglet. Valószínűleg az én látásmódom is helytelen, mert ebben a pillanatban akárhányszor belémrúghatnak. De nem így van, mert amíg jól érzem magam a munkahelyemen, addig miért bosszantsam magam hogy rugdosnak? Sokkal jobban érzem magam, ha nagyjából elégedett vagyok a jelenlegi helyezttel is, hiszen vannak más problémáim is, még csak az hiányzik, hogy a munka terén is nyafogjak. Az is megvolt már sokszor az előző munkahelyeimen.
Nem tudom meddig maradok ilyen, meddig sikerül megőriznem ezt a szemellenzős hozzáálást. Lehet hogy zombi vagyok ettől, lehet hogy egy birka csak a nyájban, akit arra terelgetnek amerre akarnak és nem fogom megváltani a világot, de ebben a pillanatban jól érzem magam így. A világot mentse meg más. Így kényelmesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése