Elkezdődött az igazi vizsgadrukk. A gyomorideg, a kényszerevés, a koncentrálásra való képtelenség. Pedig még van idő, még lenne idő felkészülni. Igyekszem ügyesen kihasználni, ügyesebben mint most, a reggeli kávé+cigi után, mikor még blogot írok. Pénzügyet kéne "magoljak". Csakhát a magolás nem az én világom. Mindig is irígyelltem azokat az embereket, akik elsajátították, vagy velük született ez a képesség: hülyeségeket megtanulni szó szerint anélkül, hogy érteniük kéne a lényegét, a mondanivalóját. Én meg azt hiszem csak az utóbbiakat tudom visszaadni egy tananagyból, ami édes kevés. Definíciók kellenének, amik számomra olyanok, mint a lélektelen rím nélküli versek, amiket majd el kell szavalni. De hiszen ha egy versnek nincs lelke, miért szavalja az ember?! Sokszor nehezen találom meg bennük a "lelket". Főleg a pénzügyben. Talán mert nem érint meg, talán mert a kamatlábak, a monetáris politika és társai olyan mértékben érdektelenek számora, hogy már a gondolatukra is elálmosodom... Ma meg kell tanulnom őket. Ma kezdek neki ezeknek a számomra legnehezebb tételeknek, és ha sikerül a célom, akkor kicsit közelebbengedem magamhoz ezt a témakört.
Sokat gondolok a vizsgára, magára. Sok-sok szituáció játszódott le bennem, mint rövidfilmek a jövőmből, például hogy egy pénzügy tételt húzok ki. Vagy hogy leblokkol az agyam, fojtogatni kezd a pánik, hogy ez itt a döntő pillanat, a tanár várja a válaszomat, egyre idegesebb lesz, egyre idegesebb leszek, és nem jön elő a tudás. Talán nincs is tudás. Vagy csak elmúlt, kiesett, talán csak a pánik hatására. Ezek az éber álmaim. Az éjszakai álmaimban pedig rendezgetem a fejemben az információkat, a definíciókat, furcsa kaotikus összefüggéseket tologatok egymás mellé, és ahogy az egy ilyen eszement álomban lenni szokott: nincs értelme semminek. Félek, hogy ezekbe az álmaimba beférkőznek majd azok éberálmok a rettegett szituációkkal. Attól mégjobban félek, hogy valóra válnak.
Gyűlölök harcolni a félelmeimmel. Átkozom őket, hogy vannak. Azt hiszem, mindenkinek vannak, de ez egy cseppet sem nyugtat vagy vígasztal. Mindenki retteg/bizonytalan. Mégis úgy érzem, élen járok ebben. Ez így, ebből a szubjektív nézőpontból persze torzult kissé.
Sokat gondolok a vizsgára, magára. Sok-sok szituáció játszódott le bennem, mint rövidfilmek a jövőmből, például hogy egy pénzügy tételt húzok ki. Vagy hogy leblokkol az agyam, fojtogatni kezd a pánik, hogy ez itt a döntő pillanat, a tanár várja a válaszomat, egyre idegesebb lesz, egyre idegesebb leszek, és nem jön elő a tudás. Talán nincs is tudás. Vagy csak elmúlt, kiesett, talán csak a pánik hatására. Ezek az éber álmaim. Az éjszakai álmaimban pedig rendezgetem a fejemben az információkat, a definíciókat, furcsa kaotikus összefüggéseket tologatok egymás mellé, és ahogy az egy ilyen eszement álomban lenni szokott: nincs értelme semminek. Félek, hogy ezekbe az álmaimba beférkőznek majd azok éberálmok a rettegett szituációkkal. Attól mégjobban félek, hogy valóra válnak.
Gyűlölök harcolni a félelmeimmel. Átkozom őket, hogy vannak. Azt hiszem, mindenkinek vannak, de ez egy cseppet sem nyugtat vagy vígasztal. Mindenki retteg/bizonytalan. Mégis úgy érzem, élen járok ebben. Ez így, ebből a szubjektív nézőpontból persze torzult kissé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése