Köszönés

Szeretném megérteni az embereket, akik nem köszönnek. Azon belül is azokat, akik nem köszönnek vissza egy ismerős köszönésére. Nem a sérelmeimet szeretném most babusgatni, azon már rég túljutottam ebben a témában. Most csak a kíváncsiság hajt, és egy kis bosszúság is, mert ahány indokot találok, mindegyik olyan falsnak hat. Jöjjenek azok a lehetséges okok, amiért valaki nem köszön vissza:

Megteheti, / neki ez jár, / különbnek tartja magát a másiknál.

Haragszik az illetőre, / bárki másra, / a világra.

Nem jól hall és nem értelmezi megfelelően a mosolygás és finom biccentés jelentését.

Büdös a szája.

Perverz élvezetet talál abban, hogy ignorálja az ismerőseit ilyen egyszerű és direkt formában.

Félálomban van és épp kávéért megy.

Gyerekkori traumát idéz fel neki a köszönés.

Fáj a foga, / feje, / akármije.

Az illető, aki köszön neki, láthatatlan (észlelhetetlen).

Az illető, aki köszön neki, csak behallucinálta a másikat, és egyúttal azt is, hogy nem köszön vissza.

Néha viccesen eltorzul a hangja (elsősorban köszönésnél), így nem akar nevetségessé válni.

Nem tudja, mit kell tenni, ha köszönnek neki.

Nem szeret köszönni.

Bunkó.

Hirtelen ezek az eshetőségek jutottak eszembe. Tényleg úgy-de-úgy szeretném megérteni, pár pillanatra átérezni ezeknek az embereknek a motivációját. Tudom, hogy különbözőek vagyunk, de nekem leégne a bőr az arcomról, ha én képviselném a tüntetőleg-nem-köszönök-vissza-neked típusú karaktert. A címkézést utálom, de néha célszerű. Emögött a címke mögött lehet még barátságos, szeretetreméltó, értékes, stb... az illető, a vizsgált szempontból viszont tény: valamiért nem tartja be az alapvető udvariassági formákat. És egyre több ilyen ember vesz körül. Lehet hogy a hiba az én készülékemben van?!