Szombat este összegyűltünk megint négyen, és kártyáztunk egy nagyot. Fogpiszkáló volt a tét, és a jó hangulat kedvéért néha megemeltük a tétet egy-egy korty borral. Íme egy kis hangulatjelentés:
Aztán volt eperevés is, ez is jót tett a hangulatomnak. Immáron Magnum nélkül... :)
Vasárnap pedig a reggel a szokásos punnyadással telt, aztán jött egy IKEA vásárlás, ahol vettünk egy kis dohányzóasztalt. Nagyon örültem neki, de volt, aminek mégjobban, ennek persze már nem praktikussági okokból, egyszerűen mert olyan cuki! Beszéltünk Danával délután telefonon, beszámolt egy kicsit korfu-i életéről, és nem mellesleg elnevezte az új plüssállatkámat. A neve: Kengnyusz lett:
Nagy harcok árán hozhattam csak haza ezt a furcsa "teremtményt", ami a nyúl a kengurú és a szamár furcsa keveréke. Laci szerint ugyanis már-már beteges, annyi plüssállatka van a lakásban. Valóban sok van. De nem beteges. Szerintem. Bár, ha belegondolok, hogy milyen furcsa érzés lehet Lacinak folyton butábbnál-butább kinézetű állatkák hatalmas és csillogó szemeinek "érdeklődő" tekintete mellett élni, akkor beismerem, jogos a lázadása a +1 plüssállatka megvételekor. Egyszer majd felnövök... Vagy nem... ;)
A döntéshozó hétvégéből tehát ennyi lett. Nem döntöttem igazán, vagyis ha azt döntésnek lehet mondani, hogy marad minden változatlanul, akkor de. Nehezen megy számomra félbehagyni dolgokat. Nehezen megy beismerni, hogy nem vagyok alkalmas valamire, és utálom, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy még magamnak is bebizonyítsam: képes vagyok rá. De minek?! Általában az lesz a vége, hogy bebizonyítom, mégis belül érzem: nem én vagyok ez.
Nos, még várok. A pohár még nem telt be teljesen, talán ez a döntési kényszer még mindig a kezdeti nehézségeknek köszönhető, talán folyton ez fog a fejem fölött lógni: menjek vagy maradjak? Ilyenkor csak arra gondolok, hogy ott van Dana, távol az otthonától, a családjától, a barátaitól, az érzelmi kötődéseitől, egy igen nehéz munkával, a minimálisnál is kevesebb szabadidővel, és ilyenkor észbe kapok, hogy mennyire könnyű a dolgom. Hogy bármikor nemet mondhatok, feladhatom, és nem történik semmi, nem lesz érdemi következménye, maximum egy új munkahely keresése, na meg a pénz, amitől elesek utána... Örülök neki, hogy Dana ennyire kitartó és erős, büszke vagyok rá, hogy megállja a helyét, és egyúttal a saját helyzetemet kissé könnyebbnek látom, kevésbé "világvége" hangulattal élem meg. Ennyit a munkáról, holnaptól úgyis indul az újabb hét, ki tudja, mennyi erőm marad a végére...
De: még vasárnap van, úgyhogy beleolvasok az államvizsga tételekbe, legalább a marketing tételeket átfutom, mert azok nem olyan vészesek, aztán még pihenek egy kicsit és kiélvezem a hétvége utolsó óráit. Ti is tegyétek azt! ;)
Aztán volt eperevés is, ez is jót tett a hangulatomnak. Immáron Magnum nélkül... :)
Vasárnap pedig a reggel a szokásos punnyadással telt, aztán jött egy IKEA vásárlás, ahol vettünk egy kis dohányzóasztalt. Nagyon örültem neki, de volt, aminek mégjobban, ennek persze már nem praktikussági okokból, egyszerűen mert olyan cuki! Beszéltünk Danával délután telefonon, beszámolt egy kicsit korfu-i életéről, és nem mellesleg elnevezte az új plüssállatkámat. A neve: Kengnyusz lett:
Nagy harcok árán hozhattam csak haza ezt a furcsa "teremtményt", ami a nyúl a kengurú és a szamár furcsa keveréke. Laci szerint ugyanis már-már beteges, annyi plüssállatka van a lakásban. Valóban sok van. De nem beteges. Szerintem. Bár, ha belegondolok, hogy milyen furcsa érzés lehet Lacinak folyton butábbnál-butább kinézetű állatkák hatalmas és csillogó szemeinek "érdeklődő" tekintete mellett élni, akkor beismerem, jogos a lázadása a +1 plüssállatka megvételekor. Egyszer majd felnövök... Vagy nem... ;)
A döntéshozó hétvégéből tehát ennyi lett. Nem döntöttem igazán, vagyis ha azt döntésnek lehet mondani, hogy marad minden változatlanul, akkor de. Nehezen megy számomra félbehagyni dolgokat. Nehezen megy beismerni, hogy nem vagyok alkalmas valamire, és utálom, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy még magamnak is bebizonyítsam: képes vagyok rá. De minek?! Általában az lesz a vége, hogy bebizonyítom, mégis belül érzem: nem én vagyok ez.
Nos, még várok. A pohár még nem telt be teljesen, talán ez a döntési kényszer még mindig a kezdeti nehézségeknek köszönhető, talán folyton ez fog a fejem fölött lógni: menjek vagy maradjak? Ilyenkor csak arra gondolok, hogy ott van Dana, távol az otthonától, a családjától, a barátaitól, az érzelmi kötődéseitől, egy igen nehéz munkával, a minimálisnál is kevesebb szabadidővel, és ilyenkor észbe kapok, hogy mennyire könnyű a dolgom. Hogy bármikor nemet mondhatok, feladhatom, és nem történik semmi, nem lesz érdemi következménye, maximum egy új munkahely keresése, na meg a pénz, amitől elesek utána... Örülök neki, hogy Dana ennyire kitartó és erős, büszke vagyok rá, hogy megállja a helyét, és egyúttal a saját helyzetemet kissé könnyebbnek látom, kevésbé "világvége" hangulattal élem meg. Ennyit a munkáról, holnaptól úgyis indul az újabb hét, ki tudja, mennyi erőm marad a végére...
De: még vasárnap van, úgyhogy beleolvasok az államvizsga tételekbe, legalább a marketing tételeket átfutom, mert azok nem olyan vészesek, aztán még pihenek egy kicsit és kiélvezem a hétvége utolsó óráit. Ti is tegyétek azt! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése