Nem volt ez a nap se szomorú, se vidám, se érdekes, se érdektelen, de azt sem mondhatnám, hogy semmilyen volt, egyszerűen csak furcsa.
Hajnal 3-kor kezdődött a napom, igyekeztem egy kicsit a mai tesztírásra tanulni. Aztán fél 6-kor indultam a suliba, hogy leadjam a szakdolgozatot. Mikor megérkezett egy lány, ugyancsak a szakdolgozatával, és megláttam a kezében a CD-t, akkor villámcsapásként ért a felismerés: elfelejtettem a CD-t kiírni, amivel a szakdolit be lehetne adni. Rohanás a körútra, ott egy internet kávézóban összeállítottam a CD-t és kiírattam, majd a pendrive-ot is majdnem otthagytam, aztán rohanás vissza a suliba, leadtam a cuccokat, és szerencsére minden rendben volt. A munkahelyre az oktatás előtt pár perccel estem be, a buszon még elolvastam azt az anyagot, amibe addig bele se néztem. Az esélytelenek nyugalmával írva a tesztet, rádöbbentem, hogy többet tudok, mint amennyit tanultam. Aztán kikaptuk tegnapit, és 86%-os lett, amin nagyon ledöbbentem. Azt hiszem, nagyon jószívűen pontozott az oktatónk :)
Még 12 előtt pár perccel hívtak mobilon, de nem tudtam felvenni, mert oktatáson voltam. A suli volt. Meg kellett adjam a telefonszámomat reggel, mondta a titkárnő, hogy ha valami hiányos, akkor hívnak. Szóval egészen kajaszünetig azon stresszeltem magam, mi lehet a baj, talán nem fogadták el a szakdolit? Vagy kihagytam valamit? Fél óra múlva viszont már hiába hívtam a számot, nem vették fel vagy 20 percig, aztán valaki végül felvette, és kijelentette, hogy már hazament a kolléganője, ő csak felvette a telefont, és hogy fogalma sincs róla, hogy mivel kapcsolatban keresett, de ha végzős vagyok, akkor valószínűleg a szakdolgozattal. Kedden hívjam fel a titkárságot, és megtudom. :S Kösz. 3 nap gyomorideg?! Remélem csak valami apróság... Próbálok minnél kevesebbet gondolni erre.
Jött a várva-várt ebéd, imádok a bankban enni, cirka 300 ft-ból olyan szinten jóllakok, hogy hú. Ingyen van az üdítő és a kávé, jó a kaja és szemérmetlenül olcsó. Mi kell még? Na persze nem ezért járok majd dolgozni, az már régen rossz lenne...
Ebédszünet végén beugrott a csapatunk a bérszámfejtésre, ahol olyan barátságos nővel találkoztunk, amire szerintem egyikünk sem számított. Valahogy más elképzelésem volt a bérszámfejtésről, legalábbis általában ettől nagyban eltér más helyeken. A nő, aki az ügyünkkel foglalkozott, nem lett idegbeteg a hirtelen 12 ember, azaz a rengeteg munka láttán, türelmesen mindenkinek elmondta, hogy és mint lesznek a dolgok, válaszolt a kérdésünkre és nem utolsó sorban döbbenetes kék színű szeme van. Ez utóbbi persze csak egy olyan apróság, amire néha felfigyelek. Szóval kellemesen csalódtam.
A délután nehezen telt el, már mindenkinek hétvégi hangulata volt, vagy legalábbis nagyon megnyúzott minket ez a hét agytágítás.
Este pedig elmentem találkozni az exemmel, aki tartozott még nekem néhány könyvvel. Elszomorított ez a találkozás. Nem is tudom, hogy konkrétan mi, talán az, hogy boldogtalannak láttam őt, talán az, hogy bűntudatom lett a saját boldogságomtól. Pedig tudom, hogy ez utóbbi hülyeség. Egyszerűen nem mellette találtam meg a boldogságomat, ő pedig nem mellettem. Úgy gondolom, minden a lehető legjobban alakult, csak valahogy önző módon megnyugtatna, mitöbb, örömet okozna, ha tudnám, ő is legalább annyira boldog, mint én. Furcsa érzés ez. Nem önzetlen, nem is teljesen önző. Nekem ez az "ex-dolog" mindig gyenge pontom volt. Nem igazán tudom elfogadni, ha valakit teljes mértékben elveszítek. Ha nem működött, mint párkapcsolat, attól még értékes ismerettség lehet, akár még barátság is. Tudom, hogy sok embernek pedig ez a furcsa. Talán ezért van az a sok különböző hozzáállás ehhez, és ezért dolgozza fel mindenki másként egy kapcsolat végét és ami után a jön. Sokszor a semmi...
Na de nagyon belementem a témába... Egy furcsa nap végén, furcsa hangulatom van.
Megnéztem megint a Becoming Jane-t. Ettől kifejezetten szomorú lettem. Eltörött a mécses. Miért néz az ember lehangoltságában szomorú filmeket? Miért nem vágyik ilyenkor egy jó kis vígjátékra? Talán mert nem tud együtt nevetni a filmmel a poénokon? Vagy mert megnyugtatja a tudat: van rosszabb is? Könnyű egy szomorú film hangulatát átérezni. Szinte megfertőzi az embert. Szép film, akármennyire is szomorú...
Hajnal 3-kor kezdődött a napom, igyekeztem egy kicsit a mai tesztírásra tanulni. Aztán fél 6-kor indultam a suliba, hogy leadjam a szakdolgozatot. Mikor megérkezett egy lány, ugyancsak a szakdolgozatával, és megláttam a kezében a CD-t, akkor villámcsapásként ért a felismerés: elfelejtettem a CD-t kiírni, amivel a szakdolit be lehetne adni. Rohanás a körútra, ott egy internet kávézóban összeállítottam a CD-t és kiírattam, majd a pendrive-ot is majdnem otthagytam, aztán rohanás vissza a suliba, leadtam a cuccokat, és szerencsére minden rendben volt. A munkahelyre az oktatás előtt pár perccel estem be, a buszon még elolvastam azt az anyagot, amibe addig bele se néztem. Az esélytelenek nyugalmával írva a tesztet, rádöbbentem, hogy többet tudok, mint amennyit tanultam. Aztán kikaptuk tegnapit, és 86%-os lett, amin nagyon ledöbbentem. Azt hiszem, nagyon jószívűen pontozott az oktatónk :)
Még 12 előtt pár perccel hívtak mobilon, de nem tudtam felvenni, mert oktatáson voltam. A suli volt. Meg kellett adjam a telefonszámomat reggel, mondta a titkárnő, hogy ha valami hiányos, akkor hívnak. Szóval egészen kajaszünetig azon stresszeltem magam, mi lehet a baj, talán nem fogadták el a szakdolit? Vagy kihagytam valamit? Fél óra múlva viszont már hiába hívtam a számot, nem vették fel vagy 20 percig, aztán valaki végül felvette, és kijelentette, hogy már hazament a kolléganője, ő csak felvette a telefont, és hogy fogalma sincs róla, hogy mivel kapcsolatban keresett, de ha végzős vagyok, akkor valószínűleg a szakdolgozattal. Kedden hívjam fel a titkárságot, és megtudom. :S Kösz. 3 nap gyomorideg?! Remélem csak valami apróság... Próbálok minnél kevesebbet gondolni erre.
Jött a várva-várt ebéd, imádok a bankban enni, cirka 300 ft-ból olyan szinten jóllakok, hogy hú. Ingyen van az üdítő és a kávé, jó a kaja és szemérmetlenül olcsó. Mi kell még? Na persze nem ezért járok majd dolgozni, az már régen rossz lenne...
Ebédszünet végén beugrott a csapatunk a bérszámfejtésre, ahol olyan barátságos nővel találkoztunk, amire szerintem egyikünk sem számított. Valahogy más elképzelésem volt a bérszámfejtésről, legalábbis általában ettől nagyban eltér más helyeken. A nő, aki az ügyünkkel foglalkozott, nem lett idegbeteg a hirtelen 12 ember, azaz a rengeteg munka láttán, türelmesen mindenkinek elmondta, hogy és mint lesznek a dolgok, válaszolt a kérdésünkre és nem utolsó sorban döbbenetes kék színű szeme van. Ez utóbbi persze csak egy olyan apróság, amire néha felfigyelek. Szóval kellemesen csalódtam.
A délután nehezen telt el, már mindenkinek hétvégi hangulata volt, vagy legalábbis nagyon megnyúzott minket ez a hét agytágítás.
Este pedig elmentem találkozni az exemmel, aki tartozott még nekem néhány könyvvel. Elszomorított ez a találkozás. Nem is tudom, hogy konkrétan mi, talán az, hogy boldogtalannak láttam őt, talán az, hogy bűntudatom lett a saját boldogságomtól. Pedig tudom, hogy ez utóbbi hülyeség. Egyszerűen nem mellette találtam meg a boldogságomat, ő pedig nem mellettem. Úgy gondolom, minden a lehető legjobban alakult, csak valahogy önző módon megnyugtatna, mitöbb, örömet okozna, ha tudnám, ő is legalább annyira boldog, mint én. Furcsa érzés ez. Nem önzetlen, nem is teljesen önző. Nekem ez az "ex-dolog" mindig gyenge pontom volt. Nem igazán tudom elfogadni, ha valakit teljes mértékben elveszítek. Ha nem működött, mint párkapcsolat, attól még értékes ismerettség lehet, akár még barátság is. Tudom, hogy sok embernek pedig ez a furcsa. Talán ezért van az a sok különböző hozzáállás ehhez, és ezért dolgozza fel mindenki másként egy kapcsolat végét és ami után a jön. Sokszor a semmi...
Na de nagyon belementem a témába... Egy furcsa nap végén, furcsa hangulatom van.
Megnéztem megint a Becoming Jane-t. Ettől kifejezetten szomorú lettem. Eltörött a mécses. Miért néz az ember lehangoltságában szomorú filmeket? Miért nem vágyik ilyenkor egy jó kis vígjátékra? Talán mert nem tud együtt nevetni a filmmel a poénokon? Vagy mert megnyugtatja a tudat: van rosszabb is? Könnyű egy szomorú film hangulatát átérezni. Szinte megfertőzi az embert. Szép film, akármennyire is szomorú...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése