Stresszinterjú vagy sem?

Remélem most nem fogok hirtelen felindulásból írni, próbáltam összeszedni egy kicsit a gondolataimat hazafelé tartva erről az állásinterjúnak nevezett valamiről. Az első gondolatom a cégtől kifelé jövet, hogy miért rabolták az időmet ennyit. Aztán átgondoltam, és valójában egy nagyon jó tapasztalatot szereztem: életem eddigi legrosszabb állásinterjúját. A sztori ott kezdődött, mikor egy nő (szerintem valami telefonos operátor vagy recepciós) elhadarta nekem az álláslehetőséget, tisztán ki lehetett venni a beszédéből, hogy olvassa az anyagot, de sebaj, ez a munkája éppen. Felajánlott egy munkát a részvénypiacon, én meg persze hogy nem mondok nemet, legalább az interjúra elmegyek, ott több is kiderül a munkával kapcsolatban. Várakozásaimmal ellentétben más interjúztatott, mint akiről szó volt, de sebaj. Hiába 9-re mentem interjúra, előttem még volt egy másik jelentkező is, úgyhogy várnom kellett, de sebaj. Aztán behívott engem is ez a nő, fogalmam sincs a nevéről, névjegyet meg nem adott, hogy megkönnyítse a rossz névmemóriám okozta kellemetlenségeimet, de sebaj. Ez egy olyan kis apróság, aminek örülni szoktam, hiszen senki sem tökéletes, és mennyivel egyszerűbb, ha tudom kivel állok szemben, plusz információnak a pozícióját is megtudom. Nosza, elkezdődött az állásinterjú, az önéletrajzom nem volt nála, én meg nyomtatott verzió híjján pendrive-on vittem el, bár minek? Talán nem is volt rá szükség itt. Először úgy általánosságban kérdezett rólam, aztán mikor a telemarketinges munkáimról beszéltem, sajnos belefutottam egy csapdába, miszerint el kellett mondanom, melyik típusú munka nem tetszett, és miért. Ezen miután túlestem, megkérdezte a nő, hogy mikortól tudnék kezdeni, ha felvennének. Mondtam, hogy államvizsgázom 2 hónap múlva, utána lenne a legjobb, de akár rögtön is tudnék kezdeni, csak kéne az államvizsga előtt idő a felkészülésre. Ekkor, mintha bekattant volna a nő, lényegében kioktatott, hogy mit képzelek, majd magára hagyom az ügyfelet egy rakás pénzzel, amit rám bízott?! Nos, köpni-nyelni nem tudtam ettől a szövegtől, pláne hogy még én éreztem magam kellemetlenül, hogy ott vagyok, és jelentkezni merek a munkára. :S Először azt hittem, ez valami stresszinterjú féle, amin szokása az interjúztatónak kiakadni, akár még közönségesen is viselkedni, hiszen azt mérik fel, hogy mennyire tudja az alany lekezelni a problémás szituációt. Egy kicsit örültem is ennek, hiszen annyi problémás ügyféllel volt már dolgom, most talán majd megmutatom, nem fog kiakasztani egy kis "mégis mit gondolt maga?" - hozzáállás. Elmagyaráztam neki, hogy azt hiszem úgy korrekt, hogy mindkét fél tudja mi fán terem a dolog, szóval ez van, én ilyen feltételek mellett tudnám vállalni ezt a munkát. Ekkor kelletlenül mondta, hogy talán majd nyáron, ha úgy alakul... szóval majd lehet hogy értesítenek. Ebben az esetben örültem ennek a hozzáállásnak, mert ha az egész cég ilyen, mint ez az interjúztató, akkor bevallom, nem szeretnék ilyen helyen dolgozni. Nekem, mint pályakezdőnek nem adatik meg a pozíciók közül válogatni, amilyen munkára alkalmasnak találnak, azt elvállalom, de a céget még ettől függetlenül megválogathatom.
Szóval miután kiderült számomra, hogy ez messze nem a "játék" része, és valóban megmondták nekem az okosat, így marha nagyot csalódtam a dologban. Miután nem is igazán szeretnék egy ilyen helyen dolgozni, így azt sem bánom, ha ráakad az illető erre a blogra, bár a lottó ötösnek is kábé ennyi esélye van. :D A lottó dolgot meg majd meglátjuk vasárnap reggel, hátha egy kicsit megtámogat minket a szerencsejáték zrt, akkor ez a munkakeresés kérdése se frusztrálna annyira.
Huh, most jobban érzem magam. Leírtam ezt a sztorit, és így egy kicsit talán meg is nyugodtam. Mostmár látom mire való a panaszkönyv: pusztán pszichológia az egész. Ha az ember kiöntötte a szívét, már nem is annyira bántja a dolog. Én is így vagyok ezzel most. Viszont nem akarok mindig panaszkodni, a blogom nem egy személyes panaszkönyv, csak néha funkcionál annak. Remélem a következő alkalommal szebb történetet tudok majd elmesélni. :)