Mostanság általában éjfélkor fejezem be a tanulást. A délelőtt valahogy mindig elúszik. Délután aktív tanulás, estére, éjfél közeledtével pedig lelassulok és ezzel együtt lassabban érzem telni az időt is. Jó érzés. Bár lappang bennem az elégedetlenség a nappal kapcsolatban, sohasem elég a tanulás, nem is lesz az. De most nem érdekel annyira, mint napközben. Illetve persze hogy érdekel, csak már ahhoz is fáradt vagyok, hogy felfogjam fontosságát.
Más: ha már tényleg kifáradok agyilag, olvasok egy kicsit blogokat. Most értek haza az utánam következő erasmusosok. Közel ugyanazokat az érzések írják le, amit én éreztem akkor, csak más szavakkal, más formában, más képekkel, más emlékekkel. Jó volt olvasni ezeket az írásokat, élménybeszámolókat, ilyenkor pár percre gondolatban ott vagyok én is, átéltem én is azokat a pillanatokat, amiket nem is olyan rég megéltem. Annyi közös érzés van, amit az a nagy halom élmény vált ki, amit egy erasmusos félév alatt az ember megtapasztal, átél.
Az, hogy kint voltam egy fél évet, most képessé tesz, hogy gondolatban ismét Kortrijkban biciklizzek, Oostendében beleszagoljak a tenger illatába, Amszterdamban a coffeshopok jellegzetes illatát érezzem, Luxemburg méregzöld parkjaiban sétáljak, Barcelona tengerpartján jó mélyen beletúrjak a finom homokba a pálmafák árnyékában, London esős éjszakájában sétáljak a nyüzsgő belvárosban... és még sorolhatnám. Akkor, ott olyan sok volt mindez. Szép volt, de sok. Nem tudtam értékelni annyira, mint "normális" esetben, kevésbé ömlesztve adagolva. Most egy kicsit leülepedtek ezek az élmények, érzésekké formálódtak az emlékeimben, és ebben a formában kerülnek elő, hogy egy kicsit elmerüljek az emlékekben. Tudom, hogy az ember gondolatban bárhová eljuthat, de az mégiscsak más, ahol már voltam. Az személyes, az megtapasztalt. Ha elképzelem például Hawaii-t, azt csak a filmekből, túrista katalógusokból tudom. Érzelem és emlékmentes. Leírhatatlanul szerencsésnek érzem magam, hogy azt a sok emléket, érzést, élményt magamba szívhattam Európában.
Ilyenkor, amikor a hétköznapok szürkék, jól esik egy kicsit elkalandozzak gondolatban erre-arra, csak úgy visszarepülni az időben egyet az "ingyenjegyemmel". Ilyenkor az idő nemcsak lelassul, hanem mintha megállítanám egy kicsit, hogy feltöltődjek. Persze az idő telik. Csak az érzete szubjektív. Utána könnyebb még a tanulás is.
Más: ha már tényleg kifáradok agyilag, olvasok egy kicsit blogokat. Most értek haza az utánam következő erasmusosok. Közel ugyanazokat az érzések írják le, amit én éreztem akkor, csak más szavakkal, más formában, más képekkel, más emlékekkel. Jó volt olvasni ezeket az írásokat, élménybeszámolókat, ilyenkor pár percre gondolatban ott vagyok én is, átéltem én is azokat a pillanatokat, amiket nem is olyan rég megéltem. Annyi közös érzés van, amit az a nagy halom élmény vált ki, amit egy erasmusos félév alatt az ember megtapasztal, átél.
Az, hogy kint voltam egy fél évet, most képessé tesz, hogy gondolatban ismét Kortrijkban biciklizzek, Oostendében beleszagoljak a tenger illatába, Amszterdamban a coffeshopok jellegzetes illatát érezzem, Luxemburg méregzöld parkjaiban sétáljak, Barcelona tengerpartján jó mélyen beletúrjak a finom homokba a pálmafák árnyékában, London esős éjszakájában sétáljak a nyüzsgő belvárosban... és még sorolhatnám. Akkor, ott olyan sok volt mindez. Szép volt, de sok. Nem tudtam értékelni annyira, mint "normális" esetben, kevésbé ömlesztve adagolva. Most egy kicsit leülepedtek ezek az élmények, érzésekké formálódtak az emlékeimben, és ebben a formában kerülnek elő, hogy egy kicsit elmerüljek az emlékekben. Tudom, hogy az ember gondolatban bárhová eljuthat, de az mégiscsak más, ahol már voltam. Az személyes, az megtapasztalt. Ha elképzelem például Hawaii-t, azt csak a filmekből, túrista katalógusokból tudom. Érzelem és emlékmentes. Leírhatatlanul szerencsésnek érzem magam, hogy azt a sok emléket, érzést, élményt magamba szívhattam Európában.
Ilyenkor, amikor a hétköznapok szürkék, jól esik egy kicsit elkalandozzak gondolatban erre-arra, csak úgy visszarepülni az időben egyet az "ingyenjegyemmel". Ilyenkor az idő nemcsak lelassul, hanem mintha megállítanám egy kicsit, hogy feltöltődjek. Persze az idő telik. Csak az érzete szubjektív. Utána könnyebb még a tanulás is.
2 megjegyzés:
Azt hiszem, minket ERASMUS-osokat összekapcsol valami láthatatlan kötelék, az átélt hónapok közös kis apró emlékei, szavak, amiket csak mi értünk, másoknak semmit sem jelentenek.
Húsleves, alstublieft, 13-as busz, Larissa és az ő boyfriendje, meg ki tudja még, hogy mi minden :)
Ez csak a miénk...
Jajj de nagyon hiányoznak néha... Jó ezekre visszaemlékezni. :)
Megjegyzés küldése