Lánykor

A Sráckor c. filmnek köszönhetően visszatekintettem egy kicsit a saját életemre, a lánykoromra. A fontos mérföldkövekre az életemből, némelyik apróságnak tűnik, mégis sokat adott ahhoz a valakihez, aki ebben a pillanatban vagyok. Szerencsére folyamatosan formálódik az ember, bármikor történhet olyan meghatározó momentum, amitől megváltozik az életem, megváltozom. Sőt, azt is mondhatnám, hogy folyamatosan ez történik. Azzal, hogy leírom ezeket a sorokat, változom. Miután befejezem ezt a bejegyzést, már nem leszek ugyanaz az ember mint voltam előtte. Így mondhatni minden a változást szolgálja. Mégis van néhány jelentősebb, talán csak néhányuk, melyekre jobban emlékszem a többieknél. Időrendiség és fontossági sorrend nélkül, felesleges magyarázatok nélkül ezek azok:

-          Kisiskolás koromban nagy divat volt a műanyag cumi-medál gyűjtése. A 90-es évek nagy dilije volt ez. Egy osztálytársnőm szeretett volna venni egyet, kölcsönkért tőlem 2 forintot (akkoriban ez nem volt olyan kevés, pláne egy csöpp gyereknek). Mivel volt nálam annyi, adtam neki, eszembe se jutott, hogy soha nem adja vissza. Pedig így történt. Múltak az évek, párszor még megemlítettem a lánynak, mégsem kaptam vissza.

-          Sokáig ellenálltam a cigizés divatjának. Egészen amíg véget nem ért egy komolyabb kapcsolatom. Akkor megvettem életem első doboz cigijét, és rágyújtottam. Egyedül. Ezután soha többé nem bosszantottam Apámat azzal, hogy mi a jó ebben.

-          Hetedikben a földrajz tanárnőm kijelentette, hogy egyetlen Magyarországon élő pók sem csíp. Mivel tudtam, hogy ez nem így van, megjegyeztem neki, hogy a keresztespók pedig csíp. Azzal érvelt, hogy a keresztes pók védett állat, biztosan nem lenne az, ha csípne.

-          Anyám mikor belépett a változó korba, kivirágzott. Emlékszem, egyszer olyan szép és nőies nyári ruhát vett fel, hogy életemben először láttam őt úgy, hogy szívesen hasonlítanék hozzá. Se azelőtt, se azután.

-          Apám a második agyvérzése után sokat viccelt a halálról. Nem értettem miért teszi ezt, bosszantott, mert annyira nyilvánvalóan a közelében volt. Egyszer megjegyezte nekem, hogy ha úgy alakulna, hogy lebénulna, ha lehetősége lenne rá, mindent elkövetne, hogy öngyilkos legyen. Mélyen együttéreztem vele, még akkor is, ha fájt amit mondott.

-          Apám halála rádöbbentett, hogy halandók vagyunk mindannyian. Addig elképzelhetetlen volt, hogy bármelyik szülőm meghaljon. A temetésén viszont jó kedvem volt. Egy református lelkész prédikált olyan vallásos marhaságokról, amit Apám mindig is kinevetett. Elképzeltem hát, hogy ott ül mellettem, és együtt nevetünk rajta. Nehezen tudtam megállni, hogy nevessek.

-          Óvodás koromban egyszer a nagybátyáméknál töltöttem a hétvégét. Emlékszem, akkor építették a tetőráépítést a házukra, és a szülői hálószoba csak épphogy volt berendezve. Este mind az öten ott voltunk, beszélgettünk, játszottunk. Idilli volt az egész, ekkor kezdtem irigykedni erre az idillre, ez egy kicsit kívülállóvá tett.

-          Apám sokszor megdicsért. Egyszer rám mosolygott, és valami ilyet mondott: „nahát, büszke vagyok rád”. Nem emlékszem, hogy mivel érdemeltem ki ezt, arra sem hányszor mondta a gyerekkoromban, arra viszont igen, hogy milyen jól esett ez.

-          Nyolcadikban matematika versenyen indultam. A verseny után pár nappal kémia óra előtti szünetben bejött az osztályfőnök, aki a matematikát tanította nekünk, és bejelentette a verseny győztesét. Az első helyezett pedig nem az színjeles tanuló srác volt, aki akkoriban annyira tetszett nekem, hanem én voltam. A hitetlenkedésembe fokozatosan öröm vegyült, majd pedig ránéztem a csalódott osztálytársamra, akitől mindenki várta a győzelmet, aki maga is úgy hitte, ő lesz az első helyezett, ekkor megkeseredett az örömöm.

-          Alsó tagozatban egyik évben, mikor karácsonyra megajándékoztuk egymást az osztályban, történt a következő: arra lettem figyelmes, hogy az osztályfőnök leszidja az egyik legkedvesebb osztálytársamat. Az szidás oka mindössze annyi volt, hogy egy ólomkatonát adott az osztálytársának. Elhangzott, hogy megegyeztünk az összeghatárban, és becsmérelte ezt az ajándékot. Hogy a szegénység miatt adta-e ezt az ajándékot, vagy egyszerűen csak ezt találta jónak, nem tudom. Nem is ez a lényeg. A srác nagyon szomorú volt, és én nagyon szerettem volna megvigasztalni. Nagyon dühös voltam emiatt a megszégyenítés miatt, de mégsem tettem/szóltam semmit, pedig alighanem jól esett volna a fiúnak.