A napokban nem nagyon jártam emberek között, többnyire itthon pötyögtem a szakdolgozattal, vagy egyszer-kétszer kirohantam vásárolni, ami lényegében semmi. Talán ezért is hatott rám az utóbbi időben annyira a többi ember jelenléte az utcán, a buszon, a boltban... Nem is egyszer kaptam magam azon, hogy kisebb párbeszédekbe bonyolódok a boltban a pénztárossal, a hentessel, a zöldségessel. Ezek olyan üdítően hatnak rám, jól esik, mikor egy kicsit megnyílnak nekem az emberek, vagy egyszerűen csak mosolyt kapok tőlük. Van egy olyan mondhatni hobbim, hogy figyelem az embereket körülöttem, például a buszon utazva. Találgatom, hogy honnan jött, hová megy, hol lakhat, van-e párja, boldog-e, meg ilyesmi. Ma a fiatalabb korosztályt figyeltem egy kicsit meg. Kezdem érezni azt a bizonyos szakadékot köztem, és a tinédzserek, illetve a gyerekek között, és ez nem jó. Képes vagyok sokszor én is, mint sokan mások belemenni abba a téves következtetésbe, hogy a fiatalabb generáció mennyivel neveletlenebb, műveletlenebb, hangosabb, durvább, mennyivel több sminket használnak a fiatal lányok... mint mi annak idején. Pedig ez nem így van! Annak idején, ami szerencsére még nem is olyan régen volt, mi képviseltük azt a réteget, amire ugyanezeket a címkéket aggatták. Egyszerűen csak változunk, és ezt nem vesszük észre. Az, hogy már nem sminkeljük magunkat barbibabának vagy sátánistának, már nem beszélünk egymással ordibálva illetve kicsit műveltebbnek érezzük magunkat mind-mind arra enged következtetni, hogy köztünk van az a jópár év, ami alatt az ember valahonnan eljut valahová. Nekünk is voltak túlzásaink: a "csótánytaposó" cipők, az a borzalmas bizsudivat, azok a furcsa hajköltemények, a rengeteg zselé a fiúk haján, olykor a lányokén is... satöbbi. Mi sem voltunk szentek. Most sem vagyunk azok, csak az ilyenkor ránk aggatható címkéket most is a valamivel idősebb korosztály aggatja ránk. Jelen esetben például a harmincas korosztály, aki el van ámulva a frissdiplomások éretlenségén. Bár lehet hogy tévedek, és más általánosításokat kapunk, de bizonyára kapunk. Vajon jogosan kapjuk-e vagy adjuk őket? Általánosítani mindig igazságtalan egy kicsit, de alapvető igazságtartalma azért van, ami ezáltal paradoxon.
Ma, ahogy utaztam hazafelé a buszon, rögtön több ellenpéldát is láttam. Az előttem utazó fiatal srác éppen egy verses kötetet olvasott, két tizenéves lány pedig a megszokott "legjobb-barátnős" csevegésüket folytatták. A lányok éppen olyanok voltak, mint én régebben: kislányosak, naivak, mosolygósak. Egy kicsit irígyeltem őket, hogy ebben az életszakaban lehetnek, bár az én korosztályomban is megvannak a szépségek. Mint ahogy mindegyikben.
Nem is olyan régen azt gondoltam, Magyarországon szükségszerűen besavanyodnak az emberek egy idő után. Mi van, ha nem volt igazam? Mi van, ha a fiatalok életereje tovább kitart, és nem is a magyarsággal van a baj? Lehet, hogy a régi rendszerek nyomták a középkorúakra a bélyeget? Itt is tisztelet a kivételnek, megpróbálok nem általánosítani, de ez nehéz. Szóval lehet hogy egy kicsit több bizalmat kéne fektetni a fiatalabb korosztályba, hiszen ők is fel fognak nőni, ők is megszerzik a saját bölcsességüket, és csak remélem, hogy ők is rájönnek, hogy nem érdemes a fiatalabbakat szapulni pusztán azért, mert ők még más érettségi szinten vannak. Ez így van jól.
Abban is reménykedem, hogy most nemcsak hirtelen felindulásból gondolom ezt, hanem ez meg is fog maradni később is. Komolyan félek tőle, hogy én is az a tipikus "ejnye kislányom/kisfiam, az én időmben ilyen nem volt" szövegeket fogom nyomatni. Pedig a "bezzeg..." hozzáállás bennem is ott gyökerezik mélyen, na meg persze az általánosítás is, amin nem tudom hogy hogy lehetne felülkerekedni.
Huh. Na már megint mennyit szövegeltem, talán a fel úgy sületlenség, ahogy van. Talán a másik fele meg nem az, és akkor már megérte. ;)
Ma, ahogy utaztam hazafelé a buszon, rögtön több ellenpéldát is láttam. Az előttem utazó fiatal srác éppen egy verses kötetet olvasott, két tizenéves lány pedig a megszokott "legjobb-barátnős" csevegésüket folytatták. A lányok éppen olyanok voltak, mint én régebben: kislányosak, naivak, mosolygósak. Egy kicsit irígyeltem őket, hogy ebben az életszakaban lehetnek, bár az én korosztályomban is megvannak a szépségek. Mint ahogy mindegyikben.
Nem is olyan régen azt gondoltam, Magyarországon szükségszerűen besavanyodnak az emberek egy idő után. Mi van, ha nem volt igazam? Mi van, ha a fiatalok életereje tovább kitart, és nem is a magyarsággal van a baj? Lehet, hogy a régi rendszerek nyomták a középkorúakra a bélyeget? Itt is tisztelet a kivételnek, megpróbálok nem általánosítani, de ez nehéz. Szóval lehet hogy egy kicsit több bizalmat kéne fektetni a fiatalabb korosztályba, hiszen ők is fel fognak nőni, ők is megszerzik a saját bölcsességüket, és csak remélem, hogy ők is rájönnek, hogy nem érdemes a fiatalabbakat szapulni pusztán azért, mert ők még más érettségi szinten vannak. Ez így van jól.
Abban is reménykedem, hogy most nemcsak hirtelen felindulásból gondolom ezt, hanem ez meg is fog maradni később is. Komolyan félek tőle, hogy én is az a tipikus "ejnye kislányom/kisfiam, az én időmben ilyen nem volt" szövegeket fogom nyomatni. Pedig a "bezzeg..." hozzáállás bennem is ott gyökerezik mélyen, na meg persze az általánosítás is, amin nem tudom hogy hogy lehetne felülkerekedni.
Huh. Na már megint mennyit szövegeltem, talán a fel úgy sületlenség, ahogy van. Talán a másik fele meg nem az, és akkor már megérte. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése