Fotózás

Több mint öt éve van tükörreflexes fényképezőgépem. Nagyon szeretem, hiszen így villámgyorsan évezhető képeket tudok kattintani anélkül, hogy értenék a fotózáshoz. Valamikor még megvolt a használati utasítása, de az hamar elbújt valahol a lakásban, és bevallom lusta voltam a neten elérhető angol nyelvű manuált kibogarászni, ígyhát maradt így a dolog. Mivel imádtam elkapni a pillanatokat, így általában többszáz képet csináltam egy eseményről/utazásról, és utólag kiválogattam a legjobbakat. Ez a hozzáállás egy cseppet sem zavart, sohasem szégyelltem, hogy nem vagyok “profi” fotós és nem is teszek úgy, mintha az lennék. Ha kérdezték hogy milyen gépem van, rögtön rávágtam hogy egy Nikon, amin legtöbben sokat derültek, hiszen nem erre voltak kíváncsiak. Tudni akarták hogy a pontos paramétereit a gépnek, hogy aztán tudjanak okosan hümmögni a kapott információn. Mindig is hasonlított nekem a fényképezőgépekről folytatott párbeszédek a még 90-es évek végén elkövetettekhez, ahol végtelenbe nyúló felesleges párbeszédet folytattak arról, hogy kinek milyen mobilja van és hogy mit tud. Ilyenkor biztosan egynél több számadat hangzott el egy mondatban, és tuti, hogy a másik fél rá tudott kontrázni. Azóta boldog mobiltelefon tulajdonos vagyok, sőt: okostelefonom is van bibibí, de még mindig érthetetlen számomra, miért olyan érdekes ezekről a kütyükről bájcsevegni. Használok néhány alkalmazást, szeretek hirtelen pillanatokat lefényképezni a telefonommal, kiválóan alkalmas zenehallgatásra, sőt, még filmet is nézhetnék rajta, ha nagyon akarok, de azért mégiscsak főként telefonálásra és sms-ezésre használom, és el ne felejtsem az egyik leghasznosabb funkcióját: az ébresztést.

Hallgatva a számadatokkal megtűzdelt párbeszédeket, mindig olyan unalmasnak találtam őket, hogy semmi kedvem nem volt bővebben belemerülni a fotózás témakörébe, azt hittem minden csak a számokról szól. Ha rajtam múlik, így is maradok, ám egyik kedves kollégám az új évben meglepett egy meghívással, szerette volna, ha elkísérem egy kezdő tükörreflexes fotótanfolyamra, úgymond megkésett karácsonyi ajándék lenne. Nem szerettem volna visszautasítani, ígyhát belevágtam.

Egy kedves holland nő tartja a tanfolyamot, aki valamiért nagyon emlékeztet a régi cimbalomtanárnőmre, aki sajnos néhány éve meghalt. Úgy tűnik nemcsak külsőre volt kísérteties a hasonlóság, de az oktatási stílusa is emlékeztet rá: kedvesen, türelmesen tanít, odafigyel a tanítványaira és érdekesen adja elő azt a témakört, amit ki lehetne fejteni száraz tényszerűséggel is akár. A tanfolyam elején megismerkedtem az alapokkal, hogy melyik gomb miként funkcionál a gépemen, ezzel lehúzták a leplet néhány rejtélyről, ugyanis hiába nyomogattam ezt-azt rajta, sokszor semmi eredménye nem volt. Anélkül tanultuk meg a záridő és a blende nyitottsága közti összefüggést, hogy nehezen megjegyezhető számadatokba ragadtunk volna bele. Olyan hasznos információkat tudtam meg a gépemről, és a fényképezésről magáról, hogy lassan kezd kialakulni egy egyre hosszabb lista a fejemben, milyen bővítéseket szeretnék a jövőben a gépemhez. Egy új objektív, néhány szűrő, önkioldó és egyéb nyalánkságok várnak arra, hogy felfedezzem őket, és még jobban meg tudjam örökíteni a pillanatot. Azt hiszem ez a veleje annak, ami miatt igazán szeretek fényképezni: megörökíteni a pillanatot. Nem valami beállított béna családi képre gondolok, hanem egy jó barát jellemző arckifejezésére, egy kismadár felreppenésére, egy múlandó időjárási jelenségre és még sorolhatnám. Olyan ez, mint a vadászat. A leginkább akkor éreztem ezt, mikor villámokat fényképeztem az erkélyünkről. Akkor még az volt a módszerem, hogy százszámra csináltam a képeket, ráfókuszálva egy világos pontra a tájból, ami megnövelte a záridőmet, így nagyobb valószínűséggel kaptam el a hőn áhított villámlás gyönyörű látványát. Azóta már megtanultam néhány beállítást, ami kapóra jön majd a legközelebbi vihar alkalmával. J Azt hiszem pont itt volt az ideje letennem a makacsságomat és az előítéleteimet. Ha nem tanulok a témában, nem haladok előre, nem fejlődöm és nem is lesznek igazán sikerélményeim. Jó lecke volt ez nekem. Szeretnék viszont emlékezni arra is, milyen bosszantó volt amikor számadatok miatt faggattak a témában. Ha egyszer tényleg megismerem az alapokat, nem szeretnék úgy tenni, mintha a szakszavak/számadatok dobálásával értenék is hozzá. Nem azért tanulom hogy bárkit is lenyűgözzek az ismereteimmel. Azért tanulom, hogy a lehető legtökéletesebben visszaadjam a fényképen azt a látványt, amit egy adott pillanatban látok.