Ma minden úgy volt szr, ahogy volt. Kezdetben még kételkedtem abban, hogy az én hibám lenne, de a nap végére be kell hogy lássam, biztosan minden nap ilyen sok negatív hatás ér, csak valahogy ki tudom őket szűrni, legalább a javarészét, ma viszont nem ment.
Reggel bosszúsan konstatáltam, hogy eltört a kedvenc napszemüvegem a táskámban (valószínűleg még tegnap). Aztán az orrunk előtt húzott el egy szinte üres busz, ezután igen sokat vákoztunk, hogy jöjjön egy teli. Majd átszálltunk a trolira, ami épp szét akart esni és mocskos is volt, de az I-re a pontot az a két pasas rakta fel, akik bűzlöttek a kannásbortól, természetesen a troli két ellentettes oldalában ültek le: egyik elénk, másik a túloldalra. Az előttünk ülő nem csak a tablettás bortól volt szagos, hanem úgy alaphelyzetben hugyszaga és izzadtságszaga volt. A másik meg hangos volt. Mert naná hogy egymással beszélgettek, mindezt úgy, hogy még véletlenül se halljuk a gondolatunkat sem. A munkahelyen "kedves és intelligens" kollégám hozta a formáját a meetingen, a munkámat becsmérelte, de sebaj... ehhez azért azt is hozzá kell tenni, hogy szabadságon van, minden nap bejár, csak hogy hallgathassuk, ahogy a mittudomén milyen francia ismerőseivel beszélget telefonon ordibálva, hogy még véletlenül se tudjak a munkámra figyelni. Majd anyám felhívott és meglepetten konstatálta, hogy bajok vannak az egészsgemmel. Mik vannak, igazából több mint két hónapja szenvedek a különböző ízületi fájdalamaktól, de valószínűleg most hallotta meg először. Sebaj. Hazafelé bevásároltunk, és hát persze hogy nálunk fagyott le a kártyaleolvasó terminál, minek folytán be kellett újra olvasnia a pénztárosnak az összes cuccot, amit vásároltunk. Majd ismét troli, két cigánygyerek csimpaszkodott az előttünk lévő kapaszkodón, mert azt hitték hogy az hinta, én meg mindezek után csak arra vártam, hogy szakadjon már le a gyerekkel az egész. Ekkor már a Happy Tree Friends-ből ismert képek jelentek meg a fejemben, és bevallom, igencsak beteg lelkületűnek éreztem magam. Mindeközben a mögöttünk lévő ülésen egy fiatal nő mobilon tárgyalta ki élete történetét, ami ismételten megzavarta a gondolataimban való elmerülést, de ilyenkor már minek is, hiszen azok a gondolatok a mai nap után hagynak némi kivetni valót maguk után. A buszon hazafelé ismét egy brutál büdös ember ült mellettem, ezen már meg se lepődtem, viszont mivel sok volt a csomagom, már nem volt erőm felállni mellőle. Utáltam hogy folyton hozzámért a karjával.
Most itthon ülök, és próbálom átvészelni a nap maradékát, hiszen ezek után már nem számítok semmi jóra. Azt hiszem a hiba tényleg az én készülékemben van, hiszen ennyi szr nem ömölhet az ember nyakába ilyen váratlanul egy átlagos szürke hétköznapon. Ma megtestesítettem azt a tipikus magyar embert, akinek semmi sem jó, aki mindenen csak nyavajog, és lám, mindezt írásba is foglaltam. Nem tudom, hogy jobb lett-e tőle, de ilyen ez a grafománia. Lepötyögtem, honapra elmúlik, és csak Téged, szegény Olvasót sajnállak, aki véletlenül idekeveredtél, és mindezt végigolvastad. Bocs.
Reggel bosszúsan konstatáltam, hogy eltört a kedvenc napszemüvegem a táskámban (valószínűleg még tegnap). Aztán az orrunk előtt húzott el egy szinte üres busz, ezután igen sokat vákoztunk, hogy jöjjön egy teli. Majd átszálltunk a trolira, ami épp szét akart esni és mocskos is volt, de az I-re a pontot az a két pasas rakta fel, akik bűzlöttek a kannásbortól, természetesen a troli két ellentettes oldalában ültek le: egyik elénk, másik a túloldalra. Az előttünk ülő nem csak a tablettás bortól volt szagos, hanem úgy alaphelyzetben hugyszaga és izzadtságszaga volt. A másik meg hangos volt. Mert naná hogy egymással beszélgettek, mindezt úgy, hogy még véletlenül se halljuk a gondolatunkat sem. A munkahelyen "kedves és intelligens" kollégám hozta a formáját a meetingen, a munkámat becsmérelte, de sebaj... ehhez azért azt is hozzá kell tenni, hogy szabadságon van, minden nap bejár, csak hogy hallgathassuk, ahogy a mittudomén milyen francia ismerőseivel beszélget telefonon ordibálva, hogy még véletlenül se tudjak a munkámra figyelni. Majd anyám felhívott és meglepetten konstatálta, hogy bajok vannak az egészsgemmel. Mik vannak, igazából több mint két hónapja szenvedek a különböző ízületi fájdalamaktól, de valószínűleg most hallotta meg először. Sebaj. Hazafelé bevásároltunk, és hát persze hogy nálunk fagyott le a kártyaleolvasó terminál, minek folytán be kellett újra olvasnia a pénztárosnak az összes cuccot, amit vásároltunk. Majd ismét troli, két cigánygyerek csimpaszkodott az előttünk lévő kapaszkodón, mert azt hitték hogy az hinta, én meg mindezek után csak arra vártam, hogy szakadjon már le a gyerekkel az egész. Ekkor már a Happy Tree Friends-ből ismert képek jelentek meg a fejemben, és bevallom, igencsak beteg lelkületűnek éreztem magam. Mindeközben a mögöttünk lévő ülésen egy fiatal nő mobilon tárgyalta ki élete történetét, ami ismételten megzavarta a gondolataimban való elmerülést, de ilyenkor már minek is, hiszen azok a gondolatok a mai nap után hagynak némi kivetni valót maguk után. A buszon hazafelé ismét egy brutál büdös ember ült mellettem, ezen már meg se lepődtem, viszont mivel sok volt a csomagom, már nem volt erőm felállni mellőle. Utáltam hogy folyton hozzámért a karjával.
Most itthon ülök, és próbálom átvészelni a nap maradékát, hiszen ezek után már nem számítok semmi jóra. Azt hiszem a hiba tényleg az én készülékemben van, hiszen ennyi szr nem ömölhet az ember nyakába ilyen váratlanul egy átlagos szürke hétköznapon. Ma megtestesítettem azt a tipikus magyar embert, akinek semmi sem jó, aki mindenen csak nyavajog, és lám, mindezt írásba is foglaltam. Nem tudom, hogy jobb lett-e tőle, de ilyen ez a grafománia. Lepötyögtem, honapra elmúlik, és csak Téged, szegény Olvasót sajnállak, aki véletlenül idekeveredtél, és mindezt végigolvastad. Bocs.
1 megjegyzés:
<3
Megjegyzés küldése