Politika

Kényes téma mindig, de főleg most, a választások előtt. Úton-útfélen belebotlunk, ezzel van tele a média, az utca és valljuk be, sok ember feje is. Ezért mindenki különösen erős késztetést érez arra, hogy erről beszéljen. Szerencsémre olyan környezetben mozgok, ahol általában nagyon óvatosan kezelik ezt a témát. Volt már szó róla munkahelyen, szomszédokkal és barátokkal is, és legtöbbször pozitívan kellett csalódjak, nem volt fújolás egymásra, nem volt győzködés, mitöbb, a politikai irányultság is inkább csak utalásokban történt meg. Persze ezek után a beszélgetések után nagyon kellemes és üdítő más témára terelni a szót, mert bevallom, én nagyon el tudok fáradni, amikor minden gondolatomat meg kell fontolnom, hogy kimondjam-e, és ha már megteszem, az sem mindegy, hogyan.

Nos, itt a blogomon erről szó sincs ilyen mértékben. Itt leírhatom a gondolataimat, érzéseimet. Politizálni nem tudok igazán, hiszen nem tanultam politológiát, és ha tanultam volna se érdekelne igazán, szóval fogalmam sincs, mi folyik ott. Az, hogy melyik pártra szavazok, és hogy mi fog történni azután, azt hiszem inkább csak szerencse kérdése, mert rálátásom nem igazán van. Ha megkérdezik, hogy kire fogok szavazni, akkor rávágom , hogy a Kétfarkú Kutyákra természetesen, olyan jó viccelni ezzel, mert mutatja az egész választási kampány komolytalanságát. Persze, nekem sem mindegy, hogy melyik párt alakít kormányt majd, vannak olyan szélsőségek, amiket jobb elkerülni. A szélsőbal szerintem komolytalan, nem is zavarnak túl sok vizet manapság. Szerencsére nincs túl sok esély rá, hogy ők győzzenek,  bevallom nem is szeretném. Ám ott van a másik szélsőség, a szélsőjobb, ami nagyon megerősödött. Sajnos ez tendencia Európa szerte, és miért is maradjon ki ebből kishazánk?! Ezt az egész válság kérdést, mint egy lufit felfújták, minden kellemetlen döntést ezzel indokoltak, ami sok döntéshozó helyzetét könnyítette meg. Szerintem ez az úgynevezett válság még jól is jött sok vállalatnak, mert a válságot okolva elrejthetik a valódi okát a létszámleépítésnek, költségcsökkentésnek, ami egyszerűen csak a profitmaximalizálás. Hiába, vérszemet kaptak, ennyi. Jött a munkanélküliség, a kisebb juttatások, újabb adók, melyek folyománya lett az elkeseredés. Tapasztalni, hogy napról-napra rosszabb lesz. Akinek még megmaradt a munkája, az többet dolgozik, de nem elismerést kap, hanem a fejéhez vágják, hogy „örülj, hogy még van munkád”. Rosszabb esetben szankcionálják, ha nem tudja lekezelni a megnövekedett munkamennyiséget, hiszen a már munkanélküli volt kollégák munkája is a nyakába szakadt. A már említett volt kollégák pedig hiába keresnek új munkát, hiszen válság van, és hatalmas a versenyhelyzet, kevesebb a munkalehetőség. Teljes az elkeseredés, ilyenkor valamivel ellensúlyozni kell, rá kell mutatni a valakire, hogy igen, miattad van mindez! Sokan mutogatnak az államfőre: „XY takarodj!” felkiáltással. Az alany mindig változik, az állítmány ugyanaz. Van aki elmenekül, ha/amíg teheti, megy külföldre egy jobb élet reményében. Ám vannak olyanok, akik csak körbenéznek a környezetükben, és nagyon gyorsan találnak olyanokat, akikre lehet ujjal mutogatni. A gazdagokra például, és ezen az egykulcsos adózás sem segített, inkább csak mélyítette a szakadékot a szegény és a gazdag réteg között. Azt hiszem ők azok, akik a szélsőbal irányába fognak sodródni. Ám van, aki egy kicsit közelebb is felfedezhet bűnbakokat. Azokat a nagycsaládokat, ahol meg se próbálnak munkát keresni, ahol a segély már szinte alanyi jogon járó juttatás. Mert sok a gyerek, mert nagy szegénységben élnek. Vagy mivel nagy szegénységben élnek, így sok a gyerek, csak mert a segélyek mértéke ezzel fog nőni. Sok gyerek csinálásával akár az egész népes család munkavállalását meg lehet előzni. Ha a gyerekek számán múlik, hogy mennyi pénzt kapnak, hát ők kitesznek magukért. Egy generációval ezelőtt is ez volt már az állapot, talán már régebb óta is. Nos, az akkori csemeték felnőttek ebben a rendszerben, és teljesen természetes, hogy ezt viszik tovább, és persze a saját kutúrájukat, ahelyett, hogy próbálnának beilleszkedni annak az országnak a kultúrájába, ami otthont és pénzt ad nekik. Igen, általánosítva egy bizonyos rassz prezentálja ezt, és sajnos az általánosítás nagyon veszedelmes lehet. Attól még a probléma adott. Ennek megváltoztatására nem sok segítséget kapnak, inkább egyre több pénzt, és a probléma meg van oldva. Nagyjából rövidtávon. Valójában pedig nincs, ezt mindenki tudja, de a legtöbb párt nem vállalja fel ennek hosszútávú megoldását, amelyik meg felvállalná... nos, az azt hiszem a legrosszabb, amit a jelenlegi felhozatalból választani lehet. Az eszközei, a probléma megközelítése miatt. A gyűlöletük, a dühök, a lázításuk miatt. Gyűlölettel nem fog megoldódni semmi, az csak még több gyűlöletet szül. Gyűlöletből pedig nincs hiány manapság, ez a szélsőség kihasználja az emberek tehetetlenségét, reményvesztettségét, és rámutat arra a rétegre, akit lehet hibáztatni. Kétségbeejtő, hogy a történelem milyen könnyen ismétli önmagát. Miért is ne? Régen is ugyanazok a társadalmi problémák voltak, mint most, maximum a technológia, a tudomány fejlődött. Akkor a gazdagokat hibáztatták, mégpedig ismét egy másik kultúra/vallás képviselőit és mi lett belőle? A zsidóüldözés. A kirekesztés, majd pedig az ész nélküli pusztítás, mert ettől megoldást reméltek. Jobb lett a helyzetük? Nos, ha mások kifosztását nézzük, biztosan sok ember gazdagabb lett, de milyen áron?! És persze az akkori válságot sem oldotta meg a bűnbak üldözése és elpusztítása. Semmi nem lett jobb. A háború végével talán sokan rájöttek erre, talán voltak olyanok, akik magukba néztek, és levonták a következtetést, hogy ez egy rossz irány volt. Most újra ott tartunk, hogy egy olyan párt jelent meg a magyar politikai palettán, aki ha nem is feketén-fehéren kimondva, de ezt képviseli. Hatására az őt támogató emberek bizony feketén-fehéren kimondják ugyanazokat a módszereket, amiket régen alkalmaztak: elszigetelés, üldözés, pusztítás. Még barátaim között is vannak ilyenek, és egy pillanatra kétségbevonom az épp eszüket. Az nem lehet, hogy ennyire vakok, hogy ennyire ne lássák az összefüggést! De hiszen ismerik a történelmet, mindenki tudja, hogy ez a forgatókönyv hová vezet. A legrosszabb az egészben, hogy attól félek, tökéletesen tisztában vannak ezzel, csak már olyan rosszul érzik magukat, hogy mindez már nem számít, sőt.

Azt hiszem, érik az elhatározás bennem, hogy elmenjek szavazni. Az én ellenszavazatom is számít, hogy ne nyerjen hatalmat a gyűlölet. Ha nem teszem le a voksomat ellenük, akkor hagyom, hogy az a sok elkeseredett ember hatalmat adjon egy destruktív és félelmet keltő irányzat kezébe. Igen, félek tőlük. Nem akarom elhagyni az országot, ami az utóbbi harminc évben otthont adott nekem, pedig biztosan azt fogom tenni a szeretteimmel együtt ha lehet, mert nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol a gyűlölet van hatalmon.