Reakció

Sajnos utóbbi időben volt néhány negatív tapasztalatom más emberek viselkedésével, de elsősorban a saját reakciómmal kapcsolatban. Többször is előfordult az utóbbi hetekben, hogy a jelenlétemben zajlott le egy-két konfliktus, mégpedig elég egyoldalú módon: adva volt az aktív szereplője, aki konfliktust kiváltotta és a másik oldalon a "fogadó", aki elszenvedte azt. És persze ott volt az én nézőpontom, a tehetetlen harmadik fél, a megfigyelő. Ezekben az esetekben kiborulásokról volt szó lényegében, az egyikük behisztizett, lekicsinylően, emelt hangon beszélt, és minden esetben megalázta a másikat, hiszen közönség jelenlétében rendezett patáliát. Nos, belemehetnék abba, hogy melyik félnek volt igaza, de nem teszem. Ami önző módon engem aggaszt ebben az egészben, a saját reakcióm. Ahogy értetlenül szemlélem az eseményeket, elszenvedem az emelkedő hangerejét a hisztinek, végignézem az arckifejezéseit, a támadó jellegű magatartás minden megnyilatkozását, és valami borzasztó dolog történik bennem. Érintve értzm magam. Sértve. Úgy érzem, vagy elmenekülök a csatatérről vagy agresszív leszek az illetővel, aki ezt a dühöt generálta bennem. Komoly megpróbáltatás, hogy ne szóljak bele az eseményekbe, hogy ne mondjam el neki mennyire elítélem a viselkedését, és milyen igazságtalannak tartom, hogy itt, mindenki előtt alázza meg a másikat. És különben is, hogy beszélhet így egy másik emberrel?! Érzem, hogy emelkedik a pulzusom, hogy a nyakamban egyre jobban lüktet a vér, érzem hogy gyengülnek a kezeim/lábaim, remegni kezdenek, pontosan úgy, mint veszélyhelyzetben vagy legalábbis régi futóversenyes emlékemből a sprint rajt pillanata előtt. És kimenekülök ha a helyzetem engedi. Volt már, hogy bele akartak vonni az egészbe, természetesen az agresszív kezdeményező fél, és én minden igyekezetemmel próbáltam tárgyilagosan elmondani, hogy engem hagyjanak ki ebből, hogy nem tetszik ahogy viselkedik. Aztán leblokkolok, és igyekszem lehiggadni. Ostobának érzem magam, gyengének lelkileg, fizikailag viszont erősnek. Tombolni készülök, őrjöngeni!!! Pedig az egész nem rólam szólt. Szükségtelen volt ennyire átvennem ezeket a negatív energiákat (hej de spirituálisan hangzik). Körbenézek, a többi szemtanúra, a közönség többi tagjára, és higgadt, nyugodt hozzáállást látok a részükről, maximum egy-két zavart mosoly kerül elő. Szégyellem magam. Én miért vagyok más?! Mi ez a túlzott reakció bennem? Nem emlékszem rá, hogy így reagáltam volna bármire is, amikor nem én voltam az egyik érintett. Valami megváltozott bennem. Érzékenyebb lettem talán? Türelmetlenebb? Vagy egészen egyszerűen a korral könnyebben felszökik a vérnyomásom? Mindig is alacsony volt, túlságosan is. A minap a háziorvosnál viszont magas vérnyomást mértek. Ott, a váróban is alkalmam volt külső szemlélője lenni egy konfliktusnak. Nem tudok közönyös belenyugvással tekinteni se a szemem előtt zajló vitákra, se a reakcióimban végbemenő változásokra. Próbálok rájönni, mi változott, miért változott és hogy tudnám megjavítani, hogy jól érezzem magam a bőrömben még akár ilyenkor is, és ha kell, ésszerű legyek, támasza annak akinek szüksége van rám, de legalábbis objektív legyek bizonyos szinten vagy ha mást nem, ignorálni tudjam az eseményeket.. Mindig is úgy gondoltam, hogy nem kell mindig változtatni azon, ami van, ahogy van, de ha egyszerűen nem passzol sehogy se, ha minden porcikám érzi, hogy ez rossz, akkor tennem kell valamit. Változtatni. Fejlődni.