Szingli gondok

Az utóbbi években figyeltem fel rá, hogy ha egy egyedülálló nővel beszélgetek, és a párkapcsolatra, férfiakra terelődik a szó, szinte biztos, hogy az ő problémáit fogjuk kitárgyalni. Azt, hogy miért van még egyedül, hogy a ex-pasi miért volt ilyen és olyan, a leendő pasi(jelölt) miért ilyen és olyan, aztán megbeszélni a taktikákat, hogyan felejtse el a régit, hogyan hódítsa meg az újat. Ja, és én hogy vagyok? Persze hogy gondtalan az életem, hiszen párkapcsolatban élek, ígyhát ez a téma még kérdésre sem méltó. Emlékszem, amikor sűrűn eljártam bulizni a kolléganőimmel, akik egytől-egyig szinglik voltak, sokszor kirekesztve éreztem magam a beszélgetésből. Ha hozzászóltam egy témához, bármelyik kesergős témához, akkor lehurrogtak, hogy na te ne is szólj semmit, hiszen neked van pasid. Ah, elnézést kérek ezért. Úgy tűnik ezekből a beszélgetésekből diszkvalifikáltak, hiszen a pasim puszta létezése is megsértette a szabályt. Nagyon emlékeztetett engem arra a Bridget Jones naplójából arra a jelenetre, mikor Bridget és a "Pöffeszkedő Családosok" együtt vacsoráztak. Csak itt fordított volt az arány. Egyszemélyben képviseltem az utóbbi "kategóriát". Szerencsére ezek a bulik elmúltak már. Ígyhát manapság inkább a "szerencsétlen szingli vs. szerencsés párkapcsolatban élő" felállás szokott előfordulni. Azt nem értem az egészben, hogy miért kell kategorizálni egymást, miért kell méricskélni, versengeni? Előfordulhat, hogy egyenrangú beszélgetések csak azonos élethelyzetben lévők között lehetségesek?