... amiket olyan nehezen hozok meg. Nem azokról a lényeges dolgokról van szó, amiknek jelentősebb hatása lenne az életemre. Azokat érzem minden porcikámban. Most azokra gondolok, amiknek lényegében nincs igazán jelentősége, de meg kell hozni nap-mint-nap. Például: elmenjek-e jógázni vagy maradjak otthon. Ha jógázni megyek akkor, pénzt költök, távol maradok otthonról és a páromtól, nem halad a házmunka, tömegközlekedni kell, túl hideg/túl meleg van és különben is milyen jó lenne egy hosszas fürdőt venni a kedvenc könyvemet olvasva. Ám az is jó lenne, ha elmennék, megmozgatnám egy kicsit a tagjaimat, kikapcsolnám egy kicsit az elmémet, relaxálnék egy jót és feltöltődnék a hétköznapokra. Adott a két opció, és egyre csak gyűlnek az érvek és ellenérvek, telik az idő, amit hasznosabban is el tudnék tölteni, ám marad a vacilálás egészen addig a pontig, amikor döntenem kell: elindulok vagy maradok. Volt már, hogy kilépve a házunkból akkor gondoltam meg magam, és visszafordultam. Az is sokszor előkerül, hogy otthonról dolgozzak-e vagy bemenjek az irodába inkább. Reggel milyen ruhát vegyek fel. Mi legyen a vacsora? Bevásároljak-e hozzá hazafelé, vagy inkább pakoljak-e le előtte otthon, és majd csak utána induljak neki? Menjek-e nagyimhoz látogatóba vagy halogassam tovább a dolgot? stb.
Bárhogy jó lenne, ha le tudnék könnyűszerrel mondani a döntésemmel járó „veszteségekről”, hiszen mindkét alternatíva egyszerre nem működik. A legrosszabb az egészben azt hiszem a halogatás és az ezzel járó időveszteség. A Karatekölyökben volt egy jó kis gondolat Mr Miyagi-tól, de már nem tudom szó szerint idézni, a filmet meg már régen láttam. Marha nagy bölcsesség szerintem. Valahogy így van: ha mész az út egyik oldalán, az jó. Ha mész az út másik oldalán, az is jó. Ha középen mész: bumm – elüt az autó. Nos, a probléma adott, a megoldás is, már csak alkalmaznom kéne a mindennapokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése