Talán egy kicsit bátor bejegyzés lesz ez a mostani, nem túl szerencsés dolog ilyen témákhoz nyúlni... Sebaj, ez is csak egy vélemény lesz. Az enyém.
Azért jutott eszembe a téma, mert a napokban egy régi ismerősöm szülinapján voltam, ahol mindenki vallásos volt, egy gyülekezetbe jártak. Azon gondolkoztam, vajon melyik félnek kell nagyobb toleranciát mutatnia: nekem a többek felé, vagy nekik felém? Pedig köztünk úgy érzem csak annyi különbség van, hogy én nem vagyok vallásos, ők pedig igen. Ezalatt azt értem, hogy nem járok gyülekezetbe (jártam már néhány évet), nem ismerem el az egyházi "méltóságokat", egyszerűen csak a világképem alapul a Bibliára, ez is meglehetősen sajátosan.
Van néhány dolog sajnos, amit kétkedéssel vagy értetlenséggel fogadok az egyháztól. Itt van rögtön az evolúció vagy akár a nagy robbanás, amit az én világképemben egyszerűen össze tudok egyeztetni a Bibliával, szerintem nem zárják ki egymást. Azt hiszem, Madách Imre: Az ember tragádiája c. mű bizonyos részben egyik alapgondolata lett az istenhitemnek: "A gép forog, az alkotó pihen".
A másik zavar nálam az időbeliségben van, azon belül is abban, hogy a keresztény egyház olykor többezer évvel ezelőtti civilizációs szokásokat próbál egyeztetni a jelenlegi társadalmi, családi viszonyokkal. Itt van rögtön a házasság és a házasság előtti szex kérdése. A bibliai időkben érdemes megfigyelni, mikor, melyik életszakaszban házasodtak a fiatalok. A családon belüli viszonyok mennyire különböztek a maitól: a nő pl. általában nem tanult, nem dolgozott csak a háztartásban, pláne hogy olyan fiatalka volt, hogy épphogy vállalhatott már gyereket. Ezzel szemben manapság ez az életszakasz, a házasság, a gyerekvállalás jelentősen kitolódott. Az átlagéletkor is persze.
Ehhez kapcsolódik egy másik dolog, amit nem igazán tudtam hová tenni. A nemiség. Bizony sokszor csak huszonsok évesen házasodik manapság az ember, néha később. Addig viszont felnő, a lányból nő lesz, a fiúból férfi, és ezt a változást az egyházban olyan lelkesen próbálják palástolni. Nem értem, nem értettem. Hiszen természetes, főleg az egymás iránti érdeklődés.
Azt sem igazán tudtam elfogadni, miért kell szánakozni azon, hogy emberek vagyunk. Sokszor hallottam a "bűnös, gyarló, nem méltó, satöbbi" jelzőket ránk, emberekre. Pedig Isten teremtett minket, és bizonyára nem hibázott. Ez egy abszolút egyéni vélemény, de szerintem nem véletlenül vagyunk olykor hiányosak. Hiszen ha alaphelyzetben tökéletesek lennénk, vajon hová fejlődne személyiségünk életünk során? Hogyan működne egy olyan világ, amely pusztán tökéletes emberekből állna, akik képtelenek lennének hibázni, bűnbe esni? Úgy gondolom, ettől olyan változatos az emberiség. Mindenki másban gyenge vagy erős, különböző jó illetve rossz személyiségjegyeink vannak, amelyek egy társadalomban összességében kiegészítik egymást és ettől nem lehet tökéletes helyettesítője az egyik ember a másiknak. Bevallom, én örülök ezeknek az emberi "gyarlóságoknak", hiszen sokkal értékelhetőbbek mellettük az erények, jó tulajdonságok, tehetségek... satöbbi.
Hogy ezeket a nézeteimet hogy egyeztetném össze bármely létező egyházzal, arról fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy akarnám. Nem hiszem, hogy hagynám magam meggyőzni. Az viszont lehetséges, hogy idővel változni fog az elképzelésem, a világképem vagy akár a hitem is.
Sokan kérdezték már, hogy miért nem járok templomba, miért nem vagyok gyülekezeti tag. Többek között ezek miatt a dolgok miatt, bár ezek csak töredékük az okoknak. Úgy érzem, tökéletesítenem kell a toleranciám mértékét, hogy elfogadjam hogy más mást gondol, máshogy lát dolgokat, illetve remélem hogy ezt a toleranciát én is vissza fogom kapni, hogy a jövőben ne legyenek súrlódásaim az ismerőseimmel emiatt. Próbálom elfogadni az ateizmust és más vallásokat. Az az egyetlen gondom vagy félelmem, hogy egyértelműen látszik: mindenki hisz az igazában, és mindenki egyértelműen meg van róla győződve, hogy a másik téves eszmét hisz/vall. Tehát valaki téved. Vagy mégsem? Vagy mindenki csak az igazságért kutat, csak afelé mozdul valamelyik irányból, és valamilyen szempontból mindenkinek igaza van kicsit? Hiszen ott vannak azok a furcsa átfedések a vallásokban. Mennyire erős az a meggyőződés, ami egy embert egy vallással szemben elkötelez? Hiszen sokszor csak beleszületnek. Sokszor váltanak. Sokszor elhagyják a vallást. Azt hiszem én ez utóbbi lettem. Nem tudom hogy meddig, nem mondom hogy végleg... Jó lenne tudni az igazságot, bár azt hiszem ez csak a halál után derül majd, ha pedig nem, az a legrosszabb, mert akkor az azt jelenti, hogy nincs semmi utána. Szerintem ez az emberiség legnagyobb félelme. Én is félek ettől, bár a meggyőződésemben ettől függetlenül azért hiszek, csakhát ott van a "mi van, ha...?" kezdetű kérdés...
Hú, ebbe a témába most nagyon belementem, azt hiszem oldalakon keresztül írogathatnék róla, akkor sem jutnék semmire, mert az emberiségnek nem adatott meg ez a tudás. Szóval most egy huszárvágással abba is hagyom a témát, és csak remélem hogy minnél később tudom meg a valódi igazságot: milyen hatalom uralkodik felettünk, egyáltalán uralkodik-e és mi van a halál után.
Azért jutott eszembe a téma, mert a napokban egy régi ismerősöm szülinapján voltam, ahol mindenki vallásos volt, egy gyülekezetbe jártak. Azon gondolkoztam, vajon melyik félnek kell nagyobb toleranciát mutatnia: nekem a többek felé, vagy nekik felém? Pedig köztünk úgy érzem csak annyi különbség van, hogy én nem vagyok vallásos, ők pedig igen. Ezalatt azt értem, hogy nem járok gyülekezetbe (jártam már néhány évet), nem ismerem el az egyházi "méltóságokat", egyszerűen csak a világképem alapul a Bibliára, ez is meglehetősen sajátosan.
Van néhány dolog sajnos, amit kétkedéssel vagy értetlenséggel fogadok az egyháztól. Itt van rögtön az evolúció vagy akár a nagy robbanás, amit az én világképemben egyszerűen össze tudok egyeztetni a Bibliával, szerintem nem zárják ki egymást. Azt hiszem, Madách Imre: Az ember tragádiája c. mű bizonyos részben egyik alapgondolata lett az istenhitemnek: "A gép forog, az alkotó pihen".
A másik zavar nálam az időbeliségben van, azon belül is abban, hogy a keresztény egyház olykor többezer évvel ezelőtti civilizációs szokásokat próbál egyeztetni a jelenlegi társadalmi, családi viszonyokkal. Itt van rögtön a házasság és a házasság előtti szex kérdése. A bibliai időkben érdemes megfigyelni, mikor, melyik életszakaszban házasodtak a fiatalok. A családon belüli viszonyok mennyire különböztek a maitól: a nő pl. általában nem tanult, nem dolgozott csak a háztartásban, pláne hogy olyan fiatalka volt, hogy épphogy vállalhatott már gyereket. Ezzel szemben manapság ez az életszakasz, a házasság, a gyerekvállalás jelentősen kitolódott. Az átlagéletkor is persze.
Ehhez kapcsolódik egy másik dolog, amit nem igazán tudtam hová tenni. A nemiség. Bizony sokszor csak huszonsok évesen házasodik manapság az ember, néha később. Addig viszont felnő, a lányból nő lesz, a fiúból férfi, és ezt a változást az egyházban olyan lelkesen próbálják palástolni. Nem értem, nem értettem. Hiszen természetes, főleg az egymás iránti érdeklődés.
Azt sem igazán tudtam elfogadni, miért kell szánakozni azon, hogy emberek vagyunk. Sokszor hallottam a "bűnös, gyarló, nem méltó, satöbbi" jelzőket ránk, emberekre. Pedig Isten teremtett minket, és bizonyára nem hibázott. Ez egy abszolút egyéni vélemény, de szerintem nem véletlenül vagyunk olykor hiányosak. Hiszen ha alaphelyzetben tökéletesek lennénk, vajon hová fejlődne személyiségünk életünk során? Hogyan működne egy olyan világ, amely pusztán tökéletes emberekből állna, akik képtelenek lennének hibázni, bűnbe esni? Úgy gondolom, ettől olyan változatos az emberiség. Mindenki másban gyenge vagy erős, különböző jó illetve rossz személyiségjegyeink vannak, amelyek egy társadalomban összességében kiegészítik egymást és ettől nem lehet tökéletes helyettesítője az egyik ember a másiknak. Bevallom, én örülök ezeknek az emberi "gyarlóságoknak", hiszen sokkal értékelhetőbbek mellettük az erények, jó tulajdonságok, tehetségek... satöbbi.
Hogy ezeket a nézeteimet hogy egyeztetném össze bármely létező egyházzal, arról fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy akarnám. Nem hiszem, hogy hagynám magam meggyőzni. Az viszont lehetséges, hogy idővel változni fog az elképzelésem, a világképem vagy akár a hitem is.
Sokan kérdezték már, hogy miért nem járok templomba, miért nem vagyok gyülekezeti tag. Többek között ezek miatt a dolgok miatt, bár ezek csak töredékük az okoknak. Úgy érzem, tökéletesítenem kell a toleranciám mértékét, hogy elfogadjam hogy más mást gondol, máshogy lát dolgokat, illetve remélem hogy ezt a toleranciát én is vissza fogom kapni, hogy a jövőben ne legyenek súrlódásaim az ismerőseimmel emiatt. Próbálom elfogadni az ateizmust és más vallásokat. Az az egyetlen gondom vagy félelmem, hogy egyértelműen látszik: mindenki hisz az igazában, és mindenki egyértelműen meg van róla győződve, hogy a másik téves eszmét hisz/vall. Tehát valaki téved. Vagy mégsem? Vagy mindenki csak az igazságért kutat, csak afelé mozdul valamelyik irányból, és valamilyen szempontból mindenkinek igaza van kicsit? Hiszen ott vannak azok a furcsa átfedések a vallásokban. Mennyire erős az a meggyőződés, ami egy embert egy vallással szemben elkötelez? Hiszen sokszor csak beleszületnek. Sokszor váltanak. Sokszor elhagyják a vallást. Azt hiszem én ez utóbbi lettem. Nem tudom hogy meddig, nem mondom hogy végleg... Jó lenne tudni az igazságot, bár azt hiszem ez csak a halál után derül majd, ha pedig nem, az a legrosszabb, mert akkor az azt jelenti, hogy nincs semmi utána. Szerintem ez az emberiség legnagyobb félelme. Én is félek ettől, bár a meggyőződésemben ettől függetlenül azért hiszek, csakhát ott van a "mi van, ha...?" kezdetű kérdés...
Hú, ebbe a témába most nagyon belementem, azt hiszem oldalakon keresztül írogathatnék róla, akkor sem jutnék semmire, mert az emberiségnek nem adatott meg ez a tudás. Szóval most egy huszárvágással abba is hagyom a témát, és csak remélem hogy minnél később tudom meg a valódi igazságot: milyen hatalom uralkodik felettünk, egyáltalán uralkodik-e és mi van a halál után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése