Közben

Tanulok, közben érzek. Ez két dolog nem megy egyszerre, bár lehet, hogy én vagyok a béna. Az érzést sehogyse tudom kikapcsolni. Elkezdek tanulni, majd elfáradok, de nem szellemileg, hanem jönnek a gondolatok, melyek nem kapcsolódnak a tételekhez, azok a gondolatok, amelyeket az érzések generálnak.
Rossz kedvem van. Ez is egy érzés, egy átfogó. Összetevői a saját magam és a mások miatti aggódásból állnak. A saját magam miatti aggódást nem is taglalom, mert egyértelmű. Sajnos most másoknak is kijut a "jóból". Laci folyamatosan lázas, nem tudja senki, mi lehet a baja. Az orvosok most próbálják kizárásos alapon eldönteni, tehát szép lassan kiderül: mi nem lehet a baja. Ez persze csak bizonyos fokig megnyugtató, másrészről pedig nem lettünk okosabbak sokkal, mi az oka valójában a láznak. Nem tudok segíteni neki, és ez bosszant. Itthon vagyunk, ő pihen, én tanulok. Aggódom miatta...
Dana barátnőmnek is szomorú napjai vannak. Szeretnék vele is lenni ilyenkor. Amikor még itthon volt, könnyű volt összehozni egy találkát. Most mennék hozzá, hogy vele legyek a bánatban is, de nem tudok. Bosszant ez a tehetetlenség. Így távolról, interneten keresztül annyival másabb minden. Egy kicsit személytelen. Az írás is. Képtelen vagyok kifejezni az érzéseimet, az együttérzésemet pusztán betűk halmazával ilyenkor. Abban bízom, hogy erős lesz, és átvészeli ezt az időszakot. Nem mondhatom, hogy barátok nélkül, hiszen itt vagyunk neki, vele vagyunk, csak ez így másabb. Sokat gondolok rá...
Most megyek vissza tanulni... Többet koncentrálni, kevesebbet érezni. Csak egy ideig, csak amíg a jegyzet a kezemben van...