Feltételes mód

Mr Nobody - a napokban jutott eszembe ez a film. Nagy kedvencem, láttam már párszor. Szeretem az olyan filmeket, amik elindítanak egy gondolatmeneten, ráébresztenek valamire, még ha nem is igazán mondják ki, csak ráléptetnek arra az útra, amin el kell jussak egy pontra. Ezt a filmet is továbbgondoltam egy kicsit. Nem szeretnék spoilerezni a film történetét elárulva, ám az egyik lényeges gondolat ami szerepel benne, az az életünkben bekövetkezett fordulópontok, választási lehetőségek, döntések és következményeik megmutatása. Vagyis a „mi lett volna ha” folyton visszatérő, idegőrlő kis kérdés, ami pontosan olyan hiábavaló amilyen sűrűn előfordul egy átlagos ember életében. Szeretném azt mondani, hogy én már nem rágódok a múlton, az elkövetett hibáimon, a rossz döntéseimen, de ez hazugság lenne. Vannak szakaszok az életemben, amikor tényleg elsiklok ezek felett és csak élem az életemet felesleges agyalás nélkül, ám vannak periódusok, amikor meglátogatnak a „mi lett volna ha” kezdetű gondolatok. Mi lett volna, ha jobban odafigyelek, nem mondom amit mondtam, nem veszítem el azt, aki elveszítettem, nem hibázok ott, ahol hibáztam egykor. Ha visszamehetnék az időben, biztosan másképp csinálnám, mert mögöttem van az a megtapasztalás, amit azóta kaptam az élettől, talán abból az elkövetett hibámból kifolyólag is. Telik az idő, változom a dolgok menetén keresztül. Ma már nem olyan vagyok mint tegnap voltam és még nem vagyok olyan, mint holnap leszek. A ma elkövetett döntéseimből holnapra egy kicsit más leszek, bölcsebb vagy ostobább talán, mindenesetre nem leszek az, aki ma vagyok. Ígyhát ha visszamehetnék az időbe okosan dönteni, bölcsebben cselekedni, ki nem mondani azokat a dolgokat amiket már megbántam, akkor egészen máshol lennék most. A kérdés, hogy megtenném-e? Elsőre olyan vonzónak tűnik kiradírozni a múlt hibáit, hiszen azóta már számtalanképpen megtettem már gondolatban. Utólag minden olyan könnyen átlátható és milyen nagyszerű érzés lenne visszamenni és helyesen cselekedni. Ha nem lennék elégedett a jelenlegi életemmel, minden értékével és hiányosságával együtt vagy ha túlságosan is kíváncsi lennék, akkor azt mondanám, lássuk, hogyan alakult volna az életem, ha itt-ott úgy cselekszem a múltamban meghatározó fordulópontokon, ahogy azt a mai fejemmel tenném. Viszont elégedett vagyok és talán ezért sem vagyok igazán kíváncsi. Megvan mindenem, amire szükségem lehet, ám ehhez meg kellett tapasztalnom mindazt, amin eddig átmentem, minden tévedésemnek oka volt és a következménye az az állapot, ahol most vagyok. Most jól vagyok, boldog vagyok. Lehet hogy máshogy is boldog lennék, ha ez vagy az nem úgy alakult volna ahogy az történt, de semmiképpen sem cserélném el a jelenlegi állapotomat egy másikra. Éppen ezért olyan hiábavaló azon töprengjek, hogy „mi lett volna ha ...”. Azt hiszem ez a kérdés csak akkor vetődik fel bennem, ha szomorú vagyok, még ha ok nélkül is – olyankor visszanézek a múltamba, visszaköszönnek a tévedéseim, és anélkül járatom a gondolataimat az elkövetett hibáim kiküszöbölésén, hogy eszembe jutna az a tény, hogy a MOST valójában minden rendben és nem akarom hogy változzon bármi is. Megéltem amit megéltem, és ha odafigyelek arra, amit most csinálok, azokra a szavakra, cselekedetekre, döntésekre, amiket most hozok, és boldog és elégedett maradok, akkor talán megérte a múlt hibáit elkövessem. Tuti hogy fogok még marhaságokat csinálni. Próbálom elutasítani az eleve elrendelés gondolatát, és úgy élni, hogy az ég világon bármit megtehetek a jelenben, csakis rajtam múlik, és minden, amit most megteszek/nem teszek meg, alakítja a jövőmet. A „mi lesz, ha...” kérdésen pedig ugyancsak nem érdemes agyalni, még ha meg is teszem sokszor. De a jövőn való aggódás már egy másik téma.