Lehet, hogy én csinálok valamit rosszul. Lehet, hogy túlságosan naiv voltam eddig. Volt egy olyan elképzelésem még néhány éve, mint szerintem bárki másnak, aki elkezdte a főiskolát, hogy: na most akkor mienk a világ, a lehetőségek tárháza nyílik meg, ha befejezzük a sulit. Főiskola éveiben is ezt éreztem szinte végig, bár ez a magasröptű gondolat apadni látszott az idő múlásával, ahogy a tanulmányaim vége közeledett. Belgiumban kaptam mégegy nagy adagot ebből az érzésből, és már Európát is éreztem megnyílni, milliónyi lehetőséget láttam magam előtt. Aztán hazaértem, jött az államvizsga és a munkakeresés, és megváltozott minden.
Most itt vagyok, diplomával a kezemben, egy vacak ámde nem túl rosszul fizető állással, és most úgy érzem, a lehetőségeim csak a töredéke a régen elképzeltekhez. Lehet hogy ez csak a kishitűségemből fakad, és nem merek nagyot lépni, megpróbálni valami olyat, ami túlmutat a képességeimen. Jelenleg egyáltalán nem érzem, hogy lehetőségek tárháza nyílt meg előttem a diploma megszerzésével. Szerintem ez csak egy naiv elképzelés. Őszintén szólva nagyon félek, hogy megrekedek ezen a szinten, amin vagyok. Attól, hogy továbblépjek, visszatart a pénz, hiszen ha most ismét munkát keresnék, ki tudja meddig tartana. Nem is beszélve arról a munkatapasztalatról, amit a jelenlegi munkámban megszerezhetek. Nem olyan tapasztalatról beszélek, amit hasznosítani szeretnék a későbbiekben, hanem időről, amit beírhatok majd az önéletrajzomba.
Bosszant, hogy ebben az időszakban már szinte semmi újat nem tanulok, nincs túl sok időm olvasni, a háztartás meg romokban van. Persze ilyenkor jön a szöveg, amitől borsózik a hátam: mindenkinek arra van ideje, amire időt szán. :S Ha ezt a nagyon "bölcs" mondást vesszük alapul, akkor kimondhatom, hogy nagyon szarul osztom be az időmet, mert valahogy semmire sem jut időm igazán. Legkevésbé azokra a dolgokra, amire szeretném: az otthonomra, a szerelemre, az álmodozásra, az elmélkedésre, a rajzolásra, a barátokra, a szórakozásra... Folyton beleütközök abba, hogy ezek helyett dolgozom, vagy a munkára gondolok, a munka miatt stresszelem magam, mitöbb még az álmaimban is kísért. Őszintén remélem, hogy ez csak kezdeti nehézség, és lecsillapodik. Ha nem fog, tényleg továbblépek. Ugyan remélem, hogy nem lesz minden munkahely ilyen, de nem táplálok naiv elképzeléseket a többiről sem. Talán jobbak lesznek ennél. Ha egy kicsivel is, akkor már megnyugszom egy kicsit, hogy van remény.
Talán majd egyszer azt csinálhatom majd, amit szeretek, és mindezt a munka keretei között, amiért pénz is jár. Hmmm... Szép álom. :)
Most itt vagyok, diplomával a kezemben, egy vacak ámde nem túl rosszul fizető állással, és most úgy érzem, a lehetőségeim csak a töredéke a régen elképzeltekhez. Lehet hogy ez csak a kishitűségemből fakad, és nem merek nagyot lépni, megpróbálni valami olyat, ami túlmutat a képességeimen. Jelenleg egyáltalán nem érzem, hogy lehetőségek tárháza nyílt meg előttem a diploma megszerzésével. Szerintem ez csak egy naiv elképzelés. Őszintén szólva nagyon félek, hogy megrekedek ezen a szinten, amin vagyok. Attól, hogy továbblépjek, visszatart a pénz, hiszen ha most ismét munkát keresnék, ki tudja meddig tartana. Nem is beszélve arról a munkatapasztalatról, amit a jelenlegi munkámban megszerezhetek. Nem olyan tapasztalatról beszélek, amit hasznosítani szeretnék a későbbiekben, hanem időről, amit beírhatok majd az önéletrajzomba.
Bosszant, hogy ebben az időszakban már szinte semmi újat nem tanulok, nincs túl sok időm olvasni, a háztartás meg romokban van. Persze ilyenkor jön a szöveg, amitől borsózik a hátam: mindenkinek arra van ideje, amire időt szán. :S Ha ezt a nagyon "bölcs" mondást vesszük alapul, akkor kimondhatom, hogy nagyon szarul osztom be az időmet, mert valahogy semmire sem jut időm igazán. Legkevésbé azokra a dolgokra, amire szeretném: az otthonomra, a szerelemre, az álmodozásra, az elmélkedésre, a rajzolásra, a barátokra, a szórakozásra... Folyton beleütközök abba, hogy ezek helyett dolgozom, vagy a munkára gondolok, a munka miatt stresszelem magam, mitöbb még az álmaimban is kísért. Őszintén remélem, hogy ez csak kezdeti nehézség, és lecsillapodik. Ha nem fog, tényleg továbblépek. Ugyan remélem, hogy nem lesz minden munkahely ilyen, de nem táplálok naiv elképzeléseket a többiről sem. Talán jobbak lesznek ennél. Ha egy kicsivel is, akkor már megnyugszom egy kicsit, hogy van remény.
Talán majd egyszer azt csinálhatom majd, amit szeretek, és mindezt a munka keretei között, amiért pénz is jár. Hmmm... Szép álom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése