Cecelia Ahern könyvét, az Ui.: Szeretlek c. bestsellert olvatam nemrég, és majdnem elfelejtettem említést tenni róla. Gondoltam, olvasok valami könnyedet az utóbbi könyvek után, mert egyik se mondható habkönnyűnek. Ne ez az volt! Nem is azért olvastam el, mert bestseller, ez a kategória valahogy nem is érdekel, hiszen a sz.rból is el lehet adni jó sokat. Na meg ott van a film is ami ebből készült, és még nem láttam azt se. Szóval a kezembe került a könyvtárban, és kivettem.
Azt nem mondom, hogy csupa vidámság a könyv, néha elérzékenyültem rajta, néha pedig kacarásztam. Ez az a könyv, amin nem rágódik sokat az ember, nem mélázik el, nem futtat egyéni eszmefuttatásokat hogy mi is az értelme, mögöttes mondanivalója meg ilyesmi, hanem csak elolvassa, és szórakozik. Bevallom, a kedvenc könyveim szinte mind-mind felülmúlja szellemi táplálék terén ezt a könyvet, de néha ilyen is kell. Most erre volt szükségem, és örülök hogy elolvastam, mitöbb ajánlom is, mert tényleg jó. Az írónő egy évvel fiatalabb nálam, és nagyon irígykedem, hogy összehozott egy könyvet, míg én csak a szakdolgozatomon agyalok. Hogy őszinte legyek, szívesen foglalkoznék írással, csakhát az előképzettség és a kitartás, na meg az idő hiányzó tényező az életemből.
Nemrég beszélgettem Dana barátnőmmel a blogírásról, szerencsére ő is elkezdett egy blogot írni, és remélem így sokat fogok róla hallani, hiszen külföldön vállalt munkát. Szóval arról dumáltunk, mennyire élvezetes dolog ez a bolgírás. Elkezdtem azon gondolkozni, vajon kinek írjuk a blogot? Magunknak, a barátainknak vagy számunkra ismeretlen embereknek, akik kapnak egy kis rész az életünkből? Én is olvasok, nem is egy olyan blogot, akinek még futólag sem ismerem az íróját, egyszerűen csak rátaláltam a neten, és csupán kedvtelésből követem nyomon az életét, a bejegyzéseit, mint valami szappanopera vagymi. Érdekes. Ezek után felesleges azzal kérkedjek, hogy én biza nem nézek tévét, mert van itt mi pótolja a tévé által okozott függőséget. És itt jön egy újabb probléma: honnan ez a függőségi vágy? Miért nem érjük be a saját kis életünkkel, miért olvasunk sztármagazinokat a hírességek hétköznapjairól, miért lessük mit csinál a Brad Pitt? Úgy látszik itt van ez az igény sok emberben, köztük bennem is és vagy így, vagy úgy, de megtaláljuk a módját, hogy mások életébe benézzünk egy kicsit, kíváncsiságunknak eleget téve, illetve hogy kifejezzük magunkat ezúton, például egy blogon keresztül, betekintést engedjünk egy kicsit az életünkbe másoknak is.
Azt nem mondom, hogy csupa vidámság a könyv, néha elérzékenyültem rajta, néha pedig kacarásztam. Ez az a könyv, amin nem rágódik sokat az ember, nem mélázik el, nem futtat egyéni eszmefuttatásokat hogy mi is az értelme, mögöttes mondanivalója meg ilyesmi, hanem csak elolvassa, és szórakozik. Bevallom, a kedvenc könyveim szinte mind-mind felülmúlja szellemi táplálék terén ezt a könyvet, de néha ilyen is kell. Most erre volt szükségem, és örülök hogy elolvastam, mitöbb ajánlom is, mert tényleg jó. Az írónő egy évvel fiatalabb nálam, és nagyon irígykedem, hogy összehozott egy könyvet, míg én csak a szakdolgozatomon agyalok. Hogy őszinte legyek, szívesen foglalkoznék írással, csakhát az előképzettség és a kitartás, na meg az idő hiányzó tényező az életemből.
Nemrég beszélgettem Dana barátnőmmel a blogírásról, szerencsére ő is elkezdett egy blogot írni, és remélem így sokat fogok róla hallani, hiszen külföldön vállalt munkát. Szóval arról dumáltunk, mennyire élvezetes dolog ez a bolgírás. Elkezdtem azon gondolkozni, vajon kinek írjuk a blogot? Magunknak, a barátainknak vagy számunkra ismeretlen embereknek, akik kapnak egy kis rész az életünkből? Én is olvasok, nem is egy olyan blogot, akinek még futólag sem ismerem az íróját, egyszerűen csak rátaláltam a neten, és csupán kedvtelésből követem nyomon az életét, a bejegyzéseit, mint valami szappanopera vagymi. Érdekes. Ezek után felesleges azzal kérkedjek, hogy én biza nem nézek tévét, mert van itt mi pótolja a tévé által okozott függőséget. És itt jön egy újabb probléma: honnan ez a függőségi vágy? Miért nem érjük be a saját kis életünkkel, miért olvasunk sztármagazinokat a hírességek hétköznapjairól, miért lessük mit csinál a Brad Pitt? Úgy látszik itt van ez az igény sok emberben, köztük bennem is és vagy így, vagy úgy, de megtaláljuk a módját, hogy mások életébe benézzünk egy kicsit, kíváncsiságunknak eleget téve, illetve hogy kifejezzük magunkat ezúton, például egy blogon keresztül, betekintést engedjünk egy kicsit az életünkbe másoknak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése