Austen

Rákaptam a hangoskönyvekre, így olyan könyveket is megismerhetek, melyeket nem biztos, hogy elolvasnék, de érdekelnek annyira, hogy meghallgassam őket. Az utóbbi napokban Jane Austen-től a Büszkeség és balítéletet hallgatom. Elképesztően nyugtatóan hat rám a korrajz abból az időből, és meghökkent a szerencsés helyzetem a jelenben elsősorban mint nőnek. Persze, akkoriban nőnek lenni sok pozitívummal és negatívummal is járt a mai korhoz képest, egyszóval más volt. Ezekből a Jane Austen regényekből megismerhetjük az úri lányok/nők mindennapjait, kedvteléseit, gondolkodásmódját és értékrendjét. Hirtelen ránézésre könnyű életnek, hogy egy jobbmódú vagy akár kicsivel szegényebb de még mindig jó családból származó nő, aki naphosszat csak „műveli” magát: zenélni, énekelni és táncolni tanul, rajzol, kártyázik, olvas és pletykálkodik a hasonló körökben mozgó barátnőivel. A fiatalabbak várják, mikor vezetik be őket a társasági életbe, onnan pedig bálokról bálokra élnek, ahol a megfelelő férjet foghatják ki maguknak, ha szerencsések. Ez csak hirtelen hangzik jó murinak, szép és könnyű életnek. Másrészről viszont milyen értéket képviselhetett egy nő akkoriban a pénzkereső férfi mellett? Hogyan is lehetett egy házaspár egyenrangú partner egymás szemében? Mennyi eséllyel köthettek igaz vonzalomból házasságot akkoriban? Persze még mindig a módosabb osztályról beszélek. Félretéve ezeket a kérdéseket, érdekes és kissé ellentmondásos érzés betekinteni ebbe a világba, a mi világunkba csak több mint kétszáz évvel ezelőttre, miközben a jelenben az emancipált nők harcolnak a férfiak mellett és ellenük. A napi nyolc óra munka mellett megmaradt a háztartásvezetés (igaz, gazdagéknál még manapság is megfordulnak a cselédek, csak ma már bejárónőnek hívják őket), gyereknevelés, feleség szerep. Egyáltalán nem feminista nézőpontból írom ezt. Marhaságnak tartom a feminizmust, ha az azt takarja, hogy a nők jobbak lennének a férfiaknál. Ha viszont női-férfi egyenjogúságról beszélünk, akkor feministának tartom magam. Egyáltalán: hogyan definiáljuk a feminizmust? Egy olyan társadalomban, ahol a nők küzdenek a férfiakéhoz hasonló bánásmódért van-e helye a régi korból ittmaradt illemnek, elsőbbségadásnak a nők felé? Igaz, nekem is tetszik, ha egy férfi előzékeny és udvarias, de tényleg megérdemeljük-e mi nők, hogy jobban odafigyeljenek ránk a férfiak, mint mi rájuk? Nem vagyok ebben biztos. Valahogy úgy látom, ha egyenrangú partnerek szeretnénk lenni, lehetünk azok akkor is, ha tőlük különböző szerepkörökben mozgunk. Nem kell feltétlenül mindenben helytállnunk nekünk, nőknek, hiszen ha mindent maximálisan jól akarunk csinálni, abba belerokkanunk, elhasználódunk benne (tisztelet a kivételnek, annak a néhány szupervumennek, akik bírják minimális amortizálódással). Ha mégis mindent szeretnénk egyszerre csinálni, szerintem az csak úgy működhet és úgy is lenne az igazságos, ha megosztoznánk a partnerrel a teendőkön. Az, hogy a nő munka után otthon egyszemélyben legyen bejárónő, anyuka és készséges feleség a hálószobában, az a szememben kibillenti a nemek közti mérleg nyelvét a nők felé. Ebben az esetben mi is elvárhatnánk, hogy egy férfi legyen jó szakács, apuka a gyerekeknek és készséges férj a hálószobában. Ha ezek megvannak, akkor beszélhetünk egyenlőségről. Azt hiszem hosszú út van még addig, amíg kialakul valami egészséges hozzáállás a nemek/szerepek között: hogy se a férfi se a nő nem legyen értékesebb, hasznosabb tagja a társadalomnak és már többé nem harcoljanak egymás ellen bizonygatva melyikük a jobb. Utópia, nem?
Addig is, igyekszem boldogulni a jelenben nőként de elsősorban emberként, a saját hibáimmal és erősségeimmel együtt, jól-rosszul ellátva a feladataimat a világban. Néha belekukkantok a régi állapotokba egy könyv vagy film kapcsán, elcsodálkozok rajta, elrágódok rajta, aztán élem tovább az életemet ahogy jónak látom/érzem.