A tegnapi nap egyszerűen fantasztikusan telt. Laci elhatározta, hogy el kéne menni a Vidámparkba. Ez az ötlet már tavaly ősszel megszületett, de családi okok miatt halasztva lett. Egészen tegnapig. Én meg azt gondoltam erről, ha Laci szeretne menni, biztos jó lesz, és én is jól fogom magam érezni. Amennyire emlékszem, még nem jártam a Budapesti Vidámparkban, vagy csak marha kicsi voltam még, de szerintem arra meg emlékeznék, mert felejthetetlen élmény.
Mivel pénteki szabadnap volt, így csak kígyóztak a sorok a kasszák előtt, mindenki alig várta, hogy kifizethesse a kicsiknek 2900.-, a nagyoknak 3900.- pénzt. Nekem ez szemérmetlenül nagy összegnek tűnt.
Már fél 11-kor bejutottunk, és elkezdtük a mókát. Felültünk gyorsan mindenre, ami megtetszett, hiszen még nem voltak hosszú sorok. Gyorsan tehát kipróbáltuk a Hullámvasút Szimulátort, a Szellem Vasútat, az Óriás Kereket, a Kanyargós ide-oda dobálós gurulós valamit (innentől lehet számítani ilyen bugyuta jelzőkre), az Ikaruszt, a Mese Vonatot ami barlangban ment össze-vissza, és a János Vitéz hangzott el, közben az állomáshelyeken lehetett látni részleteket bábúkból. Voltunk még szerelemcsónakban. Bár nem is ez volt a neve, mert itt is mesebábúk voltak mindenhol, na meg barlang és víz és persze az elengedhetetlen csónak, de olyan romantikus volt kettesben a csónakban himbálózni a sötétben, és nézni ahogy a fények a víztől ide-oda ugrálnak a barlangfalon. Imádtam. Aztán bepróbáltuk a nagy Hullámvasútat, aztán a gyorsabb és modernebb, ámde kisebb testvéréhez is beálltunk a sorba. Már éppen mi következtünk volna, mikor kiderült, hogy valami műszaki bibi van (forrasztás kellett az egyik ülés lehajtó vezetékének), és mondták az embereknek, hogy 20 perc - fél óra múlva indul újra a kütyü. Mi meg ottmaradtunk, és mindenki eltűnt előlünk, szóval a következő körben mi ülhettünk előre. Addig meg nézhettük a forrasztást, meg elszívhattunk egy cigit is a karbantartóval, merthogy az ilyenkor megengedett, másegyébként meg nem. Imádok szabályt szegni. :D Aztán végre elindult a hullámvasút, legeslegelején velünk, és bevallom, ezt élveztem az egyik legjobban. :) Utána még kipróbáltuk a régi Körhintát, ahol betámadtuk rögtön a lovacskákat, amin lehetett előre-hátra ringatózni, miközben körbe-körbe forog a körhinta. Ez is nagyon tetszett, mellettem a lovagom fehér lovon. Hmmmm. :) Aztán a már említett László lovag meghívott ebédelni, gulyást ettünk, meg mustáros pulykát újkrumplival, hozzá nekem rozé, neki meg a szokásos fesztiválsör. Az a cirka 2 dl borocska úgy fejbekólintott, mintha egy egész üveggel ittam volna meg, hiszen végig sütötte a fejemet a nap. A kisebb pihenőnk után újult erővel vágtunk neki ismét a mókának. Felültünk néhány régi kedvencünkre, köztük a csónakos lötykölődős helyre is végigvártuk a sort, ahol tényleg irtózatos sokan voltak, így beültettek mögénk egy apukát a kisfiával. Utóbbi végigszinkronizálta nekünk a helyeket, a kis Vuk-tól egészen a Hupikék Törpikékig. Romantikus volt. :S Odase neki, ez is egy élmény. :) Aztán felraktuk magunkat ismét az Óriás Kerékre, ahol megkérdezték a srácok, hogy fél kört, vagy egy kört kérünk. Ha fél kört, akkor a felénél, vagyis a tetején megállunk, oszt mászhatunk. Fél kört kértünk, meglátjuk mi történik. Semmi. :) Néhány órával később visszajöttünk ugyanide naplementét nézni, akkor már tényleg betartották ígéretüket, és mivel csak mi voltunk az Óriás Keréken, így pár pillanatra megállították a legtetején, mi meg dőltünk a röhögéstől. Jó arcok voltak itt. :) Nem úgy, mint a már említett csónakos helyen, ahol az utolsó órában beültünk egy utolsó lötykölődésre, romantikázásra, és a srác képtelen volt belátni, hogy mi kettesben mennék szívesen. A mögöttünk lévő tinédzser társaság meg együtt öten. Szóval volt egy kisebb szópárbaj, és csak az volt a szerencsénk, hogy a társaság nem engedett a dologból, így végül mehettünk kettesben. Nagyon felbosszantott a dolog, ki is akadtam rendesen. Úgy látszik, az ilyen akadályokat nehezebben veszem, mert hamar kihoznak a sodromból, és már csak a düh dolgozik bennem. Jó lenne erről leszokjak hamarosan... A hangulatom viszont csak pár percre romlott el, szerencsére. :) Jött ezután az a hely, amit még a nap elején egyszerre szavztunk le Lacival. Amolyan Centrifuga féle, csak dobálja az embert össze-vissza, néha fejjel lefelé tartja, néha pedig arccal az alatta lévő medencének a levegőben. Szóval halálfélelem az megvolt, de azért túléltük. :)
Végül pillanatok alatt eltelt a nap, észre se vettem, hogy közel 10 órát töltöttünk a Vidámparkban. A vigyort még fél órával később is nehezen tűntettem el az arcomról. Nagyon tetszett. Azt hiszem, ez méltó megünneplése volt a 3. évfordulónknak, amit valamilyen okból egyikünk sem tud pontosan, melyik nap volt, csak nagyjából. Sebaj, így legalább nincs sértődés, ha lefelejti valamelyikünk. :) A pontot az i-re a vacsora tette fel, a házunktól néhány utcányira lévő étteremben fogyasztottuk el a finom vacsit. Közben egy kicsit elszorult a szívem. Furcsa érzés, mikor felhőtlenül boldog vagyok, azon kezdek agyalni, mennyire fájna, ha mindezt elveszíteném, és akkor egy kicsit megérzem ezt a szívfájdalmat. Mekkora marhaság ez!!! Azt viszont biztosan érzem, hogy megtaláltam a másik felemet, amit mindenki keres, hogy kiteljesedjen az élete. Most úgy érzem, nekem már nem kell keresgéljek. Lehet, hogy naiv gondolat ez így 24 évesen, de miért gondolnám ezt másképpen, ha egyszer ennyire kiegészítjük egymást Lacival. Boldog vagyok mellette, már három éve. Remélem lesz még ennél sokkal-sokkal több évfordulónk a jövőben.
Mivel pénteki szabadnap volt, így csak kígyóztak a sorok a kasszák előtt, mindenki alig várta, hogy kifizethesse a kicsiknek 2900.-, a nagyoknak 3900.- pénzt. Nekem ez szemérmetlenül nagy összegnek tűnt.
Már fél 11-kor bejutottunk, és elkezdtük a mókát. Felültünk gyorsan mindenre, ami megtetszett, hiszen még nem voltak hosszú sorok. Gyorsan tehát kipróbáltuk a Hullámvasút Szimulátort, a Szellem Vasútat, az Óriás Kereket, a Kanyargós ide-oda dobálós gurulós valamit (innentől lehet számítani ilyen bugyuta jelzőkre), az Ikaruszt, a Mese Vonatot ami barlangban ment össze-vissza, és a János Vitéz hangzott el, közben az állomáshelyeken lehetett látni részleteket bábúkból. Voltunk még szerelemcsónakban. Bár nem is ez volt a neve, mert itt is mesebábúk voltak mindenhol, na meg barlang és víz és persze az elengedhetetlen csónak, de olyan romantikus volt kettesben a csónakban himbálózni a sötétben, és nézni ahogy a fények a víztől ide-oda ugrálnak a barlangfalon. Imádtam. Aztán bepróbáltuk a nagy Hullámvasútat, aztán a gyorsabb és modernebb, ámde kisebb testvéréhez is beálltunk a sorba. Már éppen mi következtünk volna, mikor kiderült, hogy valami műszaki bibi van (forrasztás kellett az egyik ülés lehajtó vezetékének), és mondták az embereknek, hogy 20 perc - fél óra múlva indul újra a kütyü. Mi meg ottmaradtunk, és mindenki eltűnt előlünk, szóval a következő körben mi ülhettünk előre. Addig meg nézhettük a forrasztást, meg elszívhattunk egy cigit is a karbantartóval, merthogy az ilyenkor megengedett, másegyébként meg nem. Imádok szabályt szegni. :D Aztán végre elindult a hullámvasút, legeslegelején velünk, és bevallom, ezt élveztem az egyik legjobban. :) Utána még kipróbáltuk a régi Körhintát, ahol betámadtuk rögtön a lovacskákat, amin lehetett előre-hátra ringatózni, miközben körbe-körbe forog a körhinta. Ez is nagyon tetszett, mellettem a lovagom fehér lovon. Hmmmm. :) Aztán a már említett László lovag meghívott ebédelni, gulyást ettünk, meg mustáros pulykát újkrumplival, hozzá nekem rozé, neki meg a szokásos fesztiválsör. Az a cirka 2 dl borocska úgy fejbekólintott, mintha egy egész üveggel ittam volna meg, hiszen végig sütötte a fejemet a nap. A kisebb pihenőnk után újult erővel vágtunk neki ismét a mókának. Felültünk néhány régi kedvencünkre, köztük a csónakos lötykölődős helyre is végigvártuk a sort, ahol tényleg irtózatos sokan voltak, így beültettek mögénk egy apukát a kisfiával. Utóbbi végigszinkronizálta nekünk a helyeket, a kis Vuk-tól egészen a Hupikék Törpikékig. Romantikus volt. :S Odase neki, ez is egy élmény. :) Aztán felraktuk magunkat ismét az Óriás Kerékre, ahol megkérdezték a srácok, hogy fél kört, vagy egy kört kérünk. Ha fél kört, akkor a felénél, vagyis a tetején megállunk, oszt mászhatunk. Fél kört kértünk, meglátjuk mi történik. Semmi. :) Néhány órával később visszajöttünk ugyanide naplementét nézni, akkor már tényleg betartották ígéretüket, és mivel csak mi voltunk az Óriás Keréken, így pár pillanatra megállították a legtetején, mi meg dőltünk a röhögéstől. Jó arcok voltak itt. :) Nem úgy, mint a már említett csónakos helyen, ahol az utolsó órában beültünk egy utolsó lötykölődésre, romantikázásra, és a srác képtelen volt belátni, hogy mi kettesben mennék szívesen. A mögöttünk lévő tinédzser társaság meg együtt öten. Szóval volt egy kisebb szópárbaj, és csak az volt a szerencsénk, hogy a társaság nem engedett a dologból, így végül mehettünk kettesben. Nagyon felbosszantott a dolog, ki is akadtam rendesen. Úgy látszik, az ilyen akadályokat nehezebben veszem, mert hamar kihoznak a sodromból, és már csak a düh dolgozik bennem. Jó lenne erről leszokjak hamarosan... A hangulatom viszont csak pár percre romlott el, szerencsére. :) Jött ezután az a hely, amit még a nap elején egyszerre szavztunk le Lacival. Amolyan Centrifuga féle, csak dobálja az embert össze-vissza, néha fejjel lefelé tartja, néha pedig arccal az alatta lévő medencének a levegőben. Szóval halálfélelem az megvolt, de azért túléltük. :)
Végül pillanatok alatt eltelt a nap, észre se vettem, hogy közel 10 órát töltöttünk a Vidámparkban. A vigyort még fél órával később is nehezen tűntettem el az arcomról. Nagyon tetszett. Azt hiszem, ez méltó megünneplése volt a 3. évfordulónknak, amit valamilyen okból egyikünk sem tud pontosan, melyik nap volt, csak nagyjából. Sebaj, így legalább nincs sértődés, ha lefelejti valamelyikünk. :) A pontot az i-re a vacsora tette fel, a házunktól néhány utcányira lévő étteremben fogyasztottuk el a finom vacsit. Közben egy kicsit elszorult a szívem. Furcsa érzés, mikor felhőtlenül boldog vagyok, azon kezdek agyalni, mennyire fájna, ha mindezt elveszíteném, és akkor egy kicsit megérzem ezt a szívfájdalmat. Mekkora marhaság ez!!! Azt viszont biztosan érzem, hogy megtaláltam a másik felemet, amit mindenki keres, hogy kiteljesedjen az élete. Most úgy érzem, nekem már nem kell keresgéljek. Lehet, hogy naiv gondolat ez így 24 évesen, de miért gondolnám ezt másképpen, ha egyszer ennyire kiegészítjük egymást Lacival. Boldog vagyok mellette, már három éve. Remélem lesz még ennél sokkal-sokkal több évfordulónk a jövőben.
1 megjegyzés:
Ohh, igen van időm olvasni a blogodat!
És ettőlä posttól egy pillanatra otthon éreztem magam és képzeletben elzarándokoltam a vidámparkba.
Nagyon örülök nektek!
Megjegyzés küldése