Megvolt a mai nap is, már hajnal 4-kor elkezdődött, mint azt ma már írtam: tanultam kifulladásig, ám nem eleget... Ez a teszt írásakor ki is derült számomra, és a holnapi eredmény pedig be is fogja bizonyítani balsejtelmem valós alapját. Hiába: ez nem főiskola már. Nem azt mondom, hogy főiskolán egyszerűbbek a zh-k, de ott még azért lehetett egyfajta kollektív tudást használni, vagy egyszerűen ügyeskedni. Itt nem. Itt nem fogja azt mondani az okatató, hogy ejnye-bejnye, legközelebb egyes, hanem max. hamarabb ér véget a pályafutásom a cégnél, ha nem is rögtön, de nem leszek sokáig a cég alkalmazásában. Egyszóval rendesen elbénáztam a dolgot. Aztán meg nyűgös lettem, mert oda kellett volna figyelni a mai oktatásra, de már annyira fáradt voltam, hogy elveszítettem a fonalat. Aztán a távlatokat tekintve mégjobban elkeseredtem, hiszen ma se lesz túl sok alvás, mert holnapra ugyanennyi anyagból ismét tesztírás. Abból, amit ma leadtak. :S Amin majdnem elaludtam.
Ahogy gyűlnek az információk, úgy gyűlnek a felelősségek is a leendő munkában, melyeket apránként, de megtudunk. Sok a munka és még ennél is nagyobb a felelősség, sokat kell tanulni. Később biztosan hasznomra válik majd...
Sokszor jutott eszembe: tényleg jó helyen vagyok? Aztán csak eszembe jut mit mondott Laci, Laci anyja Nóra, a konzulensem, a barátaim és még sorolhatnám: túl kell élni, meg kell felelni, el kell indulni valahol, hogy valahonnan-valahová jussak.
Tudom, hogy csak elsőre ilyen vészes ez a munka, és hogy bele fogok jönni anélkül, hogy észrevenném. Ha már megvan a rutin, akkor minden menni fog. Csak az utat nem szívesen járom be, amíg a rutint megszerzem. A stresszt, a bizonytalanságot, a félelmet...
Abban reménykedek, hamar eltelik ez az idő, és néhány hét/hónap múlva már nem is lesz igazán említésre méltó a munka-téma, mert már menni fog, mint a karikacsapás. Egyébként se nagyon sztorizhatok a munkáról, mert bank révén aláírattak velem mindenféle titoktartási nyilatkozatot. Úgyhogy semmi konkrétum.
Na, mostmár megyek, mert ha nem állok neki tanulni, nagyon hosszú lesz még a mai napom. :S
Ahogy gyűlnek az információk, úgy gyűlnek a felelősségek is a leendő munkában, melyeket apránként, de megtudunk. Sok a munka és még ennél is nagyobb a felelősség, sokat kell tanulni. Később biztosan hasznomra válik majd...
Sokszor jutott eszembe: tényleg jó helyen vagyok? Aztán csak eszembe jut mit mondott Laci, Laci anyja Nóra, a konzulensem, a barátaim és még sorolhatnám: túl kell élni, meg kell felelni, el kell indulni valahol, hogy valahonnan-valahová jussak.
Tudom, hogy csak elsőre ilyen vészes ez a munka, és hogy bele fogok jönni anélkül, hogy észrevenném. Ha már megvan a rutin, akkor minden menni fog. Csak az utat nem szívesen járom be, amíg a rutint megszerzem. A stresszt, a bizonytalanságot, a félelmet...
Abban reménykedek, hamar eltelik ez az idő, és néhány hét/hónap múlva már nem is lesz igazán említésre méltó a munka-téma, mert már menni fog, mint a karikacsapás. Egyébként se nagyon sztorizhatok a munkáról, mert bank révén aláírattak velem mindenféle titoktartási nyilatkozatot. Úgyhogy semmi konkrétum.
Na, mostmár megyek, mert ha nem állok neki tanulni, nagyon hosszú lesz még a mai napom. :S
1 megjegyzés:
hahh, én is én is én is ugyanez...
rutin, munkarutin, szopás, és munka tanulás... mindig kimondod azt is ami bennem van?
Megjegyzés küldése