Hét elején vizsgáztam a munkahelyemen, és átmentem a vizsgán. Ez azért nem akkora nagy öröm, mert innentől kezdve egyedül kell dolgozzak. Megnyugtató volt a tudat eddig, hogy a mentorom ott ült mellettem, és ha nem tudtam valamit, mondta nekem az okosságokat. Mostantól kezdve viszont ott a stressz minden hívásban, hogy vajon mi lesz az a probléma, amit csak nagyon nehézkesen fogok tudni megoldani.
Nos, az első nap maga volt a pokol. Valamiért az emberek is nyűgösek és türelmetlenek voltak, akikkel beszéltem, és sajnos nem kis türelem kell egy kezdő ügyintézőnél, mert ugye valahol el kell indulni...
Tegnap reggel 8-tól este 8-ig dolgoztam, de már sokkal jobb volt. Lehet, hogy azért, mert pénteken általában jobb hangulatban van az ember, és ezért az ügyfelek is másabbak. Attól tartok, a hétfői hajtás mélyvíz lesz még nekem.
Az a durva, hogy hiányzik a diákélet, hiányzik az a viszonylagos gondtalanság, és ma mégjobban szembesülni fogok ezzel a hiányérzettel, mert néhány óra múlva lesz a diplomaosztóm. Persze, örülök hogy végeztem a főiskolával, hogy megérte ez a négy év, de attól tartok, a munkahelyemen nem fogok annyi élménnyel találkozni, mint az iskola évek alatt. Fura dolog, hogy az ember éveken keresztül küzd egy papírért, alig várja, hogy végezzen a tanulmányokkal, utána pedig visszavágyódik. Na jó, nem panaszkodom, hiszen volt néhány tantárgy/tanár emléke, ami a visszavágyódásomat ellensúlyozza. Jó ez így.
Nos, az első nap maga volt a pokol. Valamiért az emberek is nyűgösek és türelmetlenek voltak, akikkel beszéltem, és sajnos nem kis türelem kell egy kezdő ügyintézőnél, mert ugye valahol el kell indulni...
Tegnap reggel 8-tól este 8-ig dolgoztam, de már sokkal jobb volt. Lehet, hogy azért, mert pénteken általában jobb hangulatban van az ember, és ezért az ügyfelek is másabbak. Attól tartok, a hétfői hajtás mélyvíz lesz még nekem.
Az a durva, hogy hiányzik a diákélet, hiányzik az a viszonylagos gondtalanság, és ma mégjobban szembesülni fogok ezzel a hiányérzettel, mert néhány óra múlva lesz a diplomaosztóm. Persze, örülök hogy végeztem a főiskolával, hogy megérte ez a négy év, de attól tartok, a munkahelyemen nem fogok annyi élménnyel találkozni, mint az iskola évek alatt. Fura dolog, hogy az ember éveken keresztül küzd egy papírért, alig várja, hogy végezzen a tanulmányokkal, utána pedig visszavágyódik. Na jó, nem panaszkodom, hiszen volt néhány tantárgy/tanár emléke, ami a visszavágyódásomat ellensúlyozza. Jó ez így.
2 megjegyzés:
Távol vagyok, de lélekben közel.
Vigyázz magadra Timcsi! Ha úgy érzed, hogy megöli a munka a lelked, akkor csak ésszel.
Mondjuk ha csak kezdeti nehézségekről van szó, akkor azokon át kell jutni, de ha sziklafal van előtted, ne küzdj. (kivéve persze a sziklamászásra indultál ;9)
Észben fogom tartani... ;) Sajnos már csak néhány hét van a próbaidőig, addig kéne okosnak legyek.Utána nehezebb lesz...
Az a baj, hogy nem tudom megkülönböztetni a sziklafalat a kezdeti nehézségektől, mert ugye az is sziklafalnak tűnik elsőre. Úgyhogy most próbálok megbizonyosodni róla, ez most melyik. És nagyon örülök, hogy lélekben velem vagy, ez kölcsönös! :*
Megjegyzés küldése